Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Csongrádban csak vasutassztrájk

Szeged - Szerdán 6-tól 12 óráig Csongrád megyében is több száz vasutas vesz részt az országos általános sztrájkban – a szárnyvonalak megtartásáért. A más szakmákból csatlakozók kék szalagot kitűzve tiltakoznak, mert a kormány át akarja alakítani az egészség- és nyugdíjbiztosítás rendszerét. A Volán járatai az utasok igényeihez igazodnak, az iskolákban nem szünetel a tanítás.
Több száz vasutas sztrájkol holnap 6–12 óra között Csongrád megyében is a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete, illetve a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) fölhívására. Az akcióval a 38 megszüntetésre ítélt szárnyvonal és munkahelyük megtartásáért harcolnak – hangsúlyozta Sebők Tamás, a VSZ regionális vezetője. A sztrájkolók követeléseiről, illetve az elégséges szolgáltatás mértékéről lapzártakor még tárgyaltak a felek. Az országos munkabeszüntetés összesen közel 1200 vonatot érint.

Szolidaritás

A Liga Szakszervezetek, és a Munkástanácsok Országos Szövetsége kapcsolódik a vasutasok által kezdett, de kibővített célú országos sztrájkhoz. Eddig 37 érdekvédelmi szervezet (például a nagycsaládosok, az orvosi és a gyógyszerész kamara) is csatlakozott az akcióhoz.

Szerdán délelőtt nem célszerű vonattal útnak indulni – a korábbi két figyelmeztető sztrájk tapasztalata alapján. A Tisza Volán Zrt. járatain az utasok számához igazítja az autóbuszok számát – mondta Mező István, a közszolgáltatási divízió igazgatója. A cégnél működő Közúti Közlekedési Szakszervezet vezetőjétől, Virágh Istvántól megtudtuk: mivel az Autonóm Szövetség, melyhez tartoznak, nem csatlakozott a Liga fölhívásához, a Csongrád megyei buszosok nem szüntetik be a munkát, de járműveikre kitűzik a szolidaritás jelét, a kék szalagot, mert azonosulnak a követelésekkel.

– A november 10-i megmozduláson mind az öt szakszervezeti tömörülés részt vett, hogy kifejezze: nem ért egyet a társadalombiztosítási rendszer átalakításával. A szerdai sztrájknak is ez a célja, de most nem volt elegendő idő megszervezni a munkabeszüntetést – magyarázta Pap Jánosné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) szegedi és körzeti titkára. Ugyanakkor kék szalagot tűznek ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) tagjai – tudtuk meg Guba Jánostól, aki a szegedi József Attila szakközépiskola érdekvédelmi vezetője. Még három további intézményben, például a Szeged-Móravárosi szakközépiskolában is tiltakoznak, mert a kormány be akarja vezetni a több-biztosítós egészségügyi rendszert, módosítaná a nyugdíjszámítás módszerét. Információnk szerint Csongrád megye iskoláinak egyikében sem zavarja az oktató-nevelő munkát a sztrájk.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bekopogtunk huncutkához

Szeged - Tavalyi babaszépségversenyünk Huncutka kategóriájának második helyezettjénél, Kovács Áronnál jártunk. Arra voltunk kíváncsiak, milyen a gyerekszobája. Tovább olvasom