Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Deák Ágnes: A nagy átalakulásban összefogott a nemzet

Szeged - Kezdetben, amikor 1848-ban megfogalmazták a függetlenségi programot, akkor ezalatt nem a birodalomból való kiszakadást értették, hanem azt, hogy a Habsburg monarchián belül a lehető legnagyobb állami önállóságot érjék el.
- Kedves Deák Ágnes, olyan beszélgetésre szeretnénk kérni, amely az 1848-as forradalom előtti időszak újító eszmei-politikai törekvéseit mutatja be. Megfigyelésem szerint a köztudat gyakran megfeledkezik a magyar reformkor és a negyvennyolcas forradalom eszméi közötti összefüggésről. Kossuth Lajos alakja jó példa erre: a forradalomhoz kapcsolódó tevékenységét inkább ismerik, mint azt, amit reformkori ellenzéki politikusként tett. Javaslom, arra keressük a választ, hogy mit köszönhet a forradalom a reformellenzéknek, és hogyan záródnak le a reformtörekvések a forradalomban. Érdekes lenne feltárni a reformkori politikai folyamatokat, és különbséget tenni néhány korabeli politikai fogalom között. Hadd kezdjem azzal a kérdéssel, hogy ön mit ünnepel március 15-én?

– Március tizenötödikének szerintem az adja meg különleges helyét ünnepeink között, hogy eszméi a mai társadalom általánosan elfogadott alapértékeivé váltak. Annyira magától érthetődőek már, hogy nem lehetnek aktuális viták tárgyai. Bele sem gondolunk, hogy az 1830 körül Magyarországon színre lépett reformnemzedék nagyjai: Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Batthyány Lajos, Eötvös József, Wesselényi Miklós számára mekkora kihívást jelentett a megvalósításuk. A rendi társadalmi szerkezet polgárivá alakítása, a modern alkotmányos eszmék és a megfelelő intézmények meghonosítása, valamint a modern nemzetállam megteremtése olyan eszmék, amelyek egy új Magyarország teremtésére voltak hivatva.

 Az évek tükrében

1830
– Megteszi első útját Bécs és Pest között az első Dunai Gőzhajózási Társaság első gőzhajója. Az Akadémia megtartja első ülését.
1831 – Kolerafelkelés az országban. Megjelenik Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde, Széchenyi István: Staduim című műve.
1832 – Kossuth Lajos elindítja az Országgyűlési Tudósításokat.
1833 – Először szólal fel az országgyűlésen Deák Ferenc.
1834 – A Lánchíd ügyében kiküldött választmány benyújtja első jelentését. 1835 – Az alsótábla szerint az építendő Lánchídon a nemesek is fizesssenek adót. Megalakul az óbudai hajógyár.
1836 – Kossuth megjelenteti a Törvényhatósági Tudósítások első számát. Megkezdődik a Nemzeti Múzeum építése. Pest lakossága 70 373 fő.
1837 – Kölcsey Ferenc megírja a Parainesist. Megjelenik az Athenaeum. Kossuthot letartóztatják.
1838 – Jeges árvíz Pesten. Wesselényi Miklós az árvízi hős.
1839 – Kossuth pere. Megalakul a Pesti Műegylet.
1840 – Működni kezd a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesülés. A Habsburg-ház államadóssága 1 milliárd 45 millió forint.
1841 – Megjelenik a Kossuth szerkesztette Pesti Hírlap. A pesti ifjúság fáklyászenét ad Kossuth Lajos tiszteletére.
1842 – Megjelenik Petőfi Sándor első verse. A lánchíd alapkőletétele. Széchenyi vitája Kossuth-tal.
1843 – Véres megyegyűlés Zala, Gömör és Szatmár megyében.
1844 – A Nemzeti Színház bemutatja Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját. Petőfi megírja a János vitézt és A helység kalapácsát.
1845 – Vásárhelyi Pál tervezete a Tisza szabályozásáról. Magyarország kivitele 71735 683 pengő forint, behozatala 68 514 437 pengő forint. Megjelenik Eötvös József: A falu jegyzője című regénye.
1846 – Liszt Ferenc Pesten koncertezik. Arany János megírja a Toldit. Pest lakossága több mint 110 ezer fő.
1847 – Táncsics Mihály letartóztatása. Megjelenik Eötvös József: Magyarország 1514-ben és Kemény Zsigmond: Gyulai Pál című regénye.
1848 március – A Pilvaxban az Ellenzéki Kör elfogadja a tizenkét pontot. Petőfi megírja a nemzeti dalt.

