Délmagyar logó

2016. 05. 28. szombat - Emil, Csanád 14°C | 27°C

Danis Lídia a roma tanodában

Szeged - Rajong a 100 tagú cigányzenekarért, nem beszéli a cigány nyelvet, egy gyerekkori színházi élmény miatt határozta el, hogy színművész akar lenni - mindez kiderült Danis Lídiáról pénteken a Roma Közéleti Kávéház rendezvényén.
Gyermekkorában az édesanyja nem vitte színházba, de egyszer befizette neki a belépőt, amikor az osztálytársaival a Szemfüleske című előadást nézték meg. Ebben a darabban látott egy szőke, kék szemű kislányt, aki bohócot játszott. Irigyelte, hogy ott van a színpadon, abban a "mesevilágban". Valahogy így lett színész Danis Lídia, a Szegedi Nemzeti Színház társulatának 32 éves művésze. A Roma Közéleti Kávéház második rendezvényén Balog József, a MASZK Egyesület elnöke beszélgetett vele pénteken.

Danis Lídia a roma tanodában. Fotó: Frank Yvette (galéria)

- Az édesanyám egy konyhán dolgozott, sokszor reggeltől estig. Tudtam, hogy én nem akarom ezt csinálni. Szorgalmasan tanultam, volt, amikor éjjel kettőkor vagy hajnali négykor kislámpa mellett olvastam - mondta Danis Lídia, aki Sopronban született, majd egy kis faluban, Peresztegen élt. Régész, politikus, tanár is akart lenni egykor. Az élet - és egy kedves tanító néni - úgy sodorta, hogy jó iskolákba járhatott. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen Hegedűs D. Géza osztályában végzett 2004-ben. Úgy gondolja, a karrierben "nem mindig a tehetség a kérdés, hanem hogy milyen ember vagy". Évekig játszott a Vígszínházban, saját bevallása szerint Eszenyi Enikőtől tanulta a legtöbbet.

Lídia a családja miatt jött Szegedre, azért, hogy többet lehessen a szeretteivel, és ne kelljen szinte az egész fizetését babysitterre költenie. Arra a kérdésre, hogy nem vágyik-e vissza a fővárosba, azt mondta, nem karrierista, a négyéves gyermekének is jobb így. Bevallotta: szereti a Pintér Béla Társulatot, az Örkény Színházat és a Jordán Tamás által irányított szombathelyi Weöres Sándor Színházat. A népszerű színésznőről Závada Pál és Korniss Péter kötetében, az Egy sor cigányban is olvashatunk.

- A felzárkóztatáshoz kell a szülő is. A velem egykorú, harmincas cigány szülők fejében kell rendet rakni - húzta alá Danis Lídia, aki szerint kevés a roma tanoda, ha a gyermek otthon nem jó példát lát. Sok egyéb mellett a művésznőről azt is megtudhatták a beszélgetés résztvevői a Rákóczi utcai roma tanodában és közösségi házban, hogy egyik nagy kedvence a 100 Tagú Cigányzenekar, szívesen nézi Federico Fellini filmjeit, zenében szinte "mindenevő", a színházi műfajok közül a legtávolabb a musical és az operett áll tőle, és nem beszéli a cigány nyelvet. Ha Pintér Béla írna egy darabot a Győzike showról, abban szívesen játszana, egyébként nem örül, hogy ilyenekkel butítják az országot.

Erőgyűjtő hely

Mivel Danis Lídiának mennie kellett a Boldogtalanok próbájára, meglepetés vendégként Nagy Mihályt, a Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnökét mutatta be Rácz László alelnök. A tavaly októberben nyílt szegedi roma tanoda Nagy Mihály szerint olyan hely, ahol erőt lehet gyűjteni. Van, amikor a sok munka után szó szerint fizikai fájdalmakkal tér haza, de az, hogy látja a gyerekek fejlődését, és látja, hogy sokan mellé állnak, mindig feltölti. A tanoda kihasználtságáról elmondta: volt már olyan is, hogy nem fértek be mindnyájan az épületbe.

- A felnőttek még nem ismerték föl, mekkora fontosságú az a lehetőség, amely most adott. A nehéz hétköznapok szürke világában elvész az akarat - beszélt a problémákról. Mint mondta, két és fél éves munkájukkal a cigány nemzetiségi önkormányzat elérte, hogy komolyan veszik őket a városban, bizalommal fordulnak hozzájuk. Eléggé kilátástalannak tartja a dorozsmai Árpa utcai cigányok helyzetét, úgy véli, országos viszonylatban sem állnak jól az ott élők.

Danis Lídia a roma tanodában. Fotó: Frank Yvette (galéria)

Ha minden jól megy, már az idén megnyílhat a dorozsmai tanoda is, a felújításra szoruló épületet megkapták hozzá. Ezen kívül tárgyalások folynak arról, hogy Dorozsmán ökölvívó szakosztály induljon. A Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke szerint a cigány gyerekek felemelkedésére jó lehetőség a sport. - Erőteljesek, gyorsan fejlődnek, nagy a bizonyítási vágyuk, jók ökölvívásban és birkózásban - sorolta.

A Roma Közéleti Kávéházat havonta rendezik meg Szegeden. Az első vendég Irhás József Szántó-Kovács János Díjas költő volt februárban, egy hónap múlva pedig a tervek szerint Szirtesi Zoltán dorozsmai háziorvos lesz a meghívott, vele Hajdú Géza, a helyi művelődési ház igazgatója beszélget majd.

Olvasóink írták

  • 7. paprikáskrumpli 2013. március 26. 18:43
    „1. papika56

    Na azért ne általánosítsunk már.
    Igenis vannak tisztességes roma családok, és dolgozó roma emberek, akik felfogták, hogy úgy nem lehet élni.
    Egyébként a magyarok között is legalább annyian lopnak csalnak, mint a romák között. Csak az arány kisebb, mert többen vannak.
    Az a "kevés" kiemelkedett roma értelmiségi jó példát mutathat a társainak az életével.”
  • 6. bánki 2013. március 25. 13:07
    „Attól függ !
    Melyik közösség ?

    <moderálva>”
  • 5. tomidzsí 2013. március 25. 10:17
    „3. bánki 2013.03.23. 17:42

    És mi a bajod neked azzal, ha valaki valahol tüntet, kifejezi ezt meg azt a szimpátiáját? Lehet, hogy többet tett a közösségért életében, mint te valaha fogsz is. Ja, hogy fotel/nethuszároknak tetszünk lenni, AZ MÁS!!! :D

    Mielőtt megkapnám, én felnéztem ide 10 percre, és már indulok is tovább.”
  • 4. maros50 2013. március 23. 22:01
    „Hol tüntetett? Tán nem a FIDESZ székház előtt?”
  • 3. bánki 2013. március 23. 17:42
    „Az Maszkos ,,partizán " mit keres itt ?

    Múlt héten még tüntetett !”
  • 2. RowarAtkinson 2013. március 23. 11:40
    „Most szét kéne csúsznom ettől, hogy van köztünk nagyon kevés normális?”
  • 1. papika56 2013. március 23. 09:59
    „a 1,5 millió romából ..van kb. 20--25 aki kitudott lépni abból a közegből ! A példa nem ragadós ! A többi csak a roma hagyományokat ápolja : lopnak, csalnak, hazudoznak! Embereket, időseket fosztogatnak, tartanak rettegésben !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fegyveres rablás Szegeden: fotón, videón a tettes!

Pénzt vitt magával egy melegítős, rövidhajú férfi péntek reggel nem sokkal a nyitás után. Nagy erőkkel keresik. Tovább olvasom