Délmagyar logó

2016. 09. 28. szerda - Vencel 9°C | 22°C

Dömötör Tamás ajkaival zenél – akár nyolc órán át

Ha Dömötör Tamás szájdobos fellép valahol, a közönség rögtön playbackre gyanakszik. Olyan hangokat, effekteket csal ugyanis elő torkából, melyekre kevesen képesek.
Sok százezres dobszerkót helyettesít torka és ajkai segítségével a beatboxos, magyarul szájbőgős Dömötör Tamás, vagyis Döme. A Kecskemétről rövidesen Szegedre költöző 19 éves fiatalember a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon tanul, énektanár szakon.

Muzikalitását nemcsak a skálázásoknál bizonyítja. Három éve ugyanis megismerkedett az Egyesült Államokból hódító útjára indult beatboxszal. Mára kiérdemelte a „magnóarcú" elnevezést, hiszen technikai eszközöket megszégyenítő minőségben nyomja a basszust, pergeti az ütemet, különféle effekteket.

– Aki tud beszélni, az tud beatelni is – jelenti ki szerényen a dobon, hegedűn és trombitán is játszó fiú. A szájdobolás könnyen megtanulható, ritmusérzék, akaraterő és gyakorlás kérdése. Speciális légzési technikát, a hasi légzést kell elsajátítani. A szájdoboláshoz ugyanis minél több és mélyebb levegővétel szükségeltetik. Plusz rengeteg folyadék, hiszen a levegővételtől kiszárad a száj, az ajak.

Szerinte a gyakorlás a legfontosabb. – Minimum napi hat óra szükséges. Beülök például egy kávézóba, ahol senki sem zavar. Most a legtöbbet egy sámántól elcsent torokhang tökéletesítésén munkálkodom – mondja, hozzátéve: ritmusképletekkel dolgozik, tulajdonképpen hangokat mond ki gyors egymásutánban – a p hanggal a mélydobot, a c-vel a cintányért, a k-val a pergőt utánozza.

Nem is tehetségtelenül: nemrég a budapesti A38 hajó rezidens szájdobosa lett. Megfordult Szlovákiában, a Szigeten is, Szegeden számtalanszor fellépett. A 2006-ban megrendezett magyar beatbox-bajnokságon pedig második lett.

Rapfőiskola

Dömötör Tamás szerint öt éven belül megnyílhat az első hip-hop főiskola Magyarországon – itt lehet majd rapet és beatboxot is tanulni. Szeretne majd itt tanítani, azért jár a Juhász Gyulára, hogy megszerezze a szükséges képesítést.

Április 8-án, az idei versenyen viszont még magasabbra teszi a lécet, hogy megvalósíthassa álmát. – Ha megverem a hazai, 45 fős mezőnyt, Németországba utazhatok, a világversenyre, ahol több száz szájdobos küzd egymás ellen – meséli. A versenyen indulók két percet kapnak, hogy bemutassák stílusukat, majd a résztvevőkből nyolcat kiválasztanak, ők párbajoznak, mígnem a legjobb kettő ismét megmérkőzik – meglepő módon nem az amerikaiak, hanem a hollandok és a belgák a favoritok.

De Szegeden is éledőben van a stílus: Tamásnak már tíz tehetséges tanítványa is van, akiknek a lelki mellett technikai felkészültséget is kell tanúsítaniuk: ajánlatos ugyanis beszerezni egy jó, kábeles mikrofont, mintegy 30 ezer forintért. Mindegyiküknek azt tanácsolja, figyeljenek, tanuljanak a mesterektől, de találják meg egyéni stílusukat. Ő maga például azért egyedi, mi több, legendás a szájdobosok között, mert „jól forgatja a pörgőket", azaz gyorsan pörgeti ajkait. Ehhez a trombitálás remek alap, fellépése előtt is előveszi a hangszert, hogy előbb elérje segítségével a kívánt rezgésszámot.

Erre eddigi leghosszabb fellépésén bőven volt ideje: egyhuzamban 8 órát szájdobolt. Egy buliban ugyanis elromlott a bakelitlejátszó, kénytelen volt beugrani a gép helyett. Mégse maradjanak már zene nélkül a szórakozni vágyók!
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Botka: Oláh javaslata szerepel a kiírásban

Oláh János szerint a polgármester, Botka László szerint a Fidesz frakcióvezetője vezeti félre a… Tovább olvasom