A jogegyenlőség kis lépései

- A reformkorban polgári átalakulásról beszéltek, s ez az egész társadalmi rendszer átalakítását jelentette. Mi jellemezte a reformkor előtti magyar társadalmat?

– A rendi társadalomban a születés határozta meg az egyén magánjogi és politikai állását. A nemesek előjoga volt például a földtulajdonlás, és hivatalt is csak nemesember viselhetett. A nem nemesi értelmiség, az orvosok és a tanítók csak 1844-től vállalhattak hivatalt a közigazgatásban. A nemesség nem fizetett adót, és semmilyen módon nem vett részt az állami közteherviselésben. Ugyanakkor a jobbágyság egyáltalán nem bírt a ma állampolgári jogoknak nevezett jogokkal. Igaz, hogy II. József rendelete óta a jobbágy szabadon költözhetett, de az általa használt föld használati jogáról nem volt joga rendelkezni. Azonkívül fennállt még az úriszék intézménye, amely azt jelentette, hogy a jobbágy saját földesurának joghatósága alá tartozott, vagyis saját nevében nem indíthatott pert. Nos, a reformmozgalom a társadalmat a különféle jogállású csoportok helyett egyenlő jogokkal és egyenlő kötelességekkel rendelkező állampolgárok közösségévé próbálta tenni. Egyenlő jogok alatt mindenekelőtt egyenlő polgári jogokat értettek: a személy szabadságát, a tulajdoni szabadságot, a törvény előtti egyenlőséget, vagyon szerinti közteherviselést. A magyar történelemben először, a társadalom működését egységes magánjogi és büntetőjogi törvényekre kívánták építeni.

- Milyen politikai vitákat váltott ez ki?

– A polgári jogegyenlőség tekintetében a reformmozgalmon belül nem voltak viták; ebben Széchenyi is, Kossuth is, Eötvös is egyetértett. Ami Bécset illeti, a kormányzatnak alapvető célja volt ugyan a rendi társadalom status quojának megőrzése, de nem zárkózott el egyes modernizáló folyamatok elől. A nemesi adómentességet például szívesen eltörölte volna, hiszen az a kincstárnak csak kedvezett. Így aztán 1830-tól, a reformkor folyamán araszolgatva, de haladt a polgári jogegyenlőség ügye. Minden reformkori országgyűlésen született valami előrelépés. Az 1832–36-os országgyűlés törvényt hozott arról, hogy a jobbágytelket művelő, saját tulajdonnal nem rendelkező nemeseket is vonják adózás alá. Ugyanekkor törvény született arról, hogy a jobbágy eladhassa a földtulajdon használati jogát, és korlátlanul végrendelkezhessen felette. A következő országgyűlésen elfogadták az úgynevezett önkéntes örökváltság programját, amelynek lényege, hogy a jobbágy pénzért megválthassa a földet, annak tulajdonosává váljon, s kikerüljön a földesúri jogszolgáltatás alól. Az 1843–44-es országgyűlésen pedig eltörölték a földbirtoklás nemesi privilégiumát. Érthető módon azonban a polgári előrelépésnek nem csak a bécsi kormányzat részéről voltak gátjai. Amikor 1843–44-ben az ellenzék először akarta elfogadtatni, hogy a megyék intézményeinek fenntartására szóló háziadót a nemesség is megfizesse, a reformmozgalom saját szövetségesével, a vármegyei nemességgel került szembe.

Szeged reformkori képe.
Szeged reformkori képe.

Polgári jogok polgárt keresnek

- Milyen politikai bázisra számíthatott biztosan a reformmozgalom? Volt-e olyan réteg, amelyik többet akart; volt-e az 1840-es években forradalmi hajlandóság a reformellenzékben, illetve támogatóiban?

