Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

Dorozsmai gyilkosság: nagykalapos férfit keresnek

Szeged - Az októberben Kiskundorozsmán holtan talált 77 éves idős asszony halálával kapcsolatban kérjük segítségüket!
Mint megírtuk, 2011. október 9-ére virradóra Kiskundorozsmán egy 77 éves nőt egyik hozzátartozója holtan találta. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat halált okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt. A rendőrség közölte, az idős nő azért halt meg, mert bántalmazták. Három napon belül a nyomozók figyelme egy helyi fiatalemberre terelődött, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, és akit őrizetbe vettek, illetve a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.

– A nyomozás szakértők bevonásával továbbra is folyamatban van, azonban a bűnügy kétséget kizáró, teljes körű tisztázása érdekében a rendőrség keresi tanúként szeretné kuhallgatni azt az 50-60 év körüli, jól öltözött, sovány testalkatú, őszes hajú, bajuszos, feltűnően nagy kalapot viselő férfit, aki rendszeresen látogatta az idős asszonyt, és akivel több alkalommal látták beszélgetni a háza előtt – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Kérik, akik információval tudnak szolgálni jelentkezzenek a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a 62/562-400, 12-50; 13-40-es melléken, illetve a 112, 107-es ingyenesen hívható segélyhívószámokon.

Olvasóink írták

  • 7. papika56 2011. december 07. 09:36
    „T. 6.
    Igazad lehet. Hála Isten nem jártam arra. De jó lenne ha ezt a kommentedet pl. elolvasná a hatóság--és lépne !!!!!!!!!!!!!
    De a süket.néma fiatalt már igen. Vettem is tőlle 2 db plüss figurát.
    Azt mondják, hogy napi 8-10 órai munkából nem lehet megélni. De koldulásból akár napi több tízezret is lehet keresni.”
  • 6. info 2011. december 07. 07:35
    „4. papika56 2011.12.06. 22:01 -ráadásul a Tisza Lajos körúti parkolókat is járják , elé állnak a tolató vagy beálló autónak, addig még nem vásárolsz tőlük meg sem mozdulnak.Erőszakosan rád mennek. Sebészeti Klinika porta utcájában a bokrok közé ültetik vagy ülnek a koldulók aki a mankóját eléd dobja, hogy ess el vedd észre, hogy ott van és sajnáld meg, ha nem, leköp. Mikor vetnek már véget ezeknek a jelenségeknek? Talán ha civilben szemléznének néha,...az illetékesek meggyőződnének róla. Más: Magas barna kissé hosszú hajú siketnéma fiatal ember papírt eléd tartva pénzért esdekel, nincs miből családját eltartania, később egy multiban pedig látom vásárolja gond nélkül a nikecipőt. Hát adjunk nekik mi pedig járjunk tovább az elnyűtt cipellőnkben.”
  • 5. ozikS 2011. december 07. 07:10
    „Balkan Cowboys menni Magyarba !”
  • 4. papika56 2011. december 06. 22:01
    „T. 3 igazad van.
    Vajon miért töröltek, mikor már du. megírtam ugyan ezt ??????? román-cigányok járják az utcákat, zaklatnak időseket !!!!
    Az a fekete kalapost meg kereshetik--nem fog jelentkezni . Sajnos mindd egyforma, fekete ruha-kabát--kalap. Több tucat is így néz ki.
    Kamera az utcán NINCS ??????”
  • 3. StencilAtya 2011. december 06. 21:12
    „"feltűnően nagy kalapot viselő férfit"

    dicsak akkó ezek a tesók lösznek!”
  • 2. papsajt 2011. december 06. 18:35
    „"1. saturnus 2011.12.06. 17:25

    Na ezek a román házalók edény és párna árusok"

    Valószínűleg igen.
    Nálunk is látogatják a mamát a Dorozsmai úton.
    Benyomul, aztán nem akar elmenni,csak ha vesz tőle valamit.
    Ha valakinek kell műszálas, gagyi minőségű ágyneműhuzat, ingyen nekiadom. Mama már vett párat, és mindig osztja a családban.”
  • 1. saturnus 2011. december 06. 17:25
    „Na ezek a román házalók edény és párna árusok”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tajvani ajándékot kaptak a szegedi nyugdíjasok

Új számítógéptermet avattak fel kedden délután a szegedi nyugdíjasok közösségi házában, az Eszperantó utca 1. szám alatti Senior Centerben. Tovább olvasom