Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Dózsa népének újkori vezetője felkészületlen

Szeged – Két fontos kérdésünkre sem tudott válaszolni Istvánffy András, a Negyedik Köztársaság Párt elnöke szegedi kampánynyitó utcai országjárásán. Az elnök aktivistáival ennek ellenére lelkesen szórólapozik a Kárász utcán és pozitív tapasztalatai vannak.
Hol van Szegeden a NAV irodája? Melyik országnak szurkol a labdarúgó-világbajnokságon?

Erre a két kérdésre mindenképpen választ vártam a Kárász és a Kölcsey utca sarkán a 4K! standjánál a párt elnökétől, ám Istvánffy András csúnyán elhasalt. Az első kérdésre őszinte nemmel válaszolt (a fővárosban egy hasonló akción, tüntetőleg elszívott egy füves cigarettát, az utána fizetendő adót egy borítékban a NAV-székház főbejáratának ajtajára ragasztotta ki egy zárt borítékban, majd bevitték a rendőrök, akik egyébként Szegeden is ott voltak a rendezvény „környékén", ám kiderült, nem azért), sőt igazából nem is értette, majd miután segítettem neki, már együtt nevetett a szórólapozó párttársával. A másodiknál is bizonytalan volt, és inkább visszakérdezett: – Mit kellene válaszolnom?

– Uruguay! – feleltem, majd kiderült, Istvánffy tőlem tudta meg, Forlánék kijutottak a brazíliai foci vb-re. Azt biztosan nem, hogy az uruguayi törvényhozás kedden - a világon elsőként - engedélyezte a marihuána korlátozott mértékű termesztését, eladását és fogyasztását. Csalódottam állapítottam meg, „forradalmárainknak" még van hova fejlődni, ám Istvánffy már most optimista. Ugyanis a szerinte fontos dolgok érdeklik az embereket.

– Nagyon sok a fiatal, kiábrándult szavazó, akik szinte már semmire nem kapják föl a fejüket! A marihuána legalizációjáért folytatott küzdelemmel sikerül felhívni a választópolgárok figyelmét a többi célkitűzésünkre is – mondta immár magabiztos pártelnökként Istvánffy, mire megjegyeztem, ekkora lendülettel a melegek jogaiért is síkra szállhatnának, valószínűleg ők is lehetnek annyian, mint a legális fűre vágyók. Erre Istvánffy azzal riposztozott, „a melegek ügye nem kizárólag az állami szabályozáson múlik, míg a fűkérdést egy csapásra megoldhatná az állam."

Mindezt simán megbeszélhettük, ugyanis viszonylag kicsi volt még karácsonyi forgatag a Kárász utcán, és a bohóc farvizén simán bírták Istvánffy barátai a szórólapozást: a 4K! standja mellett néhány méterrel ugyanis egy lufihajtogató bohóc látta meg a lehetőséget a gyerekekkel bambuló édesapákban, s úgy gondolta – jól –, itt lehet keresnivalója.

Istvánffy egyébként elmondta azt is, a fiatalok mellett az idős, nyugdíjas korosztály is megáll, igaz, többnyire azért, hogy elmondhassák, most össze kell fogni, nincs lehetőség széthúzásra a Fidesz ellen. A pártelnök arról is beszélt, találkozott már zöld állampolgárral is, aki miután elolvasta a szórólapjukat, megköszönve azt visszavitte nekik. Arra a provokatív kérdésre is elegánsan válaszolt, hogy mennyi szórólapjuk lehet a közeli kukában: „még nem ellenőriztük".

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Subway Szegeden is

Szombaton nyit Szegeden a Kárász utcán a Subway 14. magyarországi üzlete - a szendvicseket készítő… Tovább olvasom