– A reformkori ellenzék stratégiájának nagy kérdése volt, hogy liberális programjának hogyan tud politikai bázist teremteni. A reformmozgalom kezdettől hangsúlyozta, hogy nem forradalmi módon kívánja az átalakulást megvalósítani, hanem legitim úton, a meglévő politikai intézményrendszer keretein belül. A francia forradalom ebben az időszakban elrettentő példa volt. Az 1840-es években csak egy igen szűk értelmiségi csoport volt forradalompárti: a későbbi márciusi ifjak, köztük Jókai Mór, Petőfi Sándor, Vasvári Pál. Ăk voltak azok, akik a francia forradalom történetét olvasták és lelkesítő példát láttak benne. A reformkori liberálisoknak azonban a forradalom nem volt követendő út. Kossuth Lajos számára éppúgy, mint Wesselényi báró számára a vármegyei nemesség megnyerése kecsegtetett legtöbb sikerrel. A liberális reformerek reformkori stratégiája arra épült, hogy megpróbálják a nemesi mozgalmat, amely hagyományosan a rendi alkotmány védelmezője volt az udvarral szemben, reformalkotmány-párti mozgalomá alakítani. De hát, ha szétnézünk Magyarországon, milyen más politikai szövetségest találhattak volna? Magától érthetőnek tűnne, hogy a nyugat-európai mintájú polgári átalakuláshoz a polgárság a legjobb szövetséges. Ez azonban nem volt ilyen egyszerű. Magyarországon a polgárság gazdaságilag gyenge volt. A szabad királyi városok közvetlen a birodalmi kormányzat irányítása alá tartoztak, s a nemesi vármegyékhez képest sokkal kisebb politikai súllyal ugyan, de volt képviseletük az országgyűlésben. A mezővárosokat a megyék irányították, és önálló politikai képviseletük nem volt. A szabad királyi városok polgársága azonban éppenhogy szembe került a reformellenzékkel; gondoljunk arra, hogy Széchenyi Stadiumában szerepelt a céhek és a hatósági árszabályozás megszüntetése, s ez ellentétes volt a céhes polgárság érdekével. Így a szabad királyi városi polgárság csak akkor jöhetett számításba a reformok bázisaként, ha sikerül elérni, hogy a céhes polgároknál szélesebb társadalmi réteg vegyen részt a városi követválasztásban. A reformpárt ezt fel is vetette; az úgynevezett városi kérdés állandóan napirenden lévő indítvány volt. További problémát jelentett, hogy a szabad királyi városok küldötteinek együtt volt egyetlen szavazata az országgyűlés alsóházában. A mezővárosok viszont még a megyegyűlésben sem képviseltethették magukat. Így a harmincas-negyvenes évek magyar politikai színterén tulajdonképpen csak a vármegyei nemesi mozgalom jöhet számításba, mint a reformok politikai bázisa.

 A kor sajtója

Magyarországon 1801-ben 8 hírlap és folyóirat létezett, ebből 4 magyar, 3 német és 1 latin nyelvű volt. Ez a szám 1830-ban 23-ra, 1840-ben 53-ra növekedett. 1830-ban a magyar sajtótermékek száma 10, 1840-ben 26; a németeké 9, illetve 18. A posta 1842-ben már 12 ezer sajtóterméket szállított, s ennek több mint kétharmada, 9551 példány magyar volt. 1848 elején 59 hírlap és folyóirat közül a magyarok száma már 33 volt, míg a németeké csak eggyel növekedett, 19-re. A reformkor politikai mozgalmainak főbb lapjai: a liberális Pesti Hírlap, a konzervatív Világ (később Budapesti Híradó), a klerikális Nemzeti Újság.
Úri politizálás

- Beszéljen, kérem, arról, melyek voltak a reformkori Magyarországon a politikai működés színterei?

– A magyar rendi országgyűlésnek két táblája volt; a felső táblán a főnemesi családok nagykorú férfitagjai, valamint az elismert felekezetek főpapjai vettek részt. Az alsótáblán az 52 nemesi vármegye követei, valamint a szabad királyi városok együttvéve egy szavazattal rendelkező követei foglaltak helyet. Minden vármegyének két követe volt. Ăket a vármegyei gyűlés választotta; ezen a gyűlésen azoknak a nemesnek volt joga szavazni, akik a vármegyében éltek, vagy ott birtokkal rendelkeztek. A két vármegyei küldöttnek az országgyűlésen közösen volt egy szavazata, és ez csak akkor volt érvényes, ha mindketten egyformán szavaztak. A vármegyei követ köteles volt a vármegyei gyűlés állásfoglalása szerint szavazni. Ha nem így tett, vissza kellett adnia a mandátumát. Kölcsey Ferenc például azért mondott le az 1832–36-os országgyűlésen a Szatmár vármegyei követségről, mert elveinek ellentmondott volna, hogy – a megye utasítása szerint – a jobbágy önkéntes örökváltsága ellen szavazzon.

