Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Dolgozzanak inkább a rokkantnyugdíjasok – de hol?

Csongrád megye - A rokkantnyugdíjasok közül mintegy kétszázezer embert vezetnének vissza a munkába – ez a terv a rokkanttá nyilvánítás szigorítása kapcsán. A kormány ezzel spórolni kíván, ám kérdés: a megváltozott munkaképességűek mennyire képesek elhelyezkedni a munkaerőpiacon.
A rokkanttá nyilvánítás szigorítása is szerepel a Nemzeti Szociálpolitikai Koncepcióban – erről számolt be a napokban Soltész Miklós szociálpolitikáért felelős államtitkár.

Jelenleg hazánkban mintegy 800 ezer rokkantsági nyugdíjas van, közülük 460 ezren nyugdíjkorhatár alattiak, több mint 200 ezren pedig rendszeresen részesülnek szociális járadékban. Tavaly az állam mintegy 750 milliárd forintot fordított a rokkantsági nyugdíjra. Ezt a kiadást kívánják az új rendszerrel csökkenteni – nagyjából százötven milliárd forint megtakarítást remélnek jövőre a rokkantsági nyugdíjak rendszerének felülvizsgálatától. A kormányzat ebből a rétegből mintegy kétszázezer embert szeretne visszavezetni a munka világába. Mi arra voltunk kíváncsiak, valóban helytálló-e az a feltételezés, hogy a rokkantnyugdíjasok – ha akarnának, és rá lennének kényszerítve – el tudnának helyezkedni a munkaerőpiacon.

Csongrád megyében több mint 4000 megváltozott munkaképességű él. A munkaügyi központ adatai szerint nagyjából felük regisztrált álláskereső. Vagyis szeretnének dolgozni, de nem kapnak munkát. Ezt Takács Kata, a Napos Oldal Alapítvány elnöke is megerősítette. A szegedi szervezethez, amely fogyatékkal élők segítésével foglalkozik, sokan fordulnak, hogy segítsen munkát találniuk.

A Szefo Zrt.-nél teljes a létszám. Nincs több állás a megváltozott munkaképességűeknek. Fotó: Schmidt Andrea
A Szefo Zrt.-nél teljes a létszám. Nincs több állás a megváltozott munkaképességűeknek.
Fotó: Schmidt Andrea

– Mint ismeretes, egy új törvény a rehabilitációs hozzájárulás összegét közel egymillió forintra növelte meg a 20 fő fölötti létszámot foglalkoztató cégek számára, ha 20 fő munkavállaló között nincs legalább egy fő megváltozott munkaképességű. Ez az intézkedés ugyan bevált, de a munkaadók továbbra is csak az enyhe fogyatékkal élőket keresik.
Az alapítvány elnöke kiemelte: a sérült emberek is számos munkára kiválóan alkalmasak – sorstársi tanácsadástól a könyvelésen át a takarításig vagy éppen a távmunkáig.

800-ból 540 a Szefóban

A Szefo Zrt. közismerten ki is aknázza ezt a lehetőséget: a szegedi cég 800 alkalmazottja közül 540-en megváltozott munkaképességűek. Kiss Sándor elnök-vezérigazgató elmondta: mivel a jogszabály nem enged létszámbővítést, náluk már nincs több hely új jelentkezőknek. Az ebből a rétegből újonnan munkát vállalók esélyeit egyébként ő sem tartja jónak. – Az 540 fő fele nem rendelkezik szakképzettséggel, és szintén minden második megváltozott munkaképességű elmúlt 45 éves. Nekik kevés az esélyük – fogalmazott.

Olvasóink írták

36 hozzászólás
12
  • 36. qutya 2011. március 21. 17:27
    „Sajnos nem azokat szórják ki a rendszerből, akik megérdemelnék. Ők tudnak annyit az orvos zsebébe dugni, hogy nagyon szép jelentést ír. Aki beteg az menjen vissza a munka világába, mert annak nincs pénze. Melyik az a világ, amelyik a tényleg beteg embert foglalkoztatja?
    Felülvizsgálat=kabaré. Rád sem néz az orvos, bele sem néz a papírokba, már írja, hogy állapota javult.”
  • 35. 4Angel 2011. március 21. 16:38
    „És hol dolgozzon a rokkant nyugdíjas ???

