Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Danis Lídia búcsúzik a szegedi színháztól

Sokakat sokkolt Danis Lídia váratlan búcsúzása a Dömötör-gálán. A népszerű színésznő három sikeres év után úgy döntött: szabadúszóként máshol folytatja. Oroszlányba költözik, most az önmegvalósításnál is fontosabbnak tartja, hogy többet lehessen együtt a családjával. Máris sok jó szerepre hívják.

– Soproni vagyok, a színművészeti után hét évig voltam a Vígszínház tagja, majd eljöttem Szegedre, mert a férjem, Lazók Mátyás ide szerződött, és szerettem volna, hogy a család együtt legyen. Mindig megadatott nekem, hogy valaki egyengette az utamat. A Vígszínházban előbb Marton László, majd Eszenyi Enikő. Szegeden eddig Juronics Tamás figyelt rám; nagyon jó szerepeket köszönhettem neki. Makrancos Katát, Hedda Gablert, a Három nővér Nataljáját, legutóbb a Boldogtalanok női főszerepét játszhattam el. Ahogy Tamás számára véget ért az a periódus, amikor művészeti igazgatóként részt vehetett a színház arculatának meghatározásában, úgy érzem, számomra is véget értek a szegedi évek – beszél Danis Lídia arról, mi áll a távozása hátterében.

A Ruttkai Éva-díjas színésznő, akit a VII. Pécsi Országos Színházi Találkozón 2007-ben a legjobb 30 év alatti színésznőnek választottak, Szegeden is azonnal meghódította a közönséget. 2011-ben a Makrancos Katáért, tavaly a Hedda Gablerért ítélték oda neki a nézők a legjobb színésznőnek járó Dömötör-díjat.

Danis Lídia a Szegedi Nemzeti Színház előtt. 3 évad után a szabadúszást választja. Fotó: Hollósi Zsolt
Danis Lídia a Szegedi Nemzeti Színház előtt. Három évad után a szabadúszást választja.
Fotó: Hollósi Zsolt

– Ez egy hosszú távú pálya, muszáj keresni a helyünket, ha úgy látjuk, valahol valami nem működik tovább. Mondom ezt annak ellenére is, hogy imádom ezt a várost. A következő évadról szóló szerződtetési tárgyaláson általánosságban több darab is szóba került, de egyetlen konkrét ajánlatot kaptam csak: a Juronics Tamás rendezésében színpadra kerülő Exupéry-történetben, A kis hercegben a Rózsa szerepét. Úgy éreztem, ennél több emóció van még bennem. Statiszta bárhol lehetek. Nagyon nehezen hoztam meg ezt a döntést, mert a fiamnak Szegeden kiváló az ovija, a bébiszittert is nagyon szeretjük. Túl későn kezdtem telefonálgatni a kollégáknak, barátoknak, amikor már rég lezajlottak a színházakban a szerződtetések, mindenhol megvolt az összes szereposztás. Végül a fiam érdekében kötöttem egy kompromisszumot. Apósoméknak köszönhetően Oroszlányban kapunk egy szép lakást egy csodálatos tóparti lakóparkban, ahol együtt lehet a család. Nem kell lakbért, bébiszittert fizetni, a nagyszülők, a dédik is besegítenek, ha Zsigmondra kell vigyázni. Matyi is eljön Szegedről, Pest csak 70 kilométer, ott próbálja újrakezdeni a pályáját. A Thália Színház akkori igazgatója, Zimányi Zsófia három-négy éve azt mondta nekem, hívjam bármikor, ha bajban vagyok, segít, mert olyan színésznőnek tart, aki megérdemli. Eddig nem volt erre szükség, de most bementem hozzá. Három nap türelmet kért, de alig hagytam el az irodáját, fél óra múlva visszahívott: „Augusztus végén Molnár Piroskával elkezdtek próbálni egy darabot. Jó lesz?" Gárdonyi Géza Ábel és Eszter című regényéből egy kortárs írónő írt darabot. A Rózsavölgyi Szalonban mutatjuk majd be. Közben színművészetis tanárom, Csiszár Imre, akivel ebben az évadban A mundérvásárhelyi búcsút csináltuk a kisszínházban, meghívott nyárra a Gyulai Várszínházba, ahol Zalán Tibor történelmi drámáját, az 1566-os gyulai várvédelemről szóló A fáklya kialszik című darabot mutatjuk be. Ősszel a Gózon Gyula Kamaraszínházban állítja színpadra Imre Egressy Zoltán darabját, a futónőkről szóló 4×100-at. Crespo Rodrigo, a tatabányai színház igazgatója is megígérte, hogy talál nekem feladatot, ha már úgyis ott lakom majd szinte a szomszédban. Csodálatos érzés, hogy mindenki segíteni akart. Zimányi Zsófi az évad második felére is ígérte, hogy kitalál még nekem valamit – sorolja Lídia a szerepeket, feladatokat, amelyekkel az utóbbi néhány hétben hirtelen elhalmozták.

