Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 15°C Még több cikk.

Csongrád megyében is érezhető a válság hatása

Szeged - A megyében kevés az autóiparral közvetlen kapcsolatban álló vállalkozás, ők viszont máris érzik a krízist. A beszállítók szerint létszámleépítésre is számítani kell - az autóipari beszállítás a legérzékenyebb barométer.
– Hol van itt ipar? – kérdezett vissza Farkas Károly, a szegedi Autófer Zrt. vezérigazgatója, amikor azt kérdeztem tőle, hogyan érinti a helyi alkatrészgyártó ipart a krízis. Majd komolyra fordítva a szót azt közölte: azt már most látják, hogy a megrendelések nem olyan ütemben érkeznek, mint korábban. A márkafüggetlen, autóbusz- és teherautógyártóknak egyaránt beszállító kft. vezetője úgy folytatta, hogy ezekben a hetekben még az eddigi vállalásokat teljesítik, utána azonban nem tudják, mi lesz. Készülnek a helyzet kezelésére, kutatják a piacot, és gyanítják, hogy karcsúsítani kell a 44 főt alkalmazó céget.

Mintegy 1300 embert foglalkoztat az autógyáraknak hűtő és fűtő gumicsöveket szállító, a Continental-csoporthoz tartozó makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft., amely Vácon is telephellyel rendelkezik. Már most körülbelül 80-nal kevesebben visznek haza fizetést a gyárból, mint 2008 januárjában. – Ha nem következik be pozitív fordulat a piacon, akkor lehet, hogy további dolgozóktól is meg kell majd válnunk – mondta Nagy Mihály ügyvezető igazgató.

Munka a makói gumigyárban. Nem tehetnek mást, kivárnak. Fotó: DM/DV
Munka a makói gumigyárban. Nem tehetnek mást, kivárnak.
Fotó: DM/DV

A vezető azt is közölte, idén már egy válságot átéltek az év első felében, amikor az erős forint miatt szenvedtek el veszteséget. A legnagyobb autógyárakkal – Volkswagen, BMW, Porsche, Ford, Daimler-Benz – kapcsolatban álló makói cég ugyanis 100 százalékban euróban értékesít. Amikorra viszont már kedvezőbben alakult a forint-euró árfolyam, a megrendelések visszaesését kezdték el érezni: először a BMW és a Daimler-Benz kért 10 százalékkal kevesebb terméket, majd a Volkswagen is csökkentette 3 százalékkal a megrendeléseit. Ugyanakkor az ittenieknek jó hír, hogy a Continental tervezi egy nyugat-európai gyárból a termelés Makóra, illetve Vácra telepítését. A jelenlegi számítások szerint ez a növekedés kompenzálni tudja majd a recesszió hatását, és 2009 elejétől a társaság újra növekedési pályára állhat.

Csongrád megyében első körben több jelentősebb autóipari beszállítót nem is találtunk. Ők azonban joggal tartanak a válságtól: a szűkülő hitelkínálat és a recessziós félelmek ugyanis hatással vannak az európai autóértékesítésre. A jelenlegi bizonytalan helyzetben az új autó megvásárlása az a családi beruházás, amelyről a legelsők között lehet lemondani. De elhalaszthatják járműparkjuk lecserélését a szállítmányozással foglalkozó cégek is.

Kecskemét

Egyelőre a Daimler-Benz semmiféle módosítást nem tervez a kecskeméti üzemmel kapcsolatos, eredeti programon, és minden a terveknek megfelelően halad, hangsúlyozta Florian Martens szóvivő, utalva arra, hogy a kecskeméti Mercedes-gyár építése 2009-ben, a gyártás 2012-ben kezdődik. Ugyanakkor a beruházás és a gyártás ütemezésében lehet csúszás, ami közvetve a feltételezett 10-12 ezer munkahelyet eltartó beszállítói háttért érintheti.

A makói gumigyár üzemcsarnoka. Hamarosan kevesebb munkáskéz is elég lehet. Fotó: DM/DV
A makói gumigyár üzemcsarnoka. Hamarosan kevesebb munkáskéz is elég lehet.
Fotó: DM/DV