    Hódmezővásárhelyen a HÓDFÓ NONPROFIT KFT. ugyan nem vesznek fel csak olyanokat aki szimpatikus !!!

    (boksszal mégsem festhetem ki magam :))

    Más lehetőség nincsen !!!”
  • 34. Csonka László 2011. március 21. 10:46
    „Fejléc elemzésem:
    "A rokkantnyugdíjasok közül mintegy kétszázezer embert vezetnének vissza a munkába - ez a terv a rokkanttá nyilvánítás szigorítása kapcsán. A kormány ezzel spórolni kíván, ám kérdés: a megváltozott munkaképességűek mennyire képesek elhelyezkedni a munkaerőpiacon."
    "kétszázezer embert vezetnének vissza a munkába" 1része tényleg "lerobbant", azt már ténylegesen is segíteni kell a közlekedésben!
    "ez a terv a rokkanttá nyilvánítás szigorítása" A válasz: "terv" ja, hány éves is ??????
    "A kormány ezzel spórolni kíván" ezzel, mert a képviselői költségterítéseken, "nincs fogás" ???????
    "ám kérdés: a megváltozott munkaképességűek mennyire képesek elhelyezkedni a munkaerőpiacon."
    Végre egy őszinte kérdés, de a válasz ??????????”
  • 33. cel 2011. március 21. 10:31
    „Az úgynevezett "egészségesek" sem biztos, hogy állandóan remekül érzik magukat a munkahelyükön. A munkahely nem szórakozóhely, nem szabad ilyesmit elvárni. A munkahely azért van, hogy az emberiség megtermelje a szükségleteit. Ebbe a csökkent munkaképességűeket is be kell vonni, különben csődbe megyünk.”
  • 32. tarjani 2011. március 20. 22:09
    „Én állok elébe az esetleges felülvizsgálatnak. Tiszta a lelkiismeretem. 9 éve vagyok munkaképesség csökkent. Fizikai- és szellemileg megterhelő munkát nem végezhetek. 50 éves elmúltam. 3 szakmám van. Most önkéntes tevékenységet folytatok, amit egészségügyi problémáim mellett el tudok látni. Tavaly november óta csinálom. Elsősorban azért, hogy ne legyek otthon magamban. Itt emberek között vagyok és jól érzem magam. Ahol az önkéntes programban részt veszek, megpályázták, hátha fel tudnának venni dolgozni, napi 4 órában. A mai napig nem kaptunk rá választ az illetékesektől. Ez van.”
  • 31. Smerdis_of_Arshak 2011. március 20. 21:50
    „21. maci52 2011.03.20. 06:50

    köszönjük, csodásan működő országot építettetek abban a híresen nagyszerű Kádár-rendszerben.”
  • 30. gretzki 2011. március 20. 20:06
    „17. Zsoltee0716 2011.03.19.