A népszerű színésznőt máshol rögtön elhalmozták szerepajánlatokkal. Fotó: Hollósi Zsolt
A népszerű színésznőt máshol rögtön elhalmozták szerepajánlatokkal.
Fotó: Hollósi Zsolt

Ugyanakkor nem tagadja azt sem, rosszul viselte, amikor azt hallotta Szegeden: mindenki pótolható, még a legnagyobbak is. Amúgy is, ötévente meg kell újulnia egy színésznek. Úgy érezte, nem volt itt tétel, nem fontos a színháznak, hiába dolgozta halálra magát.

– Sehol nem találkoztam ennyire kedves háttérmunkásokkal, odaadó színházi csapattal, mint Szegeden. Sok kollégámért is fáj a szívem. Tudom azt is, hogy nem minden előadásunk sikerült, de legalább próbálkoztunk, alkottunk, szenvedtünk. Csináltunk egyfajta színházat. Még az is belefért, hogy néha megbuktunk valamivel. De olyan színházat, amely nem hat sem rám, sem a nézőre, nem szeretnék csinálni. Nekem igenis fontos, hogy a közönség szeresse, amit csinálok. Mi vagyunk a nézőkért, nem fordítva. Úgy éreztem, a következő évadban semmi olyan feladatot nem kapnék Szegeden, ami előbbre vinne. Sokan jönnek oda hozzám, hogy mi történt, de szeretnék diplomatikus maradni, ezért nem tudok mit mondani. Vágyom egy kicsit jobb életre. Kiváló fiatal kollégáim itt olyan körülmények között, olyan fizetésért dolgoznak, ami már szégyen. Szeretnék megnyugodni, kicsit többet lenni a családommal, visszatérni a Dunántúlra, ahová való vagyok. 33 évesen ezt most az önmegvalósításnál is fontosabbnak gondolom.

Olvasóink írták

  • 15. jozko 2013. június 02. 18:17
    „Bodolay...
    Farmernadrágos Bánk Bán...
    Danis Lídiát nem tudják megtartani...
    Lejtmenet.
    Kár Szegedi Nemzeti Színházért, kár a társulatért - és kár, hogy ezt kell végignéznünk.”
  • 14. tol 2013. június 02. 10:00
    „Szeged, egyetemi város két kitünö színházzal ( plusz Pinceszínház, de az egy más téma) és egy darab müvészeti koncepció nem sok, annyi nincs a hosszú távú müsorpolitikában. Nagy Attila óta igazán nagyívü színész nem volt Szegeden, egy korrektül színpadra vitt kamaradarabnak már dübörögnie kell a vastapsnak, talajtalan színészek jönnek-mennek. Még egy pinceszínházból is mit ki lehetne hozni - lásd az elsö évadot még a Horváth Mihály utcában- oszt ha mélyen el akarsz képedni a csepürágás bugyrain, akkor dugd be az orrod most a szentélybe. Egy ilyen szintü müvésznöt, mint a Danis Lidia meg kéne ragasztani stabil tartóembernek, ehelyett most jól ki lett pöccintve. Egy ember élete. Csak így...”
  • 13. 140 2013. június 01. 20:22
    „Bocsánat, én szinte minden szerepében láttam Danis Lídiát, de nem estem hasra. Minden szerepében néz a szemével és vergődik. Mindig ugyanaz. Soha nem láttam tőle egyetlen meglepő vagy hihető mozdulatot, mindent eltúlozva játszik.
    Ettől függetlenül igazat adok azoknak, akik azt mondják, hogy a szegedi színház úgy car, ahogy van.
    A legjobb darab, amit mostanában láttam, az Egerek és Emberek volt, ott is akadtak bakik, de legalább "átjött" a lényeg.”
  • 12. Laura82 2013. június 01. 19:31
    „Teljesen megértem, hogy elmegy. Az utolsó darab, amit láttam színházi bérletemmel, idén, a Bánk Bán felújított változata volt a kis színházban. Én, a színház és művészetkedvelő, szenvedtem, és majd´ elaludtam. Ott is hagytam a szünetben. Borzasztó volt a plázaribik felvonultatása és az egész színdarab egyáltalán nem emlékeztetett az igazi Bánk Bánra. Hova süllyed a művészet? Totál gáz... Viszont az Egerek és Emberek darabra a maximális dicséretet adom!”
  • 11. hagymi 2013. június 01. 15:11
    „9. Zotya100 2013.06.01. 11:03
    Elolvastam Lucia hozzászólását, semmi rossz nincs benne. Az Öné viszont egyáltalán nem kapcsolódik a cikkhez. Elég alpári egy megnyilvánulás.”
  • 10. szabo555 2013. június 01. 13:04
    „Felsorolni is nehéz Bodolay hány művészt üldözött el a négy és fél év alatt! Tragédia ez az ember!!!”
  • 9. Zotya100 2013. június 01. 11:03
    „Lucia, az ostobaság elsősorban rád jellemző ezen a fórumon, ahogy azt már sokan sokszor az orrod alá dörgöltük, úgy tűnik, hiába. Húzzál el!!!!”
  • 8. qrumpli 2013. június 01. 05:34
    „5. Logaritmus 2013.05.31. 16:43

