Délmagyar logó

2016. 05. 30. hétfő - Janka, Zsanett 19°C | 27°C

Csúcsidőben megtelik a kormányablak

Csúcsidőben megtelik a kormányablak
Délelőtt és délután nincs parkoló, nagy a zsúfoltság és levegőtlen a Rákóczi téri kormányablak - panaszolták olvasóink. Megnéztük. Célszerű tudni, hogy három kormányablak működik Szegeden, három napon hosszabb nyitvatartással.
– Személyit szerettem volna készíttetni a Rákóczi téri kormányablakban. A 2536-os sorszámot húztam, de két óra elteltével is csak 2524-nél jártunk – panaszkodott Nagy Istvánné, szegedi olvasónk. – A szelvényről nem derült ki, hogy ilyen ügyben egyáltalán hányan lehetnek előttem. Nagy volt a zsúfoltság, kevés a levegő és az ülőhely. Sehol egy vízadagoló. Szívbeteg lévén nem bírtam tovább, feladtam. Valamelyik héten újra megpróbálom – magyarázta. Hasonló problémát jelzett a röszkei Mihály Sándorné. Ő a menyét kísérte el péntek délelőtt; kétszer fél órát vártak két ügyintézőre táppénz- és más tb-ügyben. Az asszony a kevés parkolóhelyet, az emeleti nagy zsúfoltságot és levegőtlenséget kifogásolta, illetve sajnálta az ügyintézőket, akik így is nagy odafigyeléssel dolgoztak.

A múlt hét minden egyes napján különböző időpontokban néztük meg az ország legnagyobb kormányablakát. Az átadáskor azt írtuk róla, hogy két szinten 37 ügyfélszolgálati asztallal és 4 fotófülkével működik (2015. november 20.: 800 millióért korszerű ügyintézés). A várakozók arra panaszkodtak, hogy lent nem dolgoznak ügyintézők. Ez tapasztalataink szerint azért lehet így, mert az önműködő bejárati ajtó arra nyílik. Így a jeges kinti levegő nem csap sem az ügyfelekre, sem a hivatalnokokra. Az emeleten a délelőtti csúcsidőszakokban 26-27 tisztviselőt láttunk dolgozni, kora délután 23-26-ot, késő délután 16-ot, este 15-öt. Az ügyfelek délelőtt rokkantellátásra 40-60 percet, tb-ügyben, személyire, útlevélre, gépkocsiátírásra egy-másfél-két órát vártak. Többen feladták, velük délután is találkoztunk, akkor valamivel enyhült a helyzet, bár személyi okmányokra akkor is egy óránál többet álltak sorba.

Ez azért fordulhat elő, mert – megírtuk – számos határon túli család is kér új típusú személyit. (2016. január 13.: Sorban állnak az e-személyiért). A várakozók szóvá tették, hogy rossz helyen van a kevés sorszámjelző képernyő. Emiatt csak közvetlenül előttük állva vagy a páternosztertől lehet látni. Ezen segít, hogy az ügyintézők többször hangosan is mondják a számokat.
Hasznos tudnivalók

Érdemes kihasználni, hogy három kormányablak is működik Szegeden. Azaz, akinek az újszegedi Szeged Nova Áruház közelebb van a Szőregi út 80. szám alatt, vagy a Rókusi körúti Tesco környékén lakik, mehet oda is. A nyitvatartásuk egységesen hosszabb kedden, szerdán és pénteken: este 8-ig fogadnak ügyfeleket. A napközbeni zsúfoltság este 6 után csillapodik, sőt pénteken 5 órától is elfogadható. Mivel kevesebben várakoznak, találni parkolóhelyet, amiért 6-tól már nem kell fizetni. Az emeleti folyosón is lényegesen jobb a levegő. A kormányhivatal nem járult hozzá, hogy a kormányablakban fotóriport készüljön, és lapzártánkig a kérdéseinkre sem válaszoltak. Amint megérkezik a válasz, közzétesszük.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hamis német vízum Röszkén

Hamis német vízummal akart kilépni Magyarországról egy koszovói állampolgár Röszkénél. Tovább olvasom