- A vármegyei gyűlések, gondolom, nem hasonlítottak egy mai közgyűlésre.

– A vármegyei gyűlés az országgyűlés időszaka alatt is tanácskozott és adott kérdésben akár saját korábbi határozatát is megváltoztathatta. Ez attól is függött, hogy éppen kik vettek részt az illető gyűlésen. A megye „bocskoros" nemességének ugyanis egyáltalán nem volt arra pénze, hogy folyamatosan a megyeszékhelyen tartózkodjék. A követválasztás időszakában a reformpárti, illetve a kormánypárti tehetősebb nemesek saját költségükön vitték fel a vagyontalan nemeseket. A korabeli korteskedés eszköztárához tartozott a szavazók itatása, etetése, sőt, az is, hogy időnként jól elverték egymást. Deák Ferenctől tudjuk, hogy egy Zala megyei vitában az ellenpárt hetente behozatta embereit, s úgy fogadtatott el egy-egy határozatot, mire a következő héten a reformpárt tette ugyanezt. Deák abban bízott, hogy végül az ellenpártnak csak elfogy egyszer a pénze.

- A korábban említett politikai törekvések mind a régi rendi-nemesi intézményekből indultak ki. Volt-e kísérlet arra, hogy ezt a rendszert átalakítsák?

Őrizzétek meg a királyokat!

– Kossuth Lajos az 1840-es években már javasolta, hogy a nem nemesi származású értelmiségieknek, illetve a mezővárosi polgárságnak biztosítani kellene a politikai jogokat, legalább a vármegye gyűlésében. Ez az elképzelés már a rendi politikai társadalom kereteit feszegeti. A reformmozgalom célja ennél több volt: az, hogy a rendi alkotmány helyére polgári alkotmány kerüljön. Ezt a programot azonban kezdettől mint elérendő, de távoli célkitűzést tekintették. Előbb a magánjogok területén keresték az előrelépést; a politikai szerkezet átalakítása egy későbbi cél volt. Egyedül Eötvös József irányzata, a centralisták iktatták a napi politikai küzdelmekbe a népképviseleti országgyűlés megteremtését; az ő kezdeményezésükre került az be az ellenzék hivatalos programjába 1847-ben.

- Az akkori politizálás ugyebár még nem a képernyőn folyt; hiányzott széles nyilvánosság. Mit gondol, mi az oka annak, hogy Kossuth neve mégis kiemelkedett a reformkori országgyűlés politikai köreiből?

– Kossuth a harmincas évektől következetesen liberális politikus volt. Egyrészt elfogadta a reformmozgalom stratégiájaként azt, hogy a meglévő rendi kereteket kell felhasználni, másrészt erőteljesen próbálkozott annak kiszélesítésével. Ne feledjük, hogy Kossuth az Országgyűlési és a Törvényhatósági Tudósításokkal, majd a Pesti Hírlapban megteremtette a modern magyar politikai sajtót, s ezzel a politikai vitákat a rendi nyilvánosság körein kívülre közvetítette. Az 1832–36-os országgyűlésen ebben a törekvésében Wesselényitől Deákig valamennyi reformpárti politikus támogatta őt. Amikor Kossuth 1841-ben átvette a Pesti Hírlapot, annak 200 előfizetője volt, s a lap fénykorára az előfizetők száma mintegy 5 ezerre emelkedett, az olvasottsága pedig ezt is messze túlhaladta.

Egy korabeli karikatúrán Széchenyi Bécs felé húzza a magyar szamarat, Kossuth a Pesti Hírlappal kezében visszatartja.
Egy korabeli karikatúrán Széchenyi Bécs felé húzza a magyar szamarat, Kossuth a Pesti Hírlappal kezében visszatartja.

- Ön azt mondja, Kossuth liberális volt. Szeretném, ha tisztáznánk ezt a fogalmat. Például köztársaságpárti volt-e Kossuth Lajos?

