Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

Doxa - apáról fiúra

Szeged - Manapság egyre kevesebb ember csuklóján ketyeg, pedig korántsem ment ki a divatból a karóra. Székhelyi József, egykori szegedi színigazgató ki sem lép a lakásból az órája nélkül, a Szeviép-Szeged klubigazgatója, Donkó Orsolya szerint pedig a karóra öltöztet.
– Számomra roppant fontos, hogy mennyi a pontos idő, hiszen ehhez viszonyítva tudom eldönteni, hogy késésben vagyok-e vagy sem. Ahogy az órámat nézem, most akár egy kisebb dugó is belefér a belvárosban – mondja az autója kihangosítójába Székhelyi József. A Szegedi Nemzeti Színház volt igazgatója éppen egy fővárosi próbára tartott, amikor Örkény határában megcsörrentettük a telefonját. – Igyekszem mindig pontos lenni, mert a mesterségem nem engedi meg a pontatlanságot. Vallom, hogy a tehetségünk a pontosságunkban is lakozik – filozofál a színművész.

Székhelyi saját bevallása szerint imádja az óráit, több mint fél tucatot cserélget a csuklóján. – 60–70 éves darabjaim is akadnak, az egyiket ezek közül, egy Doxát az édesapámtól kaptam. Úgy tűnik, hogy fiúról fiúra öröklődik, ugyanis a nagyfiam a doktorrá avatása alkalmával kicsikarta tőlem a svájci remekművet ajándéknak – magyarázza. Ékszereket nem hord, hogy melyik óráját csatolja fel, a hangulatától függ. Mint mondja: szinte féltékeny a többi, amikor az egyiket kiválasztja.

Székhelyi Józsefnél hangulat kérdése, mikor melyik órát veszi fel. Fotók: Segesvári Csaba
Székhelyi Józsefnél hangulat kérdése, mikor melyik órát veszi fel.
Fotó: Segesvári Csaba

Nagyon sokféle karóra létezik az elegánstól a klasszikuson és a sportoson át a divatóráig. Vannak olyanok is, amelyek az idő megállapítására szinte teljesen alkalmatlanok, viszont jól néznek ki, és akár a karkötőt is helyettesíthetik.

Donkó Orsolya ragaszkodó típus: férjétől az első közös karácsonyra kapott karóráját semmi pénzért nem cserélné le. – Most éppen egy másikat hordok, de csak azért, mert a kedvencem szíjának tönkrement a kapcsa. Ahogy visszakapom az órástól, újra azt fogom viselni. Egy szép, egyedi karóra olyan, mint egy ékszer. Nem véletlenül mondják, hogy az óra öltöztet – fogalmazza meg véleményét a Szeviép-Szeged klubigazgatója. – Edzőként a kispadon olykor nagyon lassan, máskor észvesztő sebességgel peregtek a percek. Attól függően, hogy éppen vesztésre vagy nyerésre álltunk. Az új munkakörömben is középponti szerepben van az idő, hiszen a tárgyalások, egyeztetések szempontjából is roppant fontos, hogy minden pontosan, időre meglegyen – mondja az egykori válogatott kosaras.

Órakiállítás az egykori színidirektornál
Órakiállítás az egykori színidirektornál.
Fotó: Segesvári Csaba

Donkó Orsolya nemcsak kapott, de maga is ajándékozott már karórát: az édesanyját és a kisfiát is meglepte eggyel-eggyel. – Mindketten nagyon örültek neki, de a fiam nem hordja, valószínűleg kényelmetlen neki. Ettől függetlenül mindig magánál tartja, csak a hátizsákjában.

Az őszi trendek

A lányoknál elengedhetetlen a színkavalkád, a nyárutón az ősz színeivel harmonizáló órák jönnek divatba, mint például a narancssárga bőrszíjjal és különleges csattal ellátott darabok. A fiúknál továbbra is a sötétebb színű, bőrszíjas órák a trendik.

