Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Csodás javulást hoztak a színes tapaszok

Szeged - Csodaszámba megy, ami a 16 éves szegedi Lillával történt: a születésekor sérült lány most tanulja igazán mozgatni az ujjait. A gyógytornásza rajta is sikerrel próbált ki egy más célra kifejlesztett tapaszt.
– Zokogtam a telefonban, boldog voltam. Nem jött ki hang a torkomon, nem tudtam anyának elmesélni: mi történt – emlékezett a 16 éves Kozma Lilla arra a pillanatra, amikor életében először teljesen önállóan szétnyitotta bal kezén az ujjait, és megnézte a tenyerét. A gyógytornásza rajta is sikerrel próbált ki egy más célra kifejlesztett tapaszt, aminek segítségével végrehajthatta a mozdulatsort. Ezentúl képes lesz bal kezével fogni, cipőt fűzni.

A szegedi középiskolás lány hat és fél hónapra született, császármetszéssel jött a világra. Egy hónapos volt, amikor egy rutin hasi és koponya ultrahangon kiderült: születése közben agyvérzést szenvedett, emiatt nem tudta teljes értékűen használni bal oldali végtagjait. Az orvosok se jót, se rosszat nem tudtak mondani a szülőknek Lilla későbbi fejlődésével kapcsolatban, például, hogy megtanul-e beszélni, vagy járni.

– Miután szembesültünk a traumával, tudatosan kezeltük a lányunk betegségét. Azontúl, hogy három havonta neurológus látta, speciális módszert is alkalmaztunk. A stimulációs, akupresszúrás Vojta-módszer egészen 9 hónapos koráig segítette gyógyulását. Utána pedig minden egyes nap gyógytornára hordtuk – mondta Kozma Lilla édesanyja, Iwona, aki havonta repült Varsóba, hogy maga is elsajátítsa a speciális kezelést, ami Lilla számára sokszor fájdalmas volt. A szülők bármit kipróbáltak, ami segíthetett, de nem ártalmas. Lilla betegsége ellenére nagyon mozgékony kisgyerek volt, mindenhova felmászott. Másfél évesen két nyelven beszélt, mivel az anyukája lengyel. Tizenhat hónaposan járt – bal lábával kicsit pipiskedve – a kezeléseknek köszönhetően. Bal kezét azonban görcsösen ökölbe szorítva tudta csak tartani.

Gyógytornász, tükör előtti mozdulatok és újabban tapasz is segít Lillának ujjai mozgatásában. Fotó: Karnok Csaba
Gyógytornász, tükör előtti mozdulatok és újabban tapasz is segít Lillának ujjai mozgatásában.
Fotó: Karnok Csaba

– Éppen a szokásos rutin szerint tornáztunk, amikor felragasztottam Lillának azokat a színes tapaszokat, melyeket egyébként a gerincsérvvel küzdő betegeknél, sportsérüléseknél fájdalomcsillapításra használunk. Kipróbáltuk. Nem hittünk a szemünknek: hatott. Lilla mozgatni kezdte az ujjait, teljesen magától – emlékezett Kalmár Nagy Laura Klára, aki 12 éve a lány gyógytornásza. – Csoda az, amire nincs magyarázat. Erre van, csak nem gondolt rá senki. Egyszerű biomechanika: a színes szalagok húzó ereje miatt a mozgás közben kialakult teher az izmok másik területeire helyeződik át. A végtagok tudatos mozgatását normális esetben a gyerekek 4-6 hónapos korukban tanulják meg. Lillának ezután kell. Azzal, hogy mozgatja az ujjait, az agyában is stimulálta a folyamatot. Ezután meg kell tanulnia, hogy a szalagok nélkül is aktiválni tudja ezt a fajta mozgást.

– Óriási lehetőség ez most Lilla számára, egy új kapu nyílt meg előtte. Most már rajta múlik, hogy önállóan mekkora energiát fektet a fejlődésébe. Mindig is küzdő típus volt – mondta a lány édesanyja. Lilla édesapja elárulta: hosszú évek óta látja Lilla fejlődését, nem hisz a csodákban. Azt azonban nem gondolta, hogy saját értékítélete milyen nagy változáson megy keresztül a napokban.

A gyógytornász, Kalmár Nagy Laura Klára is boldog, hogy hat a biomechanika: javul Lilla kézmozgása. Fotó: Karnok Csaba
A gyógytornász, Kalmár Nagy Laura Klára is boldog, hogy hat a biomechanika: javul Lilla kézmozgása. Fotó: Karnok Csaba

– Annak ellenére, hogy nagyon közel állunk egymáshoz Lillával, most, az öröme láttán szembesültem azzal, hogy milyen fájdalom és küzdelem ez az egész a lányomnak. Mekkora reményt ad neki, ami szombaton történt – mondta az apuka.

