![]() |
| Kiss Dániel a traumatológiai klinika vezetőjével, Simonka János Auréllal. Fotó: Karnok Csaba |
| A nővér levele A delmagyar.hu-nak eljuttatott levelében tiltakozik a balesetet szenvedett 19 éves egyetemista lány nővére. Azt írja: valóban sok az élvezetből rongáló fiatal, de nem tartozik e körbe a húga és annak barátja, a két jól nevelt és jól tanuló diák. |
Én is ott voltam bár az Anna-kútnál már leszálltam. 2 féle ajtóval felszerelt Tatra közlekedik: a 2 szárnyas és a 4 szárnyas. Ez 4 szárnyas volt, ha a közepének ketten nekitámaszkodnak, kinyílik. Igazából a barátnője is rátámaszkodott, így még nagyobb volt a lendület a kanyarban. Rugdosták? Hát ilyen hülyeséget életemben nem hallottam. Már csak azért is, mert akkora tömeg volt, hogy senki nem bírt megmozdulni. Nincs elég kapaszkodóhely sem, és nem értem, hogy lehet csúcsidőben egy járatot 20 percenként indítani? És akkor várjam meg a következőt, amin ugyanannyian lesznek, tehát sok értelme nincs... Itt nem felejtette el senki az utazási szabályokat, de nekem senki ne mondja, hogy legalább egyszer nem utazott volna az alsó lépcsőn, vagy alacsonypadlós járművön az ajtónak támaszkodva. Így ez szinte bárkivel megeshetett volna. Nem a hibást kell keresni (de azért nem szép dolog hogy őt büntetik meg) hanem csökkkenteni kéne a követési időt!
Akkora divat indoklás nélkül a fiatalokat szidni...
"Mert most tényleg nem erről van szó, dehátamaifiatalok azok olyan..... de most tényleg nem erről van szó..."
Na akkor szépen sorjában!
Egy: a tömegközlekedés használatához tartoznak általános szabályok. Vannak kőbevésett és vannak "szájhagyomány" útján terjedők ( nem szemetelünk járművön, NEM IS DOHÁNYZUNK még akkor sem ha marha jó hecc "RAJ DOLOG"). A mostani fiatalok utazási kultúrájára jellemző, hogy (főleg nagy csoportban) képesek elfelejteni az alapvető viselkedési szabályokat.
A srác a barátnőjével "egymásba gabalyodva" volt a villamoson. Ez tény...
Az ajtóknál a két "közlekedési folyosó" nincs elválasztva kapaszkodórudakkal. Ez is tény.
Ergó nem is nagyon volt lehetőségük mibe megkapaszkodni. Mivel a középső lépcsőn álltak (állítólag) így a felső vízszintes mozgató oszlop túl magasan lehetett nekik így maximum az ajtó mozgató oszlopba tudtak volna megkapaszkodni de az ugye az ajtó szélénél van így ha abba akartak kapaszkodni akkor is előfordul, hogy vagy túl messze van az oszlop (az ajtó 1,20m széles) és ezért nem tudják megfogni vagy a… Tovább olvasom »
IVY!
"Felőlem Danika össze is törhette volna magát ennél jobban is.
Elhiszed, hogy nem érdekel?"
Ehhez csak gartulálni tudok.. magas lehet az iq szinted akár 1 döglött légyé.... szánalmas vagy.. nem értem h akkor minek írsz ide.. jah és ha lehet ne Danikázd le jó????!!!!!!:@
Hogy lehetsz ennyire bunkó???!!!!
IVY!!!!!
"suli után, délután 2 körül szálltak fel a tömött villamosra, ahol az alsó lépcső fölötti fokon utaztak"
És még te magyarázol itt másoknak hogy tanuljanak meg olvasni...
Kedves IVY!
Most Te vagy tizenéves suhanc vagy, vagy szkt-s, vagy dózsa úr rokona, vagy egyszerűen egy érzéketlen állat. Nem értem minek olvasol el egy cikket, és minek reagálsz rá, ha nem érdekel. Én csak avval foglalkozom, ami érdekel. Felesleges, ilyen lekezelően megszólítani. Amúgy őszintén sajnállak. Biztos szörnyű életed lehet, ha ismeretlen embereken éled ki a bosszúd, ami a világ elleni harcod. Ne légy ilyen elkeseredett, ilyen fásult. Fordulj orvoshoz! Hidd el én szeretlek! És biztos mások is, bár kétlem, hogy van családod. És ne gondold azt, hogy miattad lettek öngyilkosak! Ez butaság.
A személyes vitának ez a legjobb hely? Ha nem érdekel, minek olvastad el és minek kommentáltad? Szerintem most már hagyhatnánk az egészet, úgysem meghatni akartunk másokat.
Bettyke, Drága!
Felőlem Danika össze is törhette volna magát ennél jobban is.
Elhiszed, hogy nem érdekel?
62. hozzászólás ifj. Nagy Gábor 2009.03.12. 14:00
Azt hittem az lesz a válasz hogy több jármű, és az egész nem felel meg a valóságnak, ehelyett:
infláció :D
Az infláció érinti az utast is. Vagyis ugyan akkora infláció sújtja mint a társaságot. Tessék másba belekötni.
70. hozzászólás Betty510 2009.03.12. 16:32 """hogy a picsába jön ide az új lapos busz?"""
Ha már más járművek ajtóinak kiírását hasonlítjuk össze akkor a vasúti kocsié tömör és velős.
A WC ajtó mellett az ajtóra írva:---ne álljon szorosan az ajtó mellé----. Ebben minden benne van. Sőt még több is, miután átszerkesztette valaki a WC közelsége miatt:---ne álljon szarosan az ajtó mellé----
hirdetés
