Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Császármetszés: kisebb mutatót jegyeznek a szegedi klinikán

Más császármetszési arányokról tud Pál Attila, a szegedi női klinika vezetője, mint az OEP – eszerint az intézmény erre vonatkozó mutatója nem igazán kiugró. A régió összes komplikált esetét itt látják el, a műtéti szülésekkel pedig lenyomták a babák születés közbeni halálozását.
Mint lapunkban korábban megírtuk, az Egészségbiztosítási Felügyelet(EF) – az OEP tavalyi adatai alapján – nyilvánosságra hozta a kórházak minőségi mutatóit. Ezek alapján – az EF szándéka szerint – a betegek tájékozódhatnak ellátások gyorsaságáról, gyógyulási esélyeikről. A megjelent adatok azt mutatták: 2006-ban kiugróan magas – mintegy 45 százalékos – volt a szegedi női klinikán elvégzett császármetszések aránya. Az uniós országokban átlagosan 24 százalékos ugyanez az arány, a hazai orvosegyetemeken, szakkórházaknál pedig 38 százaléknyi az átlag.

Pál Attila, a szülészeti és nőgyógyászati klinika vezetője az OEP-étől eltérő adatokról tájékoztatott. Mint elmondta, a tavaly lebonyolított 2035 szülésükből 787-et kellett császármetszéssel végezni – szemben az EF által publikált mutatóval, ami szerint 2009-ből 899 volt a műtéti szülések száma. Így az arány valójában a csoportátlagnak megfelelő, 38,6 százalékos. A hazai összesített mutatónál, 28,9 százaléknál pedig azért magasabb közel tíz százalékkal, mert a szegedi szakintézményben látják el a dél-alföldi régió valamennyi kritikus, komplikált szülészeti esetét. A professzor példaként említette a koraszüléssel fenyegető terhességek, a farfekvéses babák, a mesterségesen megtermékenyített vagy éppen cukorbeteg nők esetét – ahol a kicsi és a mama túlélési esélye is nagyobb, ha császármetszést alkalmaznak.

Hozzátette: a megelőzési célzatú műtéti szülések segítségével erősen csökkentették az úgynevezett érett magzati elhalások számát, vagyis alig hal meg baba a szülés közben vagy a terhesség utolsó szakaszában.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Játékőrület: a Buci babától a Barbie-ig

A hetvenes-nyolcvanas években jelentek meg a mai modern játékok elődei: a Buci baba, a villanyvasút,… Tovább olvasom