A nagyok

A New York-i tőzsdén a General Motors egyetlen nap alatt elveszítette piaci értékének egyharmadát. A GM Opel-motorokat gyártó szentgotthárdi üzemében már október 9-én felfüggesztették a motorgyártást. A Suzuki esztergomi és az Audi győri üzeme egyelőre változatlan kapacitással működik. Ugyanakkor 100 embert elküldenek a japán Shinwa konszern miskolci gyárából.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. Coca cola 2008. október 26. 11:53
    „Ez a nem semmi.Ennyire játszani az emberi sorsokkal,egy tollvonással véget vetni...kirugni öket...ugye-ugye?
    Most elbocsájtani öket,aztán ha beindul a munka hol lesz a munkaerö? HOL VAN ITT A LOGIKA????
    Idén volt a bövítés,akkor minek?Nem kell az embereket szivatni,megkell mondani konkrétan a dolgokat és akkor megy sz ember más munka felé....a szerzödéseket sem kell 3 havonta hossszabitgatni éveken keresztül...és még nekik áll fejjebb????
    ÜDV!”
  • 22. busch 2008. október 20. 21:43
    „magyar testvér...mi a magyar problémát vitassuk, oldjuk meg ne másokkal foglalkozzunk. jó éjszakát”
  • 21. hekaté 2008. október 20. 20:29
    „BUSCH-nak: -De Ausztria,Szlovénia közelebb van,hogy Szlovákiáról már ne is beszéljek vagy mondjuk a csehekről.Azt hiszem az vitathatatlan, hogy az általam felsorolt országoknak is megvoltak a maguk történelmi konfliktusai.”
  • 20. busch 2008. október 20. 20:02
    „K-nak

    miért a felét ???????? 5 mille + kamat vagy feri tízet kapott ? ajándékba ma már semmi sincs, ajándékot csak a gyerekek kapnak


    hekaténak

    te nem mondasz hülyeséget de ne feledd ( habsburg-török-orosz)
    e pár száz év alatt a magyar diktatúrában élt és rendben.. 89 után
    a DEMOKRÁCIÁT meggyalázta eladta és szétlopta a saját országát
    minden törvényt kiskapun kezel..Schwitz egy kicsit távolabb van”
  • 19. k 2008. október 20. 19:49
    „6. busch 2008.10.20. 07:48

    Ja és mellesleg így kapta 5 milliárd EURO!
    Aminek a felét kell elméletileg vissza fizetni- megint!
    Csak hogy honnan fogja ezt elvenni a kis emberektől? Hol nyomja fel az adót, és hogyan stb..”
  • 18. hekaté 2008. október 20. 19:40
    „Az az igazság, hogy ha ezt az országot csak a rendszerváltástól kezdve -a polgári jogban egyébként alapkövetelményként meghatározott - JÓ GAZDA GONDOSSÁGÁVAL kezelik és vezetik, ez az ország mára Svájc, de legalább is Ausztria szintjén állna.”
  • 17. Mil 2008. október 20. 19:10
    „A Kádár-renszerben ettük meg előre az ország 2-3 évtizedét, hozomra.. Valahol a 70-es években lett végképp elpuskázva a jövőnk. A 80-as évek már csak az agóniáról szólt, a hitelből tengődésről.”
  • 16. juszticia 2008. október 20. 17:19
    „már csak egyben reménykedem.. a háború után államosítottak a fiúk...azoktol akik több generáción keresztül gyárakat üzemeket
    jólmenö kereskedelmi üzleteket építettek fel (nem számít,hogy zsidó vagy nem zsidó) ezt hagyjuk ki a játékbol.Kirabolták elvettek tölük mindent, pár hét alatt lerendezték az ügyet. Azok akik az országot az elmúlt 18 év alatt ide döntötték azok következnek Az ö sorsuk most a balga nép kezében van. Ha most nem cselekedsz magyar akkor soha........................”
  • 15. hekaté 2008. október 20. 15:15
    „Ez a mi formánk. Mire odajutunk, addigra már a kapitalizmus is csődbe megy.”
  • 14. kyliman2 2008. október 20. 13:25
    „Kedves Dédike!
    Tudod igazad van sok mindenben, de szabadkapitalizmus, a szabad tőkeáramlás ideje van nálunk. És én speciel nem szeretem gyermekemnek megvenni pl. cipőt két naponta, mert sz...r a minősége. Egy valamit észben kell tartanunk. Magyarország nem teheti meg, hogy olyan semleges legyen, mint pl. Svájc. Ukrajna pl. kínlódik vele, de meg lehet nézni mire megy orosz pajti nélkül. A világ gazdaság is lehet direkt. Ha nekem, mint Multi cégnek nem tetszik a rendszer, csőd eljárást kezdeményezek magam ellen. Vagy kihasználom az adókedvezményt, aztán ha lejárt piac nélküliségre hivatkozva bezáratom a gyárat. Vannak kérem mocsok dolgok. És néha a dolgok mögé is lehet nézni. A végeredmény ugyanaz szívunk, mint a torkos borz.”
  • 13. dédike 2008. október 20. 12:43
    „Sajna ez várható volt,hogy idejutunk.Tönkretettek mezőgazdaságot ipart mindent.Ki az országból a kínai és minden külfőldi áruval.Állítsák vissza a gyárakat(pl ruhagyárak cipőgyárak stb)Legalább a falvakban is lenne munkahely.Mindíg azt hallom vegyünk magyar árut.Figyelem a cimkéket és már a gyufa sem magyar hanem török.A szegedi paprikában kínai paprika is van a makói fokhagyma kínai a többit már nem is sorolom.A gyermekeink el mennek külfőldre itt nincs jövőjük.Sorozatban küldik el az embereket a munkahelyükről. Mi lesz a fiatalokkal gyesen vannak törlesztik a lakáskölcsönt és nap mint nap reszketnek,hogy elküldik a munkahelyről.”
  • 12. ÉN" 2008. október 20. 11:52
    „Rohadt mocskos világ vár ránk pár hülye ember miatt.
    Már magamat annyira nem is sajnlálom,de a Fiam és annak családját már igen.”
  • 11. hm... 2008. október 20. 11:44
    „Mama is mindig azt mondja, hogy az "átkos Kádár-rendszerben" legalább volt munkahely és megélhetési lehetőség. :) Ő bizton tudja, mert ő sokmindent megélt már. :)