– Itt vigyázni kell! A jelen fogalmait használva hajlamosak vagyunk összekeverni a reformkori liberálist a demokratával. E kettő az 1840-es években két élesen elkülönülő és szembenálló irányzat volt. A demokrata mozgalmak Nyugat-Európában az 1840-es években jelentek meg, és férfiakra kiterjedő általános választójogot követeltek, szemben a liberálisok cenzusra alapozott választójogával. A köztársaságpártiság a demokrata mozgalmakra volt jellemző, nem a liberálisokra. Magyarországon azonban csak a márciusi ifjúság körét, vala-mint a jobbágyfiúból lett tanító Táncsics Mihályt számíthatjuk demokratának az 1840-es években. De az ő köreikben is későn, 1848-49-ben, és csak egy-egy személyiség révén kapott hangot a köztársasági gondolat. Egyáltalán nem kapcsolódott magától érthetően a polgári alkotmányosság a köztársaság gondolatához. Sőt, mint még látni fogjuk, az 1848-as forradalomhoz sem! A reformmozgalom és maga Kossuth is alkotmányos monarchiában gondolta el a jövőt. Szemere Bertalan köztársaságpártisága, vagy Petőfi felbuzdulása, hogy „akasszátok fel a királyokat!" egyáltalán nem jelentett átütő áramlatot.

Két néptömb között

- Az 1849-es Függetlenségi Nyilatkozat mégis kimondta a Habsburgok trónfosztását. Ekkor sem akartak köztársaságot?

– Ez a reformmozgalom harmadik célkitűzésével, a modern nemzetállam megteremtésével van összefüggésben. Minden reformpárti tisztában volt azzal, hogy Magyarországnak két nagy néptömb közé beszorulva, magányos nemzetként kell boldogulnia. Kelet felől ott volt az erősödő hatalmú és terjeszkedő Oroszország, amely a reformmozgalom szemében a civilizációbeli elmaradottságot jelentette, Nyugatról pedig a német néptömb, amely politikailag nem volt egységes, de fejlett civilizációja révén félő volt, hogy bizonyos kulturális asszimiláló hatást fejt ki. Kossuth és köre előtt nem volt vitás, hogy e szorításban a magyarság önmagában túlságosan gyenge, tehát mint egy védőernyőre, szüksége van a Habsburg birodalomra. Amikor a reformkorban megfogalmazták a függetlenségi programot, akkor ezalatt nem a birodalomból való kiszakadást értették, hanem azt, hogy a Habsburg monarchián belül a lehető legnagyobb állami önállóságot érjék el. Az ország kívánatos új státusát perszonálunió formájában gondolták helyesnek, amelyben csak az uralkodó személye kötötte össze a Habsburg birodalmat Magyarországgal. Ezt a viszonyt meg is teremtették az 1848-as áprilisi törvények. A forradalmi kormánynak volt önálló hadügyi és pénzügyi tárcája, de nem volt külügyminisztere. Mégpedig azért nem, mert a külügyek irányítása a reformkor folyamán is mindvégig az uralkodóhoz tartozott. A Batthyány-kormány végig ezt a perszonáluniós politikát követte, s ez elkerülhetetlenül vitákat is eredményezett. Például a bécsi kormány 1848 májusában arra kérte a Batthyány-kormányt, hogy vállaljon részt a birodalom 1848 előtti államadósságából. A magyar kormány és a képviselőház ezt kereken megtagadta, arra hivatkozva, hogy nem vettek részt az adósság felhalmozásában. A birodalom másik felének politikusai ezt igencsak zokon vették Magyarországtól, hiszen nekik sem volt beleszólásuk a császári adósságokba. Nos, a bécsi kormányzat 1848 augusztusának végén szakított az elnéző politikával és az önálló magyar hadügy és pénzügy megszüntetését követelte. Ennél is súlyosabb lépés volt, hogy 1849. március 4-én Bécs kihirdette az új császári alkotmányt, amely nemcsak hogy a perszonáluniós viszonyt nem ismerte el, de Magyarország mindenfajta különállását megszüntette a birodalmon belül. 1949 január-februárjában az osztrák kormánynak nyilvánvalóan úgy tűnt, a császári csapatok gond nélkül le tudják verni a magyar kormány ellenállását. Ismétlem, a magyar politikai vezetésnek nem volt programja sem a trónfosztás, sem a köztársaság. A Függetlenségi Nyilatkozat, amelynek révén 1849. április 14-én megtörtént a trónfosztás és Magyarország önálló államiságának kihirdetése, válasz volt az osztrák beolvasztási törekvésre. A Függetlenségi Nyilatkozat nem döntött Magyarország államformájáról. Az ország nem lett köztársaság. Kossuth kormányzó-elnöki tisztet kapott; márpedig a kormányzóság a magyar államjog szerint a monarchikus államformához kapcsolódik, arra az esetre, ha a trón nincs betöltve.

