Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

Dobozolnak a Kodály téri iskolában

A szegedi Kodály téri iskolában a diákok és a tanárok négyfelé csoportosítják a felszerelést. Az egyik csomag a makkosházi, a másik a „rókuskettő" iskolába indul, a harmadik a majdani börzére, a negyedik a szemét közé kerül.
A szegedi Kodály téri iskola tantermeiben és folyosóin diákok és tanárok hajlongnak és dobozolnak – négyfelé csoportosítják a felszerelést. Az egyik csomag a makkosházi, a másik a „rókuskettő" iskolába indul, a harmadik a majdani börzére, a negyedik a szemét közé kerül. Az épület felújítása után ide költöző középiskolákban is dobozolnak.

– Július 1-jéig ki kell ürítenünk az épületet, ezért aztán áprilisban elkezdtük a leltározást és címkézést, a múlt hét vége óta szortírozunk és dobozolunk. A pénteki ballagásra persze földíszítjük az aulát és a nyolcadikosok termeit, de az azt követő napokban már a bútorokat, az összes berendezést is teherautóra rakják – vázolja a mögöttük és előttük lévő hetek rendjét Tóth Dezső, a bezárásra ítélt szegedi Kodály Téri Általános Iskola igazgatója.

Lehangoló látvány a félig kiürített tanári és igazgatói iroda. A fénymásoló sorsa megpecsételtetett: az egyik „vignettán" az indító állomás, vagyis a Kodály téri, a másikon a cél, a makkosházi iskola adatai. A folyosón nyitott ajtajú, üres szekrények. Előttük dobozdombok és zsákhalmok. Az iroda falán a már leemelt képek helyét négyzetes foltok mutatják, a tárgyalóasztalt már elszállították, három rozoga szék árválkodik. A kisebb dobozokkal megrakott íróasztalon csöng a telefon: egy munkanélküliek átképzésével foglalkozó cég ajánlkozik az állásukat vesztett pedagógusoknak.

Költözés: augusztusban

A szegedi Gutenberg utcában is pakolnak – április óta. Először a Kossuth Zsuzsanna Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola könyvtárát hozzák költözésre alkalmas állapotba – magyarázza az igazgató, Horváth Attila. A csomagolást július közepére kell befejezniük. Augusztus közepén az iskolai berendezés kétharmadát viszik magukkal – az 1979-ben épült, 54 millió forintért e nyáron felújítandó Kodály téri épületbe. Szeptembertől ott tanul a mostani Kossuth Zsuzsanna és Tisza Lajos szakközépiskola diáksága, összesen körülbelül 1200 fiatal.

– A 28 fős testületből ketten előrehozott nyugdíjba mehetünk, hét-nyolc kollegánknak lesz állása – föltéve, ha a szülők abba az iskolába íratják be gyerekeiket, amiben korábban megegyeztek – mondja az igazgató. Így együtt maradhatnának az alsósok a Rókus II-es, egy ötödikes osztály pedig az újszegedi Odessza-iskolában, továbbá egy napközis nevelő dolgozhatna a makkosházi iskolában. A Kodály téri iskola többi pedagógusa az utcára kerül.

Dráma drámát követ, pedig csak egy-két családtörténetet villant föl a dobozoló igazgató. Az itteni tanár házaspár egyik tagja reméli, de nem tudja biztosan, hogy pedagógusként dolgozhat valahol. A másik tanárnőnek viszont fogalma sincs, miből élnek ezentúl – ő és rokkantnyugdíjas férje, meg az érettségi előtt álló gyerekek. A tanítónő Zsuzsa első és egyetlen munkahelyét siratja: 27 év tanítás után nem is tudja, ezenkívül milyen egyéb kenyérkeresetre lenne képes.

– A jó tíz éve bezárt Gutenberg utcai iskola felszerelését is örököltük, ezért most azokat is szortíroznunk kell – magyarázza Ladányi Sándorné, aki másodikosaival a „rókuskettőbe" vándorolhat, így aztán osztálytermének szemléltető eszközeit, tábláját, tévéjét, írásvetítőjét is viszi magával. Amire nincs szükségük, azt a „makkosházi" vagy a „börze" feliratú dobozba-zsákba pakolják. Az utóbbi címkével ellátott cuccok az ugyancsak bezárásra ítélt Tisza Lajos szakközépiskola tornatermébe kerülnek, ahol majd börzét rendeznek a szegedi önkormányzati iskoláknak. Ami már semmire se jó, annak sorsát mutatja a címke: „szemét".

Két teherautónyi felszerelést már elszállítottak a jogutódunknak számító Makkosházi Általános Iskolába – tudjuk meg Rúzsa Antalné iskolatitkártól, aki – az itteni gondnokkal egyetemben – a Radnóti gimnáziumban kapott munkát. De ennél is több holmi kerül a Rókus II. Számú Általános Iskolába, ahova a most 304 fős Kodály téri intézményből 140 kisdiák vándorol át.

– Szeretném, ha együtt maradhatna az osztály! – mondja ki óhaját Ritter Klaudia. A másodikos kislány osztálytársaival együtt vendégeskedett már a befogadásukra kész Rókus II-es iskolában: farsangi játszóházban, aztán meg a madarak és fák napján rendezett akadályversenyen ismerkedtek új iskolatársaikkal. Most, a Kodály téri napoknak nevezett búcsúzó utolsó héten kirándulnak, játszótérre mennek a gyerekek és segítenek – a dobozolásban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi hírességeket faggattunk diplomaszerzésükről

Olimpiai bajnok vízilabdázónk, Molnár Tamás edzéssel és tanulással, Jáksó László műsorvezető ünneplő… Tovább olvasom