Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Darvasi László a Grand Caféban

Felolvasóestet és könyvbemutatót rendeznek ma este a legutóbbi Darvasi-kötetből. A szerző nemrég forgatókönyvet írt, és új regényén is dolgozik.
Lapunk állandó tárcaírójának, Darvasi Lászlónak tavaly év végén, a Magvető Kiadónál jelent meg A világ legboldogabb zenekara című kötete. Ennek bemutatóját ma este 7 órától tartják a Grand Caféban. A novellaválogatásban az író első négy, a kilencvenes évek elején-közepén megjelent, ma már könyvesboltban hozzáférhetetlen novellásköteteinek legjava szerepel – köztük olyan művekkel, amelyek színházi és filmes feldolgozásban is elnyerték már a közönség tetszését. A szerzővel Szilasi László, az SZTE Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézetének docense, irodalomtörténész beszélget, az író pedig felolvas novelláiból.

Darvasi László egyébként forgatókönyvet írt Gárdos Péter filmrendezővel közösen a Szív Ernő-tárcákból és novellákból, melyekből hamarosan játékfilm készülhet Összegyűjtött szerelmeim címmel. A Mészöly Miklós-díjas író emellett új nagyregényén, a Virágzabálókon is dolgozik: szavai szerint épp a tenger közepén hajózik, ahonnan még nem látja a másik partot – azaz a munka végét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szegedi Domusból nem lesz Tesco

Információink szerint nem tervezi kibérelni sem a szegedi, sem a szentesi Domus Áruházat a… Tovább olvasom