Másoknak is segít

A színes tapaszokat a pekingi olimpián részt vevő sérült sportolók is előszeretettel alkalmazták. Egy tekercs a gyógyító tapaszból 4980 forint, és körülbelül nyolc napig elég – Egy két és fél éves kisfiúnál, Ádámnál is alkalmazom a kineziotapeing gyógymódot. Neki is születéskor fellépett agyvérzés miatt bénult le a jobb oldala, és nála is javulást észleltünk a módszer alkalmazásakor – mondta Kalmár Nagy Laura Klára.

Olvasóink írták

  • 12. Hmmm... 2009. január 25. 13:12
    „Gratulalok minden erintett szemelynek!
    Mar sok esetben bebizonyosodott, a dolgokban mindig tobb lehetoseg relylik, mint azt gondoljuk. Az emberi kreativitas, fantazia es foleg a remeny/!/ segit bennunket a kicsinek tuno, nagy felfedezesekre.”
  • 11. dragboyz 2009. január 23. 13:33
    „Ez igen.Ki gondolná, hogy nem mindíg a gyógyszerben van a segítség. Hajrá Mindent bele!”
  • 10. floridaimagyar 2009. január 23. 01:10
    „Nagyon jo ilyen pozitiv cikkeket olvasni, ez a tapasz nekem is kell, mar aggodtam a munkam miatt mert a labam alig birta, de utananezek ennek a tapasznak is, erdekes dolgok vannak...”
  • 9. ggem 2009. január 22. 19:32
    „Kedves Martynko! A szalag Kinesio Tape angolul, magyarul pedig Kinesio szalag, de mondják kinezio szalagnak is. A szalagok használata csökkenti az izületek és izmok terhelését, enyhíti az izületi- és izomfájdalmat, segíti az izommunkát és az izmok működést és jobb mozgásérzetet biztosít. A szalagokat izomfáradság, izomfájdalom, húzódások, rándulások, hátfájás, derékfájás, ízületi és porckorongproblémák, izomrendellenességek, testtartási anomáliák (gerincferdülés stb.), sportsérülések kezelésre lehet használni.
    Japán találmány. Az interneten (Vatera, Teszvesz stb.) lehet vásárolni is ilyen szalagokat.
    Üdvözlettel”
  • 8. nagymargo 2009. január 22. 19:12
    „Gratulálok!
    Bizony a segítség sokszor az orrunk előtt van! Merjetek bátran új dolgokat kipróbálni!”
  • 7. Martynko 2009. január 22. 18:59
    „Sziasztok.. meg tudja mondani valaki, hogy ennek a szalagnak mi a teljes rendes esetleg angol neve? ELore is koszonom. Udv..M”
  • 6. fuzsu 2009. január 22. 16:48
    „Kedves Kolleganő, gratulálok mindkettőtöknek és szorítok a további eredményekért. A közös együttműködés csodája ez! Jó lenne egy kongresszuson többet hallani Lilla esetéről, a kitartó 14 év munkájáról. Liila, látod, ha akarsz, nincs előtted lehetetlen, remélem az életed további részében sem. Kitartást kívánok és reményt ne adjátok fel! További jó munkát kívánok!
    Kedves kolleganő, jó lenne felvenn Veled a kapcsolatot,hol kereshetlek?”
  • 5. ferkriszta 2009. január 22. 12:26
    „Liila!!!Megfogsz gyógyulni !!!Higyj benne !Küzdj!
    Kitartó életre születtett leány vagy .Gratulálok mindenkinek akik a közeledben vannak és segitenek neked!!
    Én átérzem az érzelmeiteket! Sajnos mi vesztettünk a küdelmünkben , de az életben csak előre van hátra nincs.
    Sok sikert ivánok !!!
    MANÓ!!!”
  • 4. Keyra 2009. január 22. 11:32
    „Hajrá Lilla! Csak így tovább! Kitartás, remélem teljesen meggyógyulsz! És gratulálok a gyógytornásznak is! Szép munka volt! :D”
  • 3. Ferrari 2009. január 22. 11:22
    „Gratulálok a kislánynak és a gyógytornászának! További gyors gyógyulást és ehhez hatalmas kitartást kívánok mindkettőjüknek!
    Egy baleset kapcsán találkoztam először gyógytornásszal, azóta neki köszönöm, hogy tudom mozgatni a bal lábam.
    És köszönet minden gyógytornásznak, akik áldozatos munkájukkal segítenek az embereken!”
  • 2. kutyafül 2009. január 22. 11:04
    „Gratulálok a gyógytornásznak! Igazi szakember, mindent kipróbál, ami segíthet. Ezek a nagy dolgok, nem a huszadrangú pillanatsztárok magánügyei. Kívánok további kitartást és fejlődést ennek a szép, fiatal lánynak!”
  • 1. gedo 2009. január 22. 09:57
    „De szép kislány! Látszik az arcán az öröm.... Rendesen öröm jár át engem is. Végre vmi jó.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

13 szakközépiskolából 4 nagy szakiskola lesz

Szeged - 13 szegedi szakképző intézményből 4 nagy jön létre július 1-jétől Szegeden azért, hogy a… Tovább olvasom