A kormány 2005-ben jelentette ki, hogy fejlesztési pólusokat jelöl ki Budapesten, az öt vidéki nagyvárosban, valamint Veszprémben és Székesfehérváron. A városoknak adottságaik alapján maguknak kellett kijelölni azokat a gazdaságfejlesztési célokat, amelyek kitörési lehetőséget jelenthetnek, és amelyekhez uniós forrásokat tudnak lehívni. Szeged a biológia és az egészségipar városaként, biopoliszként határozta meg saját magát, elsősorban a tudományos eredmények gyakorlati hasznosítására, a bioiparra fókuszált.
Egy évvel ezelőtt az uniós költségvetés 2007–2013 közötti időszakára Szeged konkrét célok elérését is kitűzte. A tervek között szerepelt egy innovációs központ építése, ezerágyas új klinikai tömb létrehozása az egészségiparnak helyet adó épületekkel együtt, a déli híd hídfőjének előkészítése, valamint a Nyugati Ipari Logisztikai Tengely elnevezésű projekt a nyugati elkerülő út harmadik szakaszával.
A tudásipar hátterének, infrastruktúrájának kialakítására eredetileg idén januárban kellett volna pályázni, de ezt a határidőt április végéig meghosszabbították. Információink szerint azért, mert valamennyi város késve készítette el saját programjait. Szeged is most adja majd be első pályázatát egy 2 milliárd forintos beruházásra, az összeg felét lehet elnyerni – mondta el érdeklődésünkre Botka László polgármester. Tudományos innovációs központ épül – genomikai kutatásokra – az SZBK mellett, 4000 négyzetméteren, a biopoliszprogram részeként. Ide költözik majd át a Solvo Zrt., valamint legalább egy tucat biotechnológiai cég. A polgármester szerint ez a város legjobban előkészített programja.
 |
A klinikai tömb felépítésére az egyetem pályázik szintén április végéig: a tervezett 68 milliárd helyett ma már csak 12 milliárd forintos beruházásban gondolkodnak, és mindössze 255 ágyasra tervezik. 2009-re befejeződik a nyugati elkerülő út építése a dorozsmai körforgalomtól a régi 5-ös útig, egy vasúti felüljáróval. Egyedül a déli híd tervét nem készítik el, mivel – Botka szerint – ha egy ciklusban egy híd megépül, az nem rossz eredmény. Az M43-as 2010-ig átadandó északi Tisza-hídja jelentős forgalomtól szabadítja majd meg Szegedet.
Ellenzéki véleményHüvös László, az önkormányzat ellenzéki frakcióvezetője szerint míg korábban az M5-östől vártak csodát a városvezetők, most a pólusprogramban reménykednek. Ahogy eddig az autópálya sem hozott ide komoly tőkét, ugyanúgy a pólusprogramnak sincs még érzékelhető eredménye. Sajnálja, hogy a déli hídból 2015-ig nem lesz semmi, mivel Szeged közlekedése bedugult. Az innovációs központ, inkubátorház építésével egyetért, a nyugati elkerülő útra azonban szerinte nem volt szükség, hiszen az autópálya teljes egészében kiváltja ennek funkcióját. A 255 ágyas klinikára pedig tömören azt mondta: „ez nem az, mint amiről a kampányban beszéltek".