Délmagyar logó

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 5°C | 10°C Még több cikk.

Drágábban mozog a pók

Szeged - Jelentősen drágult a járműelszállítás díja – akinek elviszik szabálytalanul parkoló autóját 17 ezer 250 plusz áfa, vagyis 21 ezer 500 forint alatt nem kapja vissza. Egy minisztériumi rendelet az egész országban egységesítette a tarifákat.
Szülő feleségét kísérte be a klinikára pénteken egy férfi, de autójával csak egy helyen tudott megállni: a rokkantaknak fenntartott parkolóban. Autóját ezért elszállította a „pókos autó". A hidegzuhany nem is ekkor érte, hanem amikor kiderült, mennyiért kapja vissza a gépkocsit – emelkedett ugyanis a járműszállítás díja. 11 ezer 675 forintról 17 ezer 250 forint plusz áfára (21 ezer 500 forint). A férfi esetében ehhez még hozzájön a közigazgatási bírság összege is – kisgyermeke érkezését lehet, hogy akár 50 ezres mínusszal „ünnepelte".

– Bár az áremelés január elsején történt, az autósok ezt csak most kezdik érzékelni, hiszen amíg hó volt, és nem látszottak egyértelműen az útfestések, nem szállították el az autókat – tudtuk meg Molnár Lászlótól, az önkormányzat városüzemeltetési irodájának vezetőjétől. Korábban önkormányzati rendelet szabályozta a tarifákat, az idei áremelésért azonban nem a város a felelős.

Akcióban a pókos autók. Közel 50 százalákkal többe kerül a találkozás velük. Fotó: Karnok Csaba
Akcióban a pókos autók. Közel 50 százalákkal többe kerül a találkozás velük.
Fotó: Karnok Csaba

Pár száz helyett ötezer

A minisztériumi rendelet a korábbi évek gyakorlatához képest jelentősen megdrágította az autószállítást. Míg 2009-ben az addigi 10 ezer 800 forintról 11 ezer 325 forintra emelkedett az ár, tavaly is csupán 11 ezer 675 forintra módosult az összeg. Ez nőtt most több mint ötezer forinttal.

– Az igazságügyi és rendészeti miniszter 2009 októberében kiadott egy rendeletet, amely újraszabályozta a közterület-felügyelet tevékenységét, így az autóelszállításra vonatkozó intézkedések szabályait is, egységesen az egész országban – mondta el Forrai Gábor, a Szegedi Közlekedési Társaság forgalmi és parkolási igazgatója. – Ebben 2010. december 31-éig adott haladékot az önkormányzatoknak rendeletük módosítására. Az új tarifák így az év elején léptek hatályba.

Az elszállítási költséget a települések lakosságszámának alapján határozták meg. Tíz- és kétszázezer fő közötti városokban – így Szegeden is – személygépkocsit vagy pótkocsiját, motorkerékpárt és pótkocsiját, valamint segédmotoros kerékpárt 17 ezer 250 plusz áfáért, a többi gépjárművet, vontatót, lassú járművet vagy ezek pótkocsiját ennek háromszorosáért viszik el. A tárolás és őrzés költsége naponta 1200 forint. 

Olvasóink írták

51 hozzászólás
  • 51. barát1.0 2011. február 22. 15:25
    „45. kispacni 2011.02.21. 23:22
    24. vuk
    Gyerekkel együtt vittek el a "lopósok" egy autót Szegeden -
    2005.11.09

    Ti tényleg elhiszitek a cikket? Szerintem már mindenki látott ilyet, a felügyelő, vagy rendőr egyből körbefényképezi a kocsit (a szabálysértést) befényképez a kocsiba, hogy sehol nincs rokkant kártya vagy valami igazolvány miért állhatna ott (ezzel az intézkedése jogosságát fedezi) majd kijön a pók, kamerával körbekamerázza milyen sérülések vannak rajta, belsejébe is, majd beviszi a telepre és ott jegyzőkönyvezik. és szerintetek senkinek nem tűnik fel egy kislány? maximum ha le volt sötétítve a kocsi akkor fordulhatott ez elő, de akkor ki ne szaladhatna bele?
    Mellesleg a cikk hírértékét tovább csökkentve "A férfi először lopásra gondolt, ugyanis várakozni tilos tábla után állt" a tábla hatálya pontosan a tábla után vonatkozik!”
  • 50. vuk 2011. február 22. 10:01
    „44. tol 2011.02.21. 22:08
    Mint ahogy korabban (bagy masik cikknel - asszem a rakpartosnal) irtam, a fizeto parkolasnak nem a bevetel a celja (elvileg), hanem a belvaros tehermentesitese. Ilyen szempontbol teljesen mindegy, hova megy, de abban igazad van, hogy a varosnak (is) kene profitalnia belole.”
  • 49. vuk 2011. február 22. 09:59
    „45. kispacni 2011.02.21. 23:22
    Azert az nem semmi.. Nem eszrevenni, hogy van valaki a kocsiban..
    Az objektiv felelosseg ota felesleges egyebkent az elszallitas, hacsak nem akadalyozza a forgalmat/rakodast, eleg raverni a birsagot es tovabballni.”
  • 48. Logaritmus 2011. február 22. 09:02
    „Bohács, B. Nagy, Póda Jenő = köszönöm!”
  • 47. h375317 2011. február 22. 08:13
    „43. masaka 2011.02.21. 21:52
    Akkor pontosabban: 7:58- elindultam az irodából kifelé, bezártam az ajtót, ami barátok közt sem vesz fél pernél több időt igénybe. Ekkor a pókos autó már befordult a Hajnóczy utcába és túlhaladt az én autómon, ami egyébként az iroda bejáratától kb. 5 méterre állt. Mivel az autóhoz én értem oda hamarabb, és fogalmam sem volt, hogy az én kocsimért jött, hát szépen kinyitottam és beültem...És ekkor közölte a kisgyerek, hogy bizony ezért az autóért jöttek...és ekkor közöltem én azt, hogy márpedig barátom ezt nem viszed sehová. Ugyanis felvétel nem készült róla, tehát mit akar bizonyítani?

