Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

Dékányék ma hatvanéves házasok

Dékány Károly és neje, Dékány Piroska ma ünneplik hatvanéves házassági évfordulójukat. Szeretetteljes nyugalomban nevelték fel gyermekeiket. Két lányuk, három unokájuk köszönti őket.
Fotó: Gyenes Kálmán
Dékány Károly és felesége gyerekkoruktól ismerik egymást. Nagykamaráson ugyanabba az iskolába jártak, együtt nőttek fel.
– Hatvan évvel ezelőtt, olyan meleg volt ezen a napon, hogy kabát nélkül, a menyasszonyi ruhában sem fáztam – jegyzi meg Piroska néni, s sóhajtva hozzáteszi: Gyorsan elszállt az idő.

A házaspárnak két lánya született, Klára és Éva. – Szeretetben, nyugodt körülmények között neveltük fel őket. Háztartásbeli voltam, így nagyon sok időt tölthettem a gyermekeimmel. Mindig azt mondják, se elfelejteni, se megfizetni nem lehet, amit az évek során tőlünk kaptak – érzékenyül el Piroska néni, könnyek szöknek a szemébe, miközben lányairól mesél.
Sok felejthetetlen élmény gyűlt össze a hatvan év alatt. A házaspár több városban is lakott, hiszen Károly bácsi a mezőgazdaságban dolgozott, sokszor áthelyezték.

– Laktunk Gödöllőn, Pesten, Mezőhegyesen, Nagyszénáson. Szegedre nyugdíjba vonulásom után költöztünk. Vettünk egy kis kertet, amit a feleségemmel együtt műveltünk. Gyakran kijöttek a lányaim, a három unokámmal. Segítettek kapálni, avagy hagymát pucolni. Sokszor emlegetjük fel az együtt töltött vidám délutánokat – mondja Károly bácsi.
Az idős házaspár mostanában sem tétlenkedik. Károly bácsi hetente háromszor a piacra jár bevásárolni, szenvedélyes keresztrejtvényfejtő. Piroska néni a háztartást vezeti.

– Karácsonykor nálam volt az ünnepi ebéd, hiszen nem várhatjuk el édesanyámtól, hogy ő főzzön – mondja Éva, Dékányék lánya. – Ilyenkor a testvéremék is eljönnek Mohácsról, hogy együtt töltsük az ünnepeket. Nagyon összetartó a család. A szüleim mindig szeretetre neveltek bennünket.

– A hatvan év nem lett volna ilyen szép, ha nem úgy állunk hozzá a dolgokhoz, ahogyan tettük. Egy házasságban nagyon fontos a türelem – magyarázza Piroska néni. – Minden bajt át lehet vészelni, ha mindkét fél úgy akarja. Mi ezért tudtunk ennyi éven át ilyen szeretetteljes nyugalomban együtt élni.

Bobkó Anna
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emléktáblát avattak Gregor Józsefnek

Domborműves emléktáblát avattak az október végén elhunyt Gregor József tiszteletére az ünnepek… Tovább olvasom