A gróf Széchenyi István által létrehozott budapesti Lánchíd.
A gróf Széchenyi István által létrehozott budapesti Lánchíd.

Az érdekegyesítés gyümölcse

- Mivel magyarázza, hogy abból a csoportból, amely a március 15-i forradalmat kirobbantotta, a márciusi ifjak közül senki sem jutott vezető pozícióhoz 1848–ban?

– Azzal, hogy az egész reformkori stratégia a törvényesség elvére épült. Az utókor ugyan könnyen összekapcsolja Kossuth Lajos nevét a március 15-i forradalmi felbuzdulással, a reformkori nagyok szemében azonban a rebellis márciusi értelmiségiek meglehetősen gyanús politikai csoportnak számítottak. A márciusi radikálisok és demokraták csoportjából Madarász László volt az egyetlen, aki 1848–49 első számú vezetői közé tudott kerülni. 1848 február-márciusában a reformkori vezetők stratégiája nem változott meg: legitim úton, királyi szentesítéssel kívánták törvénybe iktatni a modern Magyarországot létrehozó változtatásokat. Ilyen értelemben az 1848 áprilisi törvények a reformkor legutolsó aktusának számítanak.

- Mit gondol, nem különös, hogy a legitimitásra törekvő reformkor egyik nagy szereplőjéből, Kossuth Lajosból lett a forradalmi Magyarország nagy vezetője, miközben a reformkori liberális ellenzék nagyjai 1848 őszétől már nem játszottak meghatározó szerepet a forradalom-szabadságharc eseményeiben?

– Kossuth a negyvenes évek liberális politikusából 1848 őszén lett demokrata, amikor meghiúsult a legitim függetlenedés útja és nyilvánvaló lett, hogy Bécs katonai megoldást keres. Nem véletlen, hogy Kossuth és Szemere kivételével a reformkori liberálisok minden tagja háttérbe vonult. Batthyány lemondott, Széchenyinek nyoma veszett Döblingben, Eötvös báró elmenekült, és Deák is már csak képviselőként maradt egy rövid ideig a politikai színtéren. Ez jelzi a reformkor végét. A liberális reformer Kossuth Lajosból viszont 1848 ősze és 1849 tavasza demokrata népvezért csinált, és ettől kezdve élete végéig megmaradt következetes demokratának. Ez is mutatja az ő nagyságát: elvállalta a küldetést, amire abban a történelmi momentumban a nemzetnek szüksége volt. De a reformkori politikai stratégia sikere alapozta meg a forradalmi korszak konszenzusát. A reformkornak az érdekegyesítés volt az egyik fő jelszava: a polgári átalakulást úgy végrehajtani, hogy az a társadalom rétegeinek érdekeit lehetőleg ne állítsa szembe. A reformnemzedék vallotta, hogy a közös érdekeket kell megmutatni, és nagy eredménye, hogy ez a forradalom alatt sikerült. A forradalom idején a nagy átalakulás mögé a magyar társadalom minden rétege felsorakozott.

Dr. Deák Ágnes a Szegedi Tudományegyetem BTK Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszék egyetemi docense, az Aetas című történettudományi folyóirat főszerkesztője.

(Megjelent: Délmagyarország, 1997. március 15.)

Olvasóink írták

  • 2. Nórikám 2011. március 15. 12:44
    „Lehet, hogy meg is koronázzák? Szerintem azt szeretné!”
  • 1. queenmargareth 2011. március 15. 12:23
    „és a viktorius diktatorius- ellen ki lép fel? Ezt Pesten láttam és hallottam, így beszélnek a nagy ő ről......
    ez kiskirályság, vagy az ő monarchiája........”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tovább olvasom