Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Csongrádhoz közeledik az influenza

Szeged - Egyelőre kevés influenzás beteggel találkoztak az általunk megkérdezett Csongrád megyei háziorvosok, de az ÁNTSZ adatai szerint a járvány már húzodik dél felé. Oltást kérni még mindig nem késő.
– Várjuk, de nem szívesen – felelte tegnap Kormányos Szilvia szegedi háziorvos kérdésünkre, hogy ideért-e már a fővárosban és a közép-magyarorzsági régióban tomboló influenzajárvány. A doktornőnél egyelőre inkább egy hasmenéssel, hányással járó, pár nap alatt lezajló fertőzés miatt magasabb a forgalom, „igazi" influenzással idén még nem találkozott. Fekete Judit szegedi háziorvosnál is csak két fiatal jelent meg hétfő óta tipikus influenzás panaszokkal.

Nincs egyelőre jelentős forgalomemelekdés influenzás betegek miatt Széchenyi Réka szentesi háziorvos rendelőjében sem, a Szegeden még tartó hányásos-hasmenéses járványnak pedig a végén járnak – tudtuk meg a szakembertől. Vásárhelyen viszont már egyértelműen növekszik az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók száma. Grezsa István háziorvos szerint hétfő óta 10-15 százalékkal ugrott meg a betegforgalom, sokan érkeznek elesettség-érzéssel, végtagfájdalommal, lázzal vagy hőemlekdéssel – az influenza tipikus tüneteivel. Mint mondta, a betegek halmozódásról beszélhetünk, járványról még nem. Szövődményként fülgyulladás és hörghurut, ritkán tüdőgyulladás szokott előfordulni – tette hozzá a háziorvos.

Tombácz Zsuzsanna, a regionális ÁNTSZ járványügyi osztályvezetője elmondta: a legfrissebb adatok szerint 40 százalékkal emlekedett a régióban az egy héttel korábbi állapothoz képest az influenzás panszokkal megbetegdők aránya – a vírust azonban még nem mutatták ki. Bács-Kiskun megyében már átlépte a járványküszöböt – 100 ezer lakosból 200 – a betegek száma, Csongrád megyében jelenleg Szegeden fordulnak a legtöbben – 100 ezerből 117-en – influenzaszerű tünetekkel orvoshoz. A főorvos hangsúlyozta: még mindig nem késő felvenni az oltást, ami 10 nap alatt védettséget ad a fertőzéssel szemben. A régiós ÁNTSZ raktárában 3 ezer ingyenes vakcina várja a 60 év feletti vagy krónikus betegségben szenvedő jogosultakat, de sok háziorvosnál is maradt még oltóanyag.

Délmagyarország / Délvilág hírek Keresse a témát a holnapi Délmagyarországban és Délvilágban is!
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevesebb is elég lenne belőlük

A megkeresett Csongrád megyei honatyák – pártállástól függetlenül – támogatják, hogy kevesebb legyen a képviselő, és elszámoljanak a költségtérítéssel. Tovább olvasom