Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Diákok a kulisszák mögött - galériával

Szeged - A pincétől a padlásig szinte bárhová benézhettek az SZTE hallgatói szerdán a Szegedi Nemzeti Színházban, ahol az Őszi Kulturális Fesztivál programjaként immár negyedszer rendeztek nyílt napot.
– A női öltözőben is van kamera? – kérdezte egy vicces kedvű egyetemista a kulisszatúrán, amelyen színházi idegenvezetőkkel nyertek bepillantást az érdeklődők a néző számára rejtett zugokba: például a próbatermekbe, a varrodába, az ügyelői pulthoz és Bodnár György főfodrász parókáktól hemzsegő műhelyébe. Papp Janó jelmeztervező Gidró Katalinon mutatta be, hogyan kell egyiptomi hercegnőt varázsolni egy „európai arcberendezésű" színművészből.

Színháztúra: egyetemisták a színpad alatt. Fotó: Frank Yvette (galéria)

Mi történik, ha valaki bakizik, vagy balesetet szenved előadás alatt? Erre is választ kaptak a hallgatók a Poroszlay Kristóf vezette drámafoglalkozáson, amelyen színészekkel improvizáltak a vállalkozó kedvűek. Mint kiderült, abból a helyzetből is győztesen ki lehet jönni, ha valamelyik szereplő elfelejt idejében színpadra lépni.

Számos program mellett tánc- és beszédtechnika-órán, helyzetgyakorlatokon is bizonyíthattak az egyetemisták, akik délután jelképesen körülölelték a teátrumot. A nap zárásaként a kisszínházban a Palacsintás király próbájára, a nagyszínházban a Haramiák című romantikus színmű előadására és kötetlen beszélgetésre várták a nyílt nap résztvevőit.

Olvasóink írták

  • 1. Keyra 2011. október 27. 00:24
    „Én részt vettem, és nagy élmény volt! Köszönet a színház minden dolgozójának aki időt, energiát és türelmet szánt ránk! Sajnos nem jutottam el mindenhova ami érdekelt, így a következő alkalmon is ott leszek, hogy pótoljam! :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi hallgatók is tüntetnek majd Pesten

Közeledtek a felsőoktatási törvénytervezetről az álláspontok az egyetemi hallgatókat képviselő HÖOK és a miniszterelnök-helyettes tárgyalásán. Tovább olvasom