    Orvos mikor látott?
    Erősen "jobbikos "
    beállitotságú révén nagyon sajnálom a művésznőt ,hogy elmegy
    Kedves közönségnek játszó embert ismertem meg benne.
    További sikeres életutat kivánok neki.”
  • 7. mikmak 2013. május 31. 23:20
    „Danis Lídiának igaza van. Tehetséges színésznek nem szabad olyan színházban játszani, amely nem hat sem a színészre, sem a nézőre. A szegedi sajnos ilyan. A három tagozatos színházban a legtöbb nézőt vonzó drámai tagozat a leggyengább. Rosszul összeállított műsor szerkezet, a szegényes díszletek jellemzik a színházat. A színészeket minden elősdás után lelkesen megtapsoljuk, mert Ők mindig a maximumot igyekeznek nyújtani. Ők nem tehetnek arról, hogy immár öt éve és még legalább öt évig a színházhoz (legalábbis a drámaihoz) nem értő vezetés van. Nekik meg kell élni a Danis Lídia által is említett szégyenteljesen alacsony fizetéből. Őket nem a pénz, mert az nincs, hanem a közönség tapsa (ez a jutalmuk) élteti és sarkalja az odaadó munkára. Korognai idejében KIVÁLÓ, Székhelyi idejében JÓ volt a színház. Ma csapni való. Ha szórakoztató színházat akarunk látni el kell menni Kecskemétre vagy Szolnokra. Szégyen. Sok sikert kívánok Danis Lídiának, biztos vagyok benne, hogy fogjuk Őt még jó szerepekben látni, igaz, hogy nem Szegeden, mert itt már lassan nem is lesz jó szerep.”
  • 6. Lucia 2013. május 31. 16:53
    „5.
    Megint egy ostoba hozzászólásod! Többre nem futja? IQ-d??”
  • 5. Logaritmus 2013. május 31. 16:43
    „A Fidesz az oktatás mellett a színházi életet is halálra ítélte, sokan lepődnének meg ha tudnák, mennyire keveset keres egy szegedi színész vagy zenekari tag. A minimálbért alig lépi túl, közben hétvégén, este is munka van... Sajnálom a színésznő távozását, talán ha majd egyszer a kulturális kérdésekben nem egy bíróságon elítélt jobbikos, egy kisállat kereskedő és hasonló emberek hoznak döntéseket, talán a művészek élete is könnyebb lesz. Sok siket!”
  • 4. Lucia 2013. május 31. 16:40
    „Nagyon sajnálom, hogy ez a tehetséges, gyönyörű roma nő elmegy Szegedről! Nagy élmény volt látni Őt a különböző darabokban! Sok sikert máshol! Lehet, hogy pár év múlva visszakanyarodik a pályája Szegedre. Nem Ő lenne az első! De a CSALÁD AZ ELSŐ!”
  • 3. jozkó 2013. május 31. 11:11
    „"Megtervezett pótlásról" van szó vajon? És kivel "pótolják" ?
    Kár, hogy csak ilyen sérülésekkel lehet a pályán mozogni - mert az nagyon látszik, hogy Lídiát "halálosan" megsértették!”
  • 2. kormoska 2013. május 31. 10:14
    „Szeretem,ha egy színész(színésznő)ilyen világosan látja a teátruma és a saját maga helyzetét!
    Szerette a várost szerette a színházat,de mégis elmegy mert látja,hogy Szegeden(is)a politika mozgatja a színházat!
    Tud időben váltani,képes megújulni és annyi kapcsolata-ismerőse van,hogy bárhol az országban megkaphat szerepeket.
    Szerencsés is,mert a családja megérti támogatja.
    Mindemellett egy igazán szép és karakteres hölgy és ez manapság fontos szempont”
  • 1. ötös 2013. május 31. 09:14
    „Köszönjük, hogy itt volt! Nagyon tehetséges színésznő. Élmény volt a játéka. További sikeres életutat! Sajnáljuk, hogy elmegy!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

11 intézmény felújítási pénzét kapta a Gregor

A Gregor-iskola kapta az idei évre betervezett teljes, 40 millió forintos intézményfelújítási keretet. Tovább olvasom