Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Diplomás munkahely

Közel 40 közhivatal működik Szegeden, az itt dolgozó 3500 köztisztviselő döntő többsége helyi lakos. A hasonló nagyságú városokban is sokan élnek köztisztviselői munkából, ám itt arányaiban több embernek adnak munkát a hivatalok, mint például Pécsett.
Igazságügyi Hivatal néven új intézmény kezdi meg munkáját január 1-jétől minden megyeszékhelyen. Mielőtt bosszankodni kezdenénk azon, hogy egy újabb állami hivatalt hoztak létre a sok, már működő mellé: ezúttal négy intézmény összevonásáról van szó. Az Igazságügyi Minisztériumhoz tartozó pártfogói felügyeletet, az úgynevezett nép ügyvédje hivatalt, az áldozatvédelmet, és a kárpótlást vonják össze az új intézményben.

Marad azonban továbbra is bőven a területi államigazgatási szervekből: ha a szintén köztisztviselőket foglalkoztató helyi önkormányzat közel félezer dolgozóját is hozzájuk számoljuk, körülbelül 3500 köztisztviselő él Szegeden.

Ez a város szempontjából jó, hiszen számos egyetemet és főiskolát végzett szakember marad itt, annak a 38 különböző hivatalnak az alkalmazásában, ahol részben vagy egészében köztisztviselők dolgoznak. Ha a szintén nagy közigazgatási tradíciókkal és felsőoktatási intézményekkel rendelkező Péccsel hasonlítjuk össze, kiderül, hogy nagyjából ugyanannyi közhivatal működik mindkét megyeszékhelyen.

Mégis alig több mint 2500 köztisztviselő él a mecseki városban, ezerrel kevesebb, mint Szegeden. A különbség okait csak találgatni lehet. Szegeden alig több, mint tízezer lélekkel számlálnak többet, mint a 150 ezres Pécsen, és a megyék népessége is hasonló. A különbség mégis adódhat abból, hogy a Csongrád megyei intézményeknek nagyobb ügyfélkört kell kiszolgálniuk, de az is lehetséges magyarázat, hogy itt több feladatot kell ellátniuk a megyei szerveknek – mondja Hazafi Zoltán, a Belügyminisztérium Közszolgálati Osztályának vezetője.

Az országos adatokból nehéz egyértelműen megállapítani, hogy a lakosság létszámához képest Szegeden sok, elegendő, vagy kevés a köztisztviselő. A rendelkezésre álló adatok egy évvel ezelőtti állapotot tükröznek. Ezek szerint tavaly szeptemberben 115 ezren dolgoztak köztisztviselőként Magyarországon – ez a szám magába foglalja a minisztériumok alkalmazottait is.

Az utóbbi években az egyik legbiztosabb egzisztenciát jelentette a köztisztviselői státus, ám az állami költségek radikális lefaragásának kényszere érezteti hatását ebben a szférában is. Mivel a köztisztviselőket fokozottan védik a jogszabályok, ezért a létszám látványos csökkenésével nem kell számolni a közeljövőben sem.

Sz. Gy.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Önkormányzatiságról a határon túliak

Határon túli magyar szervezetek képviselői, az EU-tag, vagy a csatlakozáshoz közelebb és távolabb… Tovább olvasom