Délmagyar logó

2016. 09. 26. hétfő - Jusztina 10°C | 20°C

Delon Fekete Tulipánja a mozigépész kedvence

Rácz Attila rengeteg filmet néz meg a moziban, mégsem áll sorba a jegyekért. Ő ugyanis a Belvárosi filmszínház egyik gépésze. Gyermekként a sámliról fűzte be a celluloidot, és a mai napig kézzel cseréli a tekercseket a vetítések alatt.
Rácz Attila jó erőben van: a mozigépészek akár 40 kilogrammot is megmozgatnak egy vetítés során. Fotó: Schmidt Andrea
Már gyermekkorában rabul ejtette a filmek világa. Nem volt televíziójuk, így folyton a tőlük száz méterre található moziban múlatta az időt. A szülei sem bánták, ha a vászon előtt szívta magába a mozgóképeket: addig sem lábatlankodott otthon. A Belvárosi mozi most ötvenöt esztendős gépésze, Rácz Attila harminchat éve kezdte a szakmáját, de már óvodásként rajongott a filmekért. Mentora is akadt: a bajai filmszínház mozigépésze, Tamás bácsi olykor megengedte neki, hogy sámlira állva befűzze a filmeket az akkor még 16 mm-es vetítőgépbe. A kamasszá cseperedett fiú az elektronikai műszerész szakmunkás iskola elvégzése után a kecskeméti műszaki főiskolára került. A sorsa akkor pecsételődött meg, amikor beiratkozott egy kétéves mozigépész tanfolyamra. Alig várta, hogy gyakorlatban is megmérettethesse magát.

Ez 1971-ben adatott meg neki először. Azóta folyamatosan vetít.
Szegeden – pontosan emlékszik a dátumra – 1977. szeptember 16-án dolgozott először, akkor még kisegítő gépészként. Hogy melyik film volt a premier – azt már nem tudja felidézni. 1983-ban került főállású státusba, és a város valamennyi mozijában megfordult, így a már lebontott Fáklyában és a Dugonicsban is. – A több mint három évtized alatt rengeteget változott a technika. Megszűntek az éghető szalagok, helyette műanyag tekercseket használunk. A hangtechnika pedig valóban forradalmi átalakuláson ment át a monótól a Dolby Digitálig – beszélt az újításokról a mozigépész.

A Sátántangó a rémálmuk

Rácz Attila szerint a Sátántangótól minden mozigépész libabőrös lesz. Tarr Béla 421 perces opusza 26 tekercsre fér rá. A vetítésre is rá kell készülni, de a film végigülése is embert próbáló feladat. A legutóbbi vetítéskor négyen nézték meg a drámát. Tudták mire számíthatnak, mert az üdítők és a szendvicsek mellett kispárnával érkeztek.

A legtöbb munka műsorváltáskor akad: szerdán a szalagok becsomagolása, majd csütörtökön az új celluloidok előkészítése rengeteg fáradsággal és cipekedéssel jár. Egy film akár tíz-tizenkét tekercsből is állhat, így fontos, hogy a gépész kicsomagoláskor ellenőrizze a szalagok helyes sorrendjét, nehogy már a második tekercs után befejeződjön a film. A majd három kilométer hosszúságú filmeket kézzel tekeri át, így az esetleges szalaghibák javíthatók és elkerülhető a szakadás. – Mi a Belvárosiban MEO 5 típusú, cseh vetítőgépet használunk, akárcsak a magyarországi cinemák nyolcvan százaléka. Ez nagyon precíz masina. A teljes berendezés hangtechnika nélkül úgy hárommillió forintba kerül. A Dolby-rendszer a hangszórók mennyiségétől függően további két-három milliót ér – tudtuk meg Attilától.

A Belvárosiban a gépészek még kézzel váltanak két tekercs között, ami komoly izommunkával is jár, hiszen egy komplett film 25-40 kilogrammot is nyom, ami átlagosan 2200-2800 méter celluloidot jelent. És hogy mi a mozigépész kedvenc filmje? Attila kevésbé szereti az elvont történeteket, az életrajzi drámák állnak hozzá a legközelebb. Mégis az egyik legjobbnak egy kalandfilmet, a Fekete Tulipánt tartja Alain Delonnal. A családban egyébként nem csak Attila nézi ingyen a vásznat. A felesége is mindennapos vendég a Belvárosiban, ugyanis ő a pénztáros.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogadták a költségvetést

Elfogadta tegnap a szegedi közgyűlés a város 2007-es költségvetését. A kormánypárti képviselők… Tovább olvasom