Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Csongrád megyében 1725 esküvőre 1043 válás jutott tavaly

Ha a házasság zátonyra fut, a férfi és a nő is csak a válás után haladhat tovább. Amennyiben a feleknek sikerül békésen megegyezni, olcsón megúszhatják a pert, évekig elhúzódó eljárás esetén azonban akár több millió forintot is fizethetnek.
Az elején persze minden szép és rózsaszín, de az évek – néha csak hónapok – múlvásával lassan felgyülemlő, megoldás nélkül maradt problémák tömkelege tönkreteheti a házasságot. Így mostanában egyre gyakoribb, hogy az esküvőn kimondott holtomiglan-holtodiglan mégsem addig tart, míg az „ásó, kapa, nagyharang", hanem csak amíg a bíró el nem választ.

Egyszerű a helyzet, ha a párnak nincs gyermeke és békésen válnak el. Így történt ez Nagy Bernadettéknál. – Ügyvéddel írattunk egy kérelmet, amit beadtunk a bíróságra. Egy hónap múlva kaptunk időpontot. A bíróságon mindössze negyedórát töltöttünk, majd újabb egy hónap elteltével megkaptuk a válást kimondó jegyzőkönyvet – emlékezett vissza Bernadett, akinek a válás mindössze 12 ezer forintjába került – ennyi illetéket kellett fizetnie az ügyvédi költségek mellett.

Gyászéjszaka

Szegeden még egyetlen cég sem szakosodott válási partik szervezésére, nem úgy, mint Oroszországban. Ott ugyanis egyre több rendezvényszervező választja magának a sajátos profilt: elintézik a válással járó papírmunkát, és még partit is szerveznek, ahol az expár felvághatja a búcsútortát és együtt „ünnepelhet" barátaival. Az üzlet állítólag virágzik, hiszen manapság szinte minden második házasság válással végződik.

Kíváncsiak voltunk, Szegeden mennyit tesz zsebre az ügyvéd egy válóperért. Az általunk megkérdezett irodákban egyöntetűen azt mondták: a munkadíj szabad megállapodás tárgya. Az is kiderült, ha a felek meg tudnak egyezni, olcsón megússzák az eljárást.

A gondok akkor kezdődnek, ha a házastársak nem jutnak dűlőre egymással. Ilyenkor akár évekig is elhúzódhat a per, így a költsége is emelkedik, esetenként akár több millió forintig. Ha például gyermekelhelyezésről vagy a vagyonközösség megosztásáról megy a vita, szakértő kirendelése is lehetséges, ami alkalmanként akár ötven-százezer forinttal is növelheti a per költségeit.

Azok a párok, akiknek már van közös gyermekük, jobban meggondolják a válást. Ezt erősítik meg a Központi Statisztikai Hivatal adatai is, amelyekből kiderül, 2006-ban Szegeden 778 házasság köttetett. Ugyanebben az évben 483 végződött válással. Az elváltak közül 197 párnak nem volt gyermeke, 164-nek egy, 102 párnak kettő, 20 volt házasnak pedig három vagy több csemetéje lett tagja egy csonkacsaládnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Operaház fantomja a szegedi sportcsarnokban

Szeged - Egy csillár, két szerelmes és egy titokzatos harmadik, az Operaház fantomja, aki… Tovább olvasom