Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Csongrádi Kata őse jutalmul kapta vezetéknevét

Szeged - Szegvári Katalin újságíró járt már Szegváron, míg Kisteleki Dóra vízilabdás csak átutazott a nevében rejlő városon. Gömöri Krisztián színész egyszer elutazik Gömörbe. Csongrádi Kata énekes vezetéknevét egyik törökverő ősének köszönheti.
Kisteleki Dóra magyar bajnok és kupagyőztes válogatott vízilabdázó csak nevében kötődik a Csongrád megyei településhez. A fővárosban született, 27 éves sportoló kapcsolata Kistelekkel mindössze annyi, hogy amikor párja, Lendvai Péter kézilabdázó a Pick Szeged játékosa volt, a meccseire Budapestről jövet Kisteleken haladt keresztül.

– Ilyenkor viccből többször elhangzott az autóban, hogy hazaértem. Kistelek elég kicsinek tűnt; szerintem az autóút alatt mindent láttam belőle – mesélte Dóra, aki 1999–2000, valamint 2004–2005 között a Szentes női vízilabdacsapatának játékosa volt. Mivel Dóra Kisteleki István volt MLSZ-elnök lánya, megkérdeztük tőle, vajon tudja-e, hogy melyik osztályban vitézkedik a Kistelek csapata. Nem tudta, ezért megmondtuk neki, hogy a megyei I. osztály 2. helyén álló csapat éppen a feljutásért küzd; erre lapunkon keresztül üzente, hogy drukkol a sikerükért.

Szegvári Katalin újságíró hosszú ideje oktat a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció és Médiatudományi Tanszékén, de ennél több kapcsolata neki sincs Csongrád megyével. – Nincs közöm Szegvárhoz, bár már jártam ezen a kedves településen – fogalmazott a Budapesten született újságíró.

Szegvári Katalin. Fotó: DM6DV
Szegvári Katalin.
Fotó: DM/DV

Mátyás király volt már Gömörben: ez a címe az uralkodóról szóló rajzfilmsorozat egyik részének, amelyikben megkapáltatta a nemes urakat, ám Gömöri Krisztián színész királyunkkal ellentétben még sosem járt a régióban, ami Közép-Szlovákia déli részén terül el.

– Pedig a környékről, Miskolc mellől származom, így nem lehetetlen, hogy van valami közöm Gömörhöz. Szlovák gyökerekről mégsem tudok – mesélte. Gömöri Krisztián feltett szándéka, hogy egyszer ellátogat Gömörbe, illetve Lengyelországba, ahonnan édesanyja révén vannak gyökerei.

– Az egyik ősöm Bethlen Gábor uralkodása alatt győzött a török ellen. Jutalmul birtok és pénz helyett a Csongrádi előnevet kérte, mert addig Nagynak hívták – mesélte Csongrádi Kata. Az énekesnő nagyon büszke

Csongrádi Kata. Fotó: DM/DV
Csongrádi Kata.
Fotó: DM/DV

Történelmi eredet

Létezik Szegedi, Csongrádi, Szentesi, Makói, Vásárhelyi; és még számtalan településnév -i képzős formája funkcionál vezetéknévként, ugyanakkor nem hallunk Üllési, Balástyai vagy éppen Forráskúti vezetéknevű emberekről. Büky László, a Szegedi Tudományegyetem Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézetének docense elmondta, hogy az -i képzővel kialakult vezetéknevek keletkezése teljesen esetleges volt. Ha például valaki szülőhelyéről idegen helyre költözött, akkor az ottaniak az illetőt származási helyéről azonosították. Az ilyenfajta nevek kialakulásának másik eredete is a régmúltba nyúlik vissza, amikor bizonyos családok az uralkodótól várakat kaptak. Ha valaki megkapta például Kanizsa várát, onnan őt és családját Kanizsainak kezdték szólítani.

Olvasóink írták

  • 4. okoskata 2010. június 04. 20:10
    „Tisztelt Kiss Gábor Gergő!

    Két napja szerepel Szegvári Katalin neve a nem őt ábrázoló kép alatt.
    Ennyire nem érdekli Önöket az információ hitelessége?!?!
    Ennyire nem érdekli Önöket az Olvasó?!
    Ha minimálisan ´készült´ volna a híres személyekből, akkor tudhatta volna, hogy Szegvári Katalinnak semmi köze nincs Szegvárhoz, első férje után viseli ezt a nevet.
    Ismer Ön Magyarországon, főleg Csongrád megyében olyan helységnevet, hogy: Spán ?? Ugye, nem. Pedig a szegedi egyetemen is oktató hölgyet így hívjak, így anyakönyvezték anno és ezen a néven volt két évig a JATE magyar-német szakos hallgatója.
    egy egykori évfolyamtárs”
  • 3. gróf 2010. június 02. 15:33
    „A képen szereplő hölgy a Kisteleki Dóra lehet.”
  • 2. favágó 2010. június 02. 13:54
    „A Szegvári Kati (néni) mintha egy-két évvel idősebb lenne, mint a képen szereplő hölgy! Vagy rossz a memóriám?”
  • 1. madártej 2010. június 02. 11:42
    „Dm,Dm, van Forráskúti Tibor, aki a Volánnál dolgozik, keressék csak meg! Humán pol. ig. vagy mi a beosztása...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Termékében él a vidék

Szeged - Minden vásárlással támogatunk valakit, de nem mindegy, hogy kit. Tovább olvasom