Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

Csekkek és átutalások

Bosszankodás felár nélkül vagy kényelem számlánként 45 forintért. Az emberek ezen két lehetőség közül választhatnak attól függően, hogy a közüzemi díjakat sárga színű csekken a postán, vagy az ország legnagyobb bankján keresztül, átutalással egyenlítik-e ki.
Sorban állás a postán: a határidő lejárta előtt csak a csekken szereplő összeget kell kifizetni. Fotó: Frank Yvette
A szegedi nagypostán naponta nagyjából ötezer csekket fizetnek be az emberek. A roham délelőtt fél tizenegyig, majd délután 4-től a legnagyobb. Nem is csoda, ha a hosszú várakozási időt vagy az éppen az ügyfél előtt becsukódó ablakot sokan szóvá teszik. Aki járt már itt, bizonyosan volt szem- és fültanúja hasonló jeleneteknek. A sárga csekk azonban még ma is népszerű: a megkérdezettek többsége inkább vállalja a sorban állást, a morgolódást, de legalább maga oszthatja be, mikor és melyik számláját egyenlíti ki.

Harnos Csaba postavezető elmondta, a többség igyekszik határidő előtt befizetni a számlákat, így a legnagyobb forgalom a hónapok második, harmadik hetében alakul ki. A sorban állás gyümölcse: ha minden számláját határidőre kifizeti az ember, nincs többletköltsége. Az már persze más kérdés, hogy a szolgáltatók nem egyszerre, hanem a hónap első néhány hetében elszórva postázzák ki a csekkeket: a sorban állás akár ismétlődő tevékenység is lehet.

Fizetés kártyával

Ha a legnagyobb hazai bank lakossági ügyfeleinek körében használt Cirrus Maestro elnevezésű bankkártyájával szeretnénk sárga csekkjeinket a postán befizetni, alkalmanként 170 forinttal és a befizetésre váró összeg 0,3 százalékával csapoljuk meg folyószámlánkat. Ezzel szemben készpénzt a bank saját automatájából esetenként 39 forint és a teljes összeg 0,49 százalékáért vehetünk fel. A legtöbb banknál azonban sok olyan kártya is létezik, amelyekről az utalások után – egy egyszeri, néhány száz forintos havi díj megfizetése mellett – egy pluszforintot sem kell fizetni az ügyfélnek.

A kényelemnek, azaz a folyószámláról fizetésnek azonban ára van. (A GfK Hungária Piackutató Intézet tájékoztatása szerint 2006-ban a bankkapcsolattal rendelkező lakosság 86 százalékának volt lakossági forintfolyószámlája; a bankkapcsolattal rendelkező nyugdíjasok körében ez az arány 78 százalék.) Magyarország legnagyobb bankjánál például 45 forintot számolnak fel egy-egy közüzemi átutalásnál. Ez háztartásonként öt csekket alapul véve – áram, gáz, telefon, televízió és víz – havi 225 forint mínuszt jelent, ami egy évben 2700 forinttal terheli meg az ügyfél számláját. – Még így is megéri – mondta Mészáros Anita, akivel a pénzintézet előtt akadtunk össze. A fiatalasszony elmondta, régen ő is rendszeres postalátogató volt, de mára minden számláját banki úton egyenlíti ki.

– Csak arra kell ügyelni, hogy ne menjen mínuszba az ember. Hónap elején durván kiszámolom, mennyi lehet összesen a havi fogyasztásunk. Erre még rászámolok 5 ezer forintot és csak a maradék pénzt veszem fel az automatából – beszélt taktikájáról. Kiss Szabolcs sok más társához hasonlóan a sorban állást választja. – Sajnos nem minden hónapban alakul úgy, hogy határidőre az összes csekket ki tudjam fizetni. Az előző havi 20 ezer forintos távhőszámla például még mindig kifizetetlenül hever a polcomon, és már a februári csekket is megkaptam. Felszólító levelet egyelőre nem küldtek, ebben a hónapban a januári számlát fizetem majd be. Ha a bankszámlámról vonják le ezt az összeget, már hónap elején anyagi csődbe kerültem volna – mondta. 


Kedvezményes lehetőségek

A teljes Démász területen tartozás miatt egy évben közel 180 ezer felszólító levelet küldenek ki. A késedelmi kamat lakossági ügyfélkörben jelenleg 8 százalék. A dél-alföldi régióban a Démász ügyfelei közül egyébként 13 százalék él csoportos beszedési megbízással (CSBM), azaz átutalással és 87 százalék csekkes fizetési móddal (az egyedi átutalást indító ügyfelek is ebbe a csoportba tartoznak). Terjedőben mégis előbbi van az áramszolgáltatónál, köszönhetően a tavaly elindított programnak: az elmúlt év második felében 5 ezerrel emelkedett a csoportos beszedéssel fizető ügyfeleik száma. A Démászhoz hasonlóan több szolgáltató is kedvezményt nyújt azon ügyfeleik számára, akik csoportos beszedési megbízással egyenlítik ki számláikat. Lapunk, a Délmagyarország és a Délvilág előfizetői például havi 115 forint kedvezményben részesülnek, ha a banki átutalási formát választják. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egymillió 50 ezer forinttal zárult a Gregor-portré árverése

Egymillió 50 ezer forinttal zárult tegnapra virradó éjjel a Gregor Józsefet ábrázoló festményért… Tovább olvasom