Olvasóink írták

  • 16. KolomparBeyonce 2009. augusztus 29. 02:25
    „nekem a 14 zenes szamologepes karcorak gyunnek be, de csak akkor ha eredeti kinai! A svejci ora szar mer draga!”
  • 15. flexsnake 2009. augusztus 28. 18:08
    „3. majd 20 éve az órámban rádió volt. Ma már usb adattároló, mp4 lejátszó és tv. Az óra extra funkciója hogy mutatja az időt ahogy a mobilban is csak extra hogy lehet vele beszélni és smsezni....”
  • 14. flexsnake 2009. augusztus 28. 18:06
    „2. akkor te buzi vagy? :D”
  • 13. Carlo 2009. augusztus 28. 17:42
    „azt én is tudnám sorolni, hogy, milliós értékű órák milyen szépen mutatnának a csuklómon, de maradjunk a földön
    mi az hogy 1 óra itt vagy ott kezdődik, mutatja e az idő múlását, vagy nem, pontosan e vagy késik, esetleg siet
    Kommersz ´ óra is lehet öröm forrása , és 1 szuper márkás óra is lehet csak´ 1 használati tárgy, anyagias világunkban
    nekem is több órám van, de van 1 nagy érték, ami a nagyapámtól maradt rám,s s bizony csodálatos szerkezete még ma is ámulatba ejt, a tokjával együtt....”
  • 12. web 2009. augusztus 28. 14:48
    „Movado vagy esetleg egy Charles Raymond nem érdekel valakit?”
  • 11. antikos 2009. augusztus 28. 13:00
    „A tollam után vettem az órámat, Montblanc a kedvencem.:)))
    Király egy óra.
    A volt igazgatónak meg ami van az egy sima családban bárhol fellelhető... Mese habbal.
    Még valami a Doxa csak nálunk márka kint nyugaton, olyan mint egy Casio kommersz óra.

    Az óra a Phillippe Pateknél kezdődik...”
  • 10. bumerang22 2009. augusztus 28. 11:45
    „KARÓRA 4 LIFE !!”
  • 9. Johnson 2009. augusztus 28. 11:40
    „gróf: Én nem értem,de mindegy! Például egy két millió forintos Omega karóra nem lehet azt irni,hogy "kiegészitő" dolog,mert annak minden egyes darabja egy műalkotás,amin mérnökök százai dolgoznak,és több száz ezredmilliméteres pontossággal legyártott alkatrészből áll össze,és egy olyan tárgyat valósitanak meg,amire más nem képes sohasem,ellenben az óra egy társ is amit te húzol fel,és tőlled függ,te tartod életben,ezért az óra hálából mutatja neked mindig a pontos időt!”
  • 8. gróf 2009. augusztus 28. 11:15
    „6-7! Azért gondolom értitek, hogy miről beszéltem...”
  • 7. ocsi1 2009. augusztus 28. 10:47
    „6-os hozzászólónak. Díjazom a megállapításod és teljesen egyet értek veled.”
  • 6. Johnson 2009. augusztus 28. 10:09
    „3-as! A mobiltelefonon az nem óra amit látsz,hanem képernyő! A karóra a mechanikus óráknál kezdődik,én szeretem a doxákat is,de az csak alap svájci óra,a vaterán egy szép darab már kifogható 15-20 ezerért,rengeteg van belőllük! Az igazi értékes órák ott kezdődnek,hogy Omega,IWC,Patek Philippe,Vacheron-stb,ezek az órák milliós nagyságrendű karórák,egy ilyen óra rendszeres szerviz mellet képes 150-évet is elketyegni hibátlanul,azért ez nem semmi ám! Azt meg tudja e valaki,hogy egy mechanikus karórának a billegője 10-év alatt 25-milliószor billen meg!”
  • 5. KolompárRómeó 2009. augusztus 28. 09:23
    „Ponyvaregény, ahol a végbélrózsában rejtette el az apuka az órát :)”
  • 4. Mike3 2009. augusztus 28. 09:06
    „Nekem egy Poljot Strela-m van. Lesz mellé egy Aviator is. A Strela alkalmi, az Aviator hétköznap is viselhető. Óra, fegyver, kocsi, repcsi. Hű de sablonos vagyok!”
  • 3. gróf 2009. augusztus 28. 09:03
    „"- Számomra roppant fontos, hogy mennyi a pontos idő, hiszen ehhez viszonyítva tudom eldönteni, hogy késésben vagyok-e vagy sem. Ahogy az órámat nézem, most akár egy kisebb dugó is belefér a belvárosban - mondja az autója kihangosítójába Székhelyi József. A Szegedi Nemzeti Színház volt igazgatója éppen egy fővárosi próbára tartott, amikor Örkény határában megcsörrentettük a telefonját. - I"

    Egyszer hátha észre veszi, hogy a telefonon van óra.
    Ha meg tudja, akkor be kell vallani, hogy a karóra manapság kiegészítő, ékszer, sok esetben rongyrázó sznobizmus. Vagy egy kedves emlék, hagyomány.”
  • 2. KolomparBeyonce 2009. augusztus 28. 08:41
    „van akvariumod? :DDD”
  • 1. flexsnake 2009. augusztus 28. 07:11
    „Rolexet kérek! :D”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fecskék füzére a füzéri várnál

Magyarország legészakibb települése Hollóháza, mellette találjuk Füzér községét csodálatos… Tovább olvasom