Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Cserebere, különbségekkel

Nem tetszik az ajándékba kapott műszaki cikk, kettőt találtunk belőle a fa alatt, hibás volt a készülék. Csak három ok, amiért ünnepek után el kell indulni – csereberére. Ha szerencsénk van, készségesen visszacserélik a terméket.
Fotó: Segesvári Csaba
– Sajnálom, de pénzt semmiképp nem tudunk visszaadni, és az is lehetetlen, hogy más márkájú készüléket adjak – mondja a passage sori Photo hall eladója a felbőszült vásárlónak. – És ha többet fizetnék egy másik mp3-lejátszóért? – kérdezi a fiatal lány. – Ez sem lehetséges, egyetlen dolgot tudok felajánlani, kicserélem ezt a készüléket egy másikra, ugyanebből a márkából, ugyanilyen típusút.

Anikó elmesélte: első fizetéséből meglepte magát egy mp3-lejátszóval, a készülék azonban nem úgy működik, ahogyan az egy ilyen árkategóriájú műszertől elvárható.

– Visszahoztam a 16 ezer forintos mp3-lejátszót, jóhiszeműen arra számítva, hogy kicserélik egy másikra. Tévedtem. Nem értem, ugyanannyi pénzért miért nem kaphatok egy másik típusú készüléket, pláne, hogy a vásárlástól számított három napon belül hoztam vissza. Még arra is hajlandó lennék, hogy ráfizessek, ha az új többe kerül. Az eladó annyit mondott: ez a Photo hall üzletpolitikája, nem cserélnek másik márkára, pénzt pedig végképp nem adnak vissza. Más helyen ez nem így van.

Utánajártunk, más áruházakban valóban lazábban kezelik a cserét. A
Jogszerűen rugalmatlan

A Szegedi Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség munkatársa elmondta, a Photo hall nem jogtalanul járt el Anikóval szemben. Azt, hogy ugyanolyan vagy más márkájúra cserélik ki a műszaki cikkeket, kizárólag az adott bolt üzletpolitikája határozza meg. Anikónak lehet az a véleménye, hogy ez az üzletpolitika rugalmatlan – eszi, nem eszi, nem kap mást.  
Cora Szeged munkatársának elmondása szerint áruházuk minden esetben megegyezésre törekszik a vásárlókkal. – Ha bizonyítottan hibás a készülék három lehetőség van: kicseréljük egy másikra, vásárlási bont adunk helyette, ami hatvan napon belül bármire beváltható. Kivételes esetekben visszafizetjük a vételárat. Előfordult már, hogy azért hoztak vissza műszaki cikket, mert valaki kettőt kapott ajándékba, ebben az esetben is megegyezésre jutottunk. A csere azonban csak akkor lehetséges, ha a csomagolás nem sérült. Villanyborotvát, epilátort egészségügyi okok miatt nem cserélünk.

Sánta Károlytól, a szegedi Media Markt ügyvezetőjétől megtudtuk, üzletükbe január 15-éig van lehetőség a karácsonykor vásárolt műszaki cikkek cseréjére. Eddig az időpontig meg sem kérdezik, miért hozza vissza a vásárló a terméket, lehetővé teszik, hogy másikat válasszon helyette.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kacsa a Templom Egér Kft.

Kész átverés – gondoltuk, amikor megláttuk a szegedi boltban talált szardíniás dobozt.… Tovább olvasom