    (2) Elszállítható a jármű:
    a) a közterület rendjének megóvása, védelme, a közúti forgalmi rend biztosítása érdekében, ha azt egyéb jogszabály lehetővé teszi,
    b) ha a járművet közterületen a közterület rendeltetésétől eltérő módon, engedély nélkül helyezték el,
    c) ha az érvényes hatósági jelzéssel nem rendelkező járművet közterületen közterület foglalási engedély nélkül vagy az engedélyben rögzített feltételektől eltérően tárolják.

    A közterület-használati engedélyt a járműben a szélvédő mögött, vagy egyéb jól látható helyen kell elhelyezni. Ennek hiányában úgy kell tekinteni, mintha nem rendelkezne érvényes engedéllyel.
    (3) A jármű elszállításának megkezdése előtt, a szabálysértési eljárás során bizonyítékként felhasználható fényképfelvételeket, valamint három példányos szállítási megrendelést kell készíteni, melynek tartalmaznia kell:
    a) az intézkedés időpontját,
    b) az intézkedés okát, a jogalap megjelölésével,
    c) a jármű elszállítás előtti helyét,
    d) a jármű rendszámát, gyártmányát, típusát, színét, külföldi rendszámú jármű esetén az államjelzést,
    e) a jármű elszállítás előtt látható sérüléseit és egyéb meghibásodásait,
    f) a szállítás díjának, a közreműködő részéről történő beszedésének rendelkezéseit,
    g) a jármű ki nem váltása esetére az értékesíthetőség lehetőségére történő figyelmeztetést,
    h) az intézkedő felügyelő által lezáratlanul talált járműben lévő ingóságok jegyzékét,
    i) az intézkedő felügyelő jelvényének sorszámát, aláírását.

    A szállítási megrendelés egy eredeti és egy másolati példányát a közreműködő részére kell a kitöltést követően átadni. Az eredeti példány a tulajdonos/üzembentartó példánya, melyet részére a gépjármű birtokba adásával egy időben kell átadni.”
  • 46. h375317 2011. február 22. 07:48
    „43. masaka 2011.02.21. 21:52
    Nekem nagyon úgy tűnt, hogy ott voltam és 7:59 volt...de mindegy. Mi ebben nem életszerű? Biztos azt hitték parkolónak használom és egész napra ott akartam hagyni. Hát nem jött be!
    Különben meg 8:00tól elszállíthatják, tehát én nagyon is rafkós lépésnek érzem, hogy 7:59-re odaérkeznek, és már viszik is. Ha nem látod a kutya nem mondja meg, hogy mikor vitték el...
    Néhány belvárosi lakos, üzlettulajdonos biztosan kapcsolatban áll velük és jelenti, ha vihető autót lát a környéken. Különben mit keresnének ilyen korán?”
  • 45. kispacni 2011. február 21. 23:22
    „24. vuk

    Gyerekkel együtt vittek el a "lopósok" egy autót Szegeden -
    2005.11.09
    Egy ötéves gyermekkel együtt szállítottak el egy szabálytalanul parkoló autót Szegeden. Az apa bement az egyik belvárosi gyógyszertárba, kislányát az autóban hagyta. Mire visszatért, a közterület-felügyelők utasítására a parkolási cég elszállította a kocsit. A férfi először lopásra gondolt, ugyanis várakozni tilos tábla után állt, amelyen azonban nem volt elszállításra utaló kiegészítő jelzés. A gyermeknek az ijedtségen kívül nem esett baja. A tízezer forintos szállítási díjat a családnak ki kellett fizetnie, később azonban a parkolási ágazat igazgatójának utasítására visszaadták a pénzt a szülőknek.

