Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 12°C Még több cikk.

Díjemelésekről dönt a közgyűlés

A közüzemi szolgáltatások jövő évi díjának megállapítása a leghangsúlyosabb elem a pénteki szegedi közgyűlésen, amelyen több mint ötven napirendi pontról tárgyalnak a képviselők – hangzott el a tegnapi városházi sajtótájékoztatón.
Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester elmondta: nem emelik a parkolás és a távhőszolgáltatás díját, sőt elképzelhető, hogy az utóbbit 3-5 százalékkal csökkentik január elsejétől a gázmotoros beruházásnak köszönhetően. A tömegközlekedési tarifák átlagban 3,66 százalékkal, a gyermekétkeztetés pedig 2,5 százalékkal emelkedik 2006-ban. A temetkezési és vízdíjak 4 százalékkal nőnek.

A hulladékszállítási díja – a város korábbi kötelezettségvállalása miatt – 14, a csatornadíj pedig 16 százalékkal emelkedik jövőre. Bejelentették: százmillió forintért elkelt a város Honvéd téri ingatlana, melyen a beruházó egy hagyományos (nem liftes), 150 férőhelyes parkolóházat épít. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester egyebek mellett arról szólt, hogy ötmillió forintos alaptőkével létrehozza az önkormányzat a Szeged Pólus Fejlesztési Kht.-t, amelynek a nagyobb városi projektek menedzselése és a tudásalapú gazdaságfejlesztés előmozdítása lesz a feladata.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az alvó csecsemőket nem fényképezik

Hetente több száz embert fotóznak le a szegedi okmányiroda munkatársai. Nyaralás előtt,… Tovább olvasom