Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Csekély a buszok kihasználtsága

Kísérleti jelleggel indultak éjszakai buszjáratok július 1-jétől Szegeden. A tapasztalatok szerint a buszok kihasználtsága igen csekély. Az egyetemisták nem tudnak az éjszaki járatokról, amelyek szombaton és vasárnap közlekednek.
Éjszakai buszjáratok kezdték meg szolgálatukat júliusban Szegeden. Mező István, a Tisza Volán Rt. személyszállítási igazgatója érdeklődésünkre elmondta: a nyár igencsak szerény eredménnyel zárult. Megtudtuk, a maximális utaslétszám 23 fő volt. A most elkezdődött iskolaszezontól azonban sokat várnak. Ehhez azonban el kellene jutnia a híreknek az egyetemistákhoz is. Egy rövid felmérés után ugyanis kiderült: legtöbbjüknek fogalma sincs a járatok létezéséről. Kovács Judit harmadéves biológus még nem hallott az éjszakai buszokról.

– Hétfőn voltunk bulizni, és taxival mentünk haza. Nyolcszáz forintot fizettünk. A Károlyi-kollégiumban lakunk, így ez a busz tökéletes lett volna számunkra – mondja, miközben megmutatom neki a 92E jelzésű járat menetrendjét. Kiss Enikő most elsős, ismerkedik a várossal. A héten még nem voltak órái, így az egyetemi klubokkal barátkozott. – Pesti vagyok, otthon megszoktam, hogy van éjszakai tömegközlekedés.
Kérdezgettem is, itt mikor indulnak ezek. Miután megtudtam, hogy 23 órakor megy az utolsó troli, inkább gyalogoltam. Még a buli sem kezdődik el akkor – tette hozzá. Az igény tehát megvan a járatokra, reklámjuk azonban nincsen. Másik sarkalatos pont a buszok indulása: csak szombat, illetve vasárnap hajnalban lehet igénybe venni őket. A nagy egyetemi bulik azonban a hét közepén vannak.

Mező István szerint mindennap kellenének ilyen járatok. Elmondta: novemberben összegzik a tapasztalataikat, s ekkor módosító javaslatokat is benyújtanak az önkormányzatnak. Ezen felül szórólapokat fognak kitenni az egyetemeken és a klubokban, hogy minden fiatal értesüljön erről a lehetőségről. Makrai László fideszes önkormányzati képviselő, a tervezet benyújtója is szomorú az adatok hallatán. Véleménye szerint komoly reklámhadjáratot kellett volna folytatnia a Volánnak.

– A nyár hatalmas lehetőség volt, de elszalasztottuk. Ha a DJ-k két szám között hírt adtak volna a buszokról, már jobb lenne a helyzet – mondta Makrai, aki egyetért a hétközi járatok indításával.

Kiss Gábor Gergő
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Olajünnep Algyőn

Az algyői szénhidrogénmező 40 éves jubileuma alkalmából rendeznek ma ünnepséget Algyőn, amelyen… Tovább olvasom