Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Dómdixie Gála, élő legendákkal

Háromnegyedig telt meg a szabadtéri nézőtere szerda este a kilencedik Dómdixie Gálára. A több mint háromórás műsorban visszatérő vendégként fellépett Joe Murányi, és a brit harsonás élő legenda: Chris Barber is.
A hetvenöt éves Chris Barber Molnár Gyulával (jobbról) zárta a dixie-gálát. Fotó: Frank Yvette
Kilencedik alkalommal gyűltek össze a Dóm téri dixie-gálára a dzsessz szerelmesei szerda este, háromnegyedig megtöltve a szabadtéri nézőterét. Bár veszélyesen lógott az eső lába, az időjárás végül megkímélte a hallgatóságot.

A négy zenekar közül elsőként az egyik házigazda, a Storyville Jazz Band lépett színpadra: Frankie Látó, szegedi dzsesszhegedűs Brahms magyar táncainak „dixie-sített" átíratában csillogtatta meg virtuozitását. A zenekar később kiegészült, a dixie-gálára sokadik alkalommal visszatérő Joe Murányival, Louis Armstrong egykori klarinétosával, aki ezúttal is többször kivívta a közönség tapsviharát.

Másodszor a francia Jazzticots adott fergeteges műsort. A női dobossal és klarinétossal felálló zenekar magyar nyelven fejezte ki örömét, amiért meghívták a szegedi dixie-gálára. A közönség sem maradt rest: hatalmas ovációval és tapssal honorálta a mosódeszkát is megszólaltató gyönyőrű dobos hölgy fekete bőrű férfi zenészeket megszégyenítő játékát és a tubás „brummogását". A Jazzticotsba később beszállt Murányi és Látó is: mindez úgy hatott, mintha ezer éve együtt játszanának.

– Remek zenészek remek produkciói – sommázta elragadtatva véleményét a Pécsről feleségével érkező Monoki László. Kritikájának is hangot adott: mint mondta, a díszlet elég ötlettelen, szegényes volt, a cserepes tuják és a zenekari árokban lévő, alulról megvilágított „sátrak" pedig inkább egy étterem grillteraszára emlékeztettek, mint egy New Orleans-i dzsesszbárra. A zenekarokkal nagyon elégedett volt, de a klubhangulatot hiányolta a fővárosi Krajcsik Zoltán és Nagy Sándor is a produkcióból.

A Határőrség Big Band kezdte a második részt: az elsősorban fúvós zenekarként működő együttes – amelyben a Fábri Showder szaxis zenekarvezetője is fellépett – ismert filmdalokat, Disney-slágereket játszott. A dixieland műsorukban néhol átcsapott easy listeningbe – oldva az est műfaji egyneműségét.

A gálát a szegedi Molnár Dixieland Band műsora zárta – Chris Barberrel, a világhírű brit harsonással kiegészülve. Előtte Molnár Gyula zenekarvezető méltatta a hetvenöt éves zenészt. A remek szólókkal tarkított műsor fináléjában a Jazzticots két klarinétosa a lelátóról elindulva kezdte játszani a jól ismert When the saints go marshing in-t, miközben a színpadon szinte minden zenész együtt muzsikált. A háromnegyed egykor még ott lévő fél ház felállva tapsolt, éltetve a dzsesszt mint a szabad együttműködés zenéjét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bérházfelújítás a kiskörúton

A kiskörúti bérházak felújítása a napokban a Lófara felőli oldalon folytatódik. Tovább olvasom