    Itt a mi kis hazánkban lassan már csak az a magyar anyaföld, amit virágföldként megvesz magának az ember. :( Elszomorító!!!”
  • 10. ÉN" 2008. október 20. 11:38
    „Hm!
    Így igaz,most meg meglehet nézni..lehet amin állok az sem miénk már!
    S még abban is biztos vagyok mert Ők megélnek akár 100évig is amit össze loptak,hogy milessz magyarországgal..magyar föld marad?!”
  • 9. Kádár és Orbán idején volt jó 2008. október 20. 09:56
    „Orbán és Kádár János értett a legjobban a zemberek nyelvén, őket kellene visszahozni és Kádár János mint elnök, Orbán úr mint vezénylő tábornok irányíthatná akár az EU-t is.”
  • 8. hm... 2008. október 20. 08:53
    „Kellet nekünk ez a nagy renszerváltás. Előrre látható volt ez, csak könnyebb volt szétherdálni mindent a renszerváltás után, mint termelni és gyarapítani az országot. Mostmár az EU s@ggnyalói és konyhamalacai lettünk. :( Ahelyett, hogy függetlenek maradtunk volna és a hazai munkahelyeket megőrizve megélhetést adtunk volna a magyar népnek. Erős államban, amely több lábon áll nem lehetett volna megérezni ezt a válságot, mert más iparág kompenzálta volna ezt a külömbséget. Talán nem ártott volna összefogni.

    Sajna ebben az országban sok a volna és a talán. :(”
  • 7. Mike3 2008. október 20. 08:06
    „én már 10 éve érzem”
  • 6. busch 2008. október 20. 07:48
    „lesujtó..most néztem a német híreket, a probléma maradni fog hosszú távon mivel amerikában minden háztartásnak egy évi jövedelme..esetleg +ingatlankredit minusza van a bankoknál.Amit
    az államok meg az EU jelenleg csinálnak az csak nyugtató nem
    pedig antibiotika.... igaz feri kapott csütörtökön 5 milliárdot”
  • 5. rebellis 2008. október 20. 07:30
    „CSJ 2008.10.20. 06:28
    "Kissebb állam, és önkormányzati apparátus, és a nadrágszíjat a saját derekukon kezdjék húzni először."
    Igazad van, küldjenek el csomó közalkalmazottat. De hoppá, álljunk csak meg! Egyes okos közgazdászok szerint a kilábalás módja a belső kereslet fokozása béremeléssel, a fogyasztás majd élénkíti a termelést. Vagy hogy is van ez??”
  • 4. ÉN" 2008. október 20. 07:15
    „Valóban aki kitalálta ezt a nadrág szíj szórítást" azoknak kellene egy- hatékonyabb lenne,meg azéé 300milliárd,meg aki meggazdult kinek a zsírjából lett vajon?!

    Valaki örülne ha gyalog" eltudna menni tejért..bocs”
23 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobban megnézik a bankok, hogy kinek adnak kölcsön

Szeged - Nagy zavar támadt a múlt héten a hazai lakáshitelfronton – a háborús kifejezés nem is… Tovább olvasom