Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Csatornázás: hiányzik az önkormányzati önrész

A rosszul használt termálkincsről, a vízgazdálkodási problémákról, a csatornázáshoz hiányzó önkormányzati önrészről is beszélt Katona Kálmán, az MDF országos választmányának elnöke tegnap Szegeden. A politikus tegnap a Kárász utcán, az MDF kihelyezett standjánál találkozott a szegediekkel.
Katona Kálmán (középen) a szegedi Kárász utcán. Fotó: Karnok Csaba
– Az egész országban probléma a belvíz. A „vízkormányzás" és a finanszírozás rossz, a tulajdoni viszonyok rendezetlenek, az önkormányzatok és a tárcák egymásra mutogatnak – mondta tegnap Szegeden Katona Kálmán. Az MDF országos választmányának elnöke hangsúlyozta: a vízgazdálkodási társulatok az előző ciklusban évente 8 milliárd forintos támogatást kaptak, a Medgyessy-kormány idején már csak 4,5 milliárdot, tavaly és idén pedig egyáltalán nem részesültek pénzbeli segítségben. Ugyanakkor a vízgazdálkodással kapcsolatos hatósági eljárási díjak átlagosan 300 százalékkal nőttek. Ha például egy településen árkot akarnak bővíteni, az engedélyeztetésre 40 ezer forintot kell fizetnie az önkormányzatnak. Az eljárási díj egyébként a korábbi illetéket váltotta fel. Ez Katona szerint azért problémás, mert a kivető érdekeltté vált a díj növelésében, ugyanis azt saját működésére fordíthatja.

A korábbi közlekedési miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a rendelkezésre álló hatalmas termálkinccsel nem jól gazdálkodik az ország. Például Csongrád megyében több száz megfúrt kút található, de a hasznosításuk évek óta megoldatlan. Az állami feladatok között említette az egészséges, jó minőségű ivóvízről való gondoskodást is.

Katona Kálmán beszélt a csatornázásról is, kiemelte az önkormányzati önrész problémáját. Elmondta: az Antall-kormány idején az önkormányzatoknál maradt saját bevételeik negyven százaléka, most csak öt százalék. A kistelepüléseknek nincs pénzük, ezért központi segítségre szorulnak. A politikus a közlekedésről szólva elmondta: fontos, hogy az M43-as út mielőbb megépüljön, és szükség van egy harmadik hídra is Szegeden.

A politikus tegnap a Kárász utcán, az MDF kihelyezett standjánál találkozott a szegediekkel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hitler-bajusszal csúfított Gyurcsány

Megrongálták a Gyurcsány Ferencet ábrázoló óriásplakátokat Szegeden. Az MSZP nem függeszt ki új… Tovább olvasom