    http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=23360”
  • 44. tol 2011. február 21. 22:08
    „a lényeg, hogy magánzsebbe megy a közterületen bonyolódó esemény. Ez az én szememben pofátlan, és mint ilyen jogtalan. Ha tudnám, hogy a befolyt pénz a szegedi közművek felújításra megy, igazán nem szólnék semmit. Így azonban mocsokságnak tartom, hogy lehetséges közpénzből biztos magánvagyont teremtenek elő. Bizony!”
  • 43. masaka 2011. február 21. 21:52
    „31. h375317
    Nem életszerű, amit írsz, ha 7.59-kor érkezett a pók, és már pakolták volna fel, mikor odaértél,akkor neked sajnos esélyed se volt 8.00 előtt elhagyni, az akkor már tiltott területet, ezt te is tudtad, és valószinűleg egy kis szokásos kiabálással, meg anyázással sikerült elintézned. Egyébként a tévedések eloszlatása végett nem saját elhatározásból viszik a kocsikat, hanem azt a közterületfelügyelet rendeli meg tőlük, ha utanéz valaki, könnyen megtudhatja.”
  • 42. h375317 2011. február 21. 18:30
    „33. barát1.0 2011.02.21. 16:14
    és ha jól emlékszem azt írtam, hogy a hatályos tábla szerint reggel 8-16-ig rakodási terület, de reggel 8ig nem rendelkezik a tábla = tehát odaállhatok. El lehet vinni a kocsikat, én is tudom, ezért mentem is 8 előtt, hogy elálljak, de már ott volt a pók érte. Érted?”
  • 41. őrgróf 2011. február 21. 18:29
    „Rablók. Mi építettük az utakat, a mi (elrabolt?) pénzünkből ( szegedi voltam ) építette az a rendszer - igaz, az nem is szedett érte pénzt. Most jött egy rablóbanda és szedi a pénzt azért - miért is? Tipikus munka és befektetés nélküli jövedelem - egyesek zsebére. Term. ahol kihelyeztek parkoló-órákat, ott jogos ez a díjbeszedés. SEHOL MÁSUTT!! iLL. BOCS, AHOL ŐRÖK VIGYÁZNAK A KOCSIMRA, OTT OKÉ. Forrairól meg... no, élőkről vagy jót, vagy semmit..Szóval semmit, és ez még hízelgő rá és a sleppjére...”
  • 40. vuk 2011. február 21. 18:12
    „39. JABBA 2011.02.21. 17:5
    Csak te latod rosszul. Nezd meg jobban.”
  • 39. JABBA 2011. február 21. 17:51
    „Csak én látom rosszul, hogy a fenti képen a sárga villogó nem megy?”
  • 38. Zsoltee0716 2011. február 21. 17:44
    „Feketesas utcába is el lehetne látogatni!”
  • 37. Lakos 2011. február 21. 17:44
    „Jó biznisz ez a lopósoknak. Visznek amennyit csak tudnak. Ha az önkormányzatnak menne a pénz, nem lennének ennyire aktívak az tuti.”
  • 36. Zsoltee0716 2011. február 21. 17:44
    „Xd ma is kint voltak az Inóház téren ráadásul kettő pókos autó!
    Máskor nem kell ott megállni!”
  • 35. Figyelő 2011. február 21. 17:10
    „A mozdony füstje által megcsapott egyének Mercédesét, Audiját, BMW autóját még akkor sem szállítja el ez a színtársulat ha az akadályozza a forgalmat!”
  • 34. tol 2011. február 21. 16:41
    „nagyon helyes, ha viszik, csak ne az enyémet... :)”
  • 33. barát1.0 2011. február 21. 16:14
    „31. h375317 2011.02.21. 14:48
    Az egy dolog, hogy nem vagy hajlandó fizetni a parkolásért,de ahonnan el lehet(kell) vinni a kocsikat (rokkant p., várakozni till. rakodó, stb...) ezekbe parkolójeggyel sem tudsz parkolni!
    Mi az elszállítás: A közúti közlekedés szabályait megszegő, hanyagul ,"csak egy percre" ledobott járművek áthelyeslése. Ami költségekkel jár+pénzbeli szankciót von maga után, a világ nem parkoló, kinek hol kényelmesebb, lerakja a kocsit a rokkant parkolóba mert neki az közelebb van, ezzel esetlegesen egy tényleg rászorulttól véve el a lehetőséget, hogy oda álljon. Pesten bilincselnek, mivel lenne jobb egy eleve szabálytalan helyen várakozó kocsit rögzíteni...semmivel!
    A hitetlenkedők kedvéért,akik azt hiszik csak az olcsó kategóriás gépeket viszik el, érdemes lenne a fotóra is rápillantani, vagy nektek ez az olcsó kategóriás? :) (Tisza Lajos azon részén ha jól tudom 4 rokkant parkoló van a sarkon)”
  • 32. benq 2011. február 21. 14:51
    „szemét tetű banda”
51 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Táncos deszki röfibuli

Az immár hagyománnyá vált ünnepen kicsik és nagyok együtt vettek részt a disznók vágásban, feldolgozásban és főzésben. Tovább olvasom