Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 14°C Még több cikk.

Csongrád megyei mentősök segítettek a román faluban

Segítettek, és cserébe rengeteg szeretetet kaptak a Csongrád megyei mentősök abban a kis romániai faluban, amelyet szinte teljesen lerombolt a három héttel ezelőtti árvíz. A négyfős egység kedden éjszaka tért haza, a szegedi Szabó György pedig tegnap már munkába is állt.
Szabó György. Fotó: Schmidt Andrea
Hazatért Romániából a négyfős Csongrád megyei mentőcsapat, amely az árvíz által földig rombolt faluban, Vado Roscában ápolta és oltotta az embereket. Az elcsigázott társaság kedden éjszaka lépte át a magyar határt, Szabó György tegnap reggel 7 órakor már ismét szolgálatba állt a szegedi mentőállomáson.

A huszonkilenc éves mentőápoló elöljáróban azt mondta: amit abban a faluban láttak, azt lehetetlen szavakba önteni.
– Aki nem látta, nem tudja elképzelni, mi van most ott. A falu közel 60 százaléka megsemmisült, de a megmaradt házak többsége is lakhatatlanná vált, hiszen 20-30 centis iszap borítja a belsejüket. Némelyik kertben még mindig két méter magasságban áll a víz. A meleg és az iszapból áradó bűz pedig szinte elviselhetetlen.

A két folyó között fekvő, ezerfős kis falut kétméteres árhullám pusztította el: ilyen magasan állt a víz mindenhol, miután a gát két helyen is átszakadt. Heten haltak meg, sok volt a sérült is. Először Budapestről érkezett egy mentőcsapat, hogy segítsen a hontalanná vált embereken, beoltásukkal megelőzzék a járványok kialakulását. Őket váltották a Csongrád megyeiek.

A négyfős csapatot a thaiföldi cunami után megalakult, rendkívüli esetekben bevethető csoport tagjaiból állították össze, önkéntes jelentkezések alapján. Szabó György volt az első, aki azt mondta: megyek.

– Mindenképpen szerettem volna segíteni a szerencsétlenül járt embereken, ugyanakkor hajtott a kíváncsiság is: milyen egy katasztrófa utáni állapot – magyarázta döntését a fiatalember. Mint mesélte, megérkezésükkor már túl voltak a mélyponton a környéken élők, a kétségbeesés azonban még kiült rájuk. – Volt, aki azért kezdte bontani félig megroggyant házát, hogy hozzáférjen a ruháihoz. Nem volt mit felvennie – mesélte a mentőápoló.

A magyar mentősök naponta reggel 8-tól este 6-ig folyamatosan dolgoztak. A falu főterén álló autójuknál adták be a védőoltásokat tífusz és hepatitis ellen, ott kötözték a sebeket. Ha kellett, házhoz is mentek. – A legsúlyosabb esetünk egy olyan beteg volt, aki a folyamatos munkától legyengült és kiszáradt. Rengeteg kiázott, gennyes sebet és a tűző napon szerzett égési sérülést is elláttunk. Sok volt a cukorbeteg, a magas vérnyomásos, akik szintén a mi segítségünkre szorultak, hiszen gyógyszereiket elvitte a víz.

A Kárpátokon túli, teljes egészében románok lakta falucskában nagy szeretettel fogadták a magyar mentősöket. – Volt, aki hálából körtét hozott nekünk, pedig ezenkívül nem volt semmije – mesélte a mentőápoló. A körtét elfogadták, de a fertőzésveszély miatt nem ehették meg.

Szabó György azt mondta: megérte kimennie. – Ezek az emberek kedvességet és törődést vártak; magam még több emberséget tanultam. Ha azt mondanák, holnap megint indulni kell, ott állnék, útra készen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ponthatárok a szegedi egyetem nappali tagozatain

A felsőoktatási intézmények kedden meghatározták az idei felvételi ponthatárokat, amelyeket aznap… Tovább olvasom