    Tudomásom szerint a Hansa nyit áruházat áprilisban, oda keresnek embereket. Én két hirdetésükre is beadtam a pályázatot, le sem tojtak... 45 elmúltam. Ez van..”
  • 29. utazó81 2011. március 20. 18:17
    „Nem értek veled egyet.Annak is van félnivalója.Ismerősömet daganatos beteg, decemberben a bizottság gyógyultnak nyilvánította.Megvonták a rokkantságiját 57éves .Most intézik neki ismét,mert azóta annyit romlott az állapota,hogy már morfium tapaszt kap.A 20-as 30-as mercisekhez meg szólni sem mernek.”
  • 28. szgd-i 2011. március 20. 16:22
    „Aki tényleg beteg, sérült annak úgy gondolom semmi félnivalója a bizottság előtt. A többinek meg...”
  • 27. Marcsy 2011. március 20. 15:53
    „Aki irigyli a rákos beteg létminimum alatti rokkantnyugdiját annak kivánom, hogy minél hamarabb cserélhessen vele, vegye fel Ő a kemoterápiát, sugarazást és várjon arra hogy meggyógyul-e valaha. Rokkantnyugdijas nem ugy lesz az ember, hogy szépen besétál és utána kijön, mint rokkantnyugdijas. Két orvos sincs aki egyformán itél meg betegségeket. Az egyiknek a kezében megdöglesz, mert semmihez sem ért, a másik meg esetleg betegebbnek itél meg. Ebben még nincs csalás!!!!!!!!!!!!!!!!! Bár minden orvos jobban értene a munkájához, akkor nem halna meg ilyen sok fiatal, ki tudja miben. Ha lelkiismeretesen megvizsgálnának, rájönnének esetleg hogy mi bajod van. Magyarországon eddig büntetés járt annak, aki felelőtlenül megvádolt másokat, veletek is ezt kellene tenni!!! Ott voltatok? Láttátok hogy ki mit csinált? Bedobnak egy koncot hogy azon rágódjatok és nem veszitek észre az igazi problémát és az igazi tolvajokat!!!!!!”
  • 26. zoltanszabo 2011. március 20. 14:43
    „T. 17. Az ÁRKÁD-ba kereshetnek embereket.”
  • 25. Zéna 2011. március 20. 14:30
    „Ez nagyon helyes döntés . Nagyon sok rokkant van aki dolgozik. biztonsági őrként ,takarítóként ,és olyan is van aki kőművesek mellet melózik,ha kell akár napi 10 órát is . Na ezektől a csalóktól vissza kell venni a nyugdíjat. Ha dolgozni tudnak akkor menni fog ez nyugdíj nélkül is .”
  • 24. kiokushyn 2011. március 20. 14:14
    „Aki igazán rokkan az ugye dolgozzon a többiek seggét meg meg se merik szagulni..”
  • 23. szentmiki 2011. március 20. 09:44
    „pénteken voltam bizottság előtt, tudnék mesélni...”
  • 22. bánki 2011. március 20. 08:01
    „Gyógytornász, asztalos, kiszolgáló és takarító ismerősöm van az említett körből. Természetesen ,,svarcba" ezzel az adózók jövedelmét csökkentik, mivel nyilván olcsóbb mint aki az összes létező köztervet bepengeti.
    A rokkant nyugdíjasok egy harmada meg nézeget ki a fejéből!

    És sajnos valóban van egy harmad aki ténylegesen rokkant, épp elég baj ez neki! Mindenek tetejében ezen réteg valóban szegény a szükséges igen csak drága gyógyszerek végett.”
  • 21. maci52 2011. március 20. 06:50
    „Meglátszik ki a legény a gáton,mi 50-esek a Kádár rendszerben keményen dolgoztunk,felépítettük az országot,most megint minket hívnak csatába.Féllábbal,félkarral,lepusztulva de ránk lehet számítani.
    Remélem az élcsapat is ott lesz/Volt MSZMP/,Ti fiatalok nyugodtan bulizzatok,menjetek külföldre,eltart anyátok,majd a 60-70 éves félnyomorékok helytállnak.”
  • 20. qrumpli 2011. március 20. 03:07
    „Ha jól értem ,ha valaki levágatja a lábát lessz munkahelye?”
  • 19. sügér63 2011. március 19. 21:48
    „Ismerősöm közel10 évvel ezelőtt megkapta a rokkantnyugdíjjat súllyos rákos betegként,azóta is él és virul(söt családot is alapított) Persze folyamatosan dolgozik. Paradox jelenség,hogy az a pár tízezer forint már biztosítani tudná a jövő generációját”
  • 18. Csonka László 2011. március 19. 20:45
    „A Szefo Zrt.-nél külföldiek is dolgoznak ! Betanított munka ????????”
  • 17. Zsoltee0716 2011. március 19. 20:10
    „A Szefo Zrt.-nél teljes a létszám. Nincs több állás a megváltozott munkaképességűeknek.

    Most hirdetik?

    Vagy ezért is pénz jár ha kamu munkahelyeket hírdetünk??
    Szerintem a jelen levők közül akár ki adhat fel hírdetést. Nem néznek utána, hogy létezik-e a cég vagy sem.

    workania.hu oldalon volt egy hirdetés ahol szegeden hamarosan nyíló áruházunkba keresnek árufeltöltő pék stb embereket. Hosszas utána járás után a kisalfold oldaláig jutottam, természetesen ott nem válaszoltak.

    Mert, hogy Szegeden bő egy hónappal ezelőtti hírdetésnél írták, hogy hamarosan nyíló. Én legalább is nem emlékszem semilyen építkezésre vagy átalakításra ahol egy ekkora áruház nyílna.

    Van aki tud valamit, hogy nyílt-e valami mostanában?”
36 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyógyszerkópiák reneszánsza?

Milliárdokat kíván spórolni a kormány azzal, hogy generikumok vásárlására ösztönözné a betegeket. Tovább olvasom