Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Dugóból dugóba a belvárosban

A reggeli és a délutáni csúcsban szinte átjárhatatlan a város, lámpától lámpáig araszol a kocsisor a körutakon és a sugárutakon. Egérút végképp nincs, a lehetséges kerülőszakaszokon ugyanis gázvezetéket cserélnek és aszfaltoznak.
Útszűkület nehezíti a közlekedést a Huszár Mátyás rakparton. Fotó: Segesvári Csaba
Amióta elkezdődött az iskola, budapesti méretű közlekedési dugók alakulnak ki Szegeden reggel hét és nyolc, valamint délután négy és öt óra között. A körutakon és a sugárutakon méterről méterre, lámpától lámpáig araszolnak a kocsisorok. A város közlekedési fő ütőerei képtelenek megbirkózni az autóáradattal. Az egyik kritikus ponton, a Szent István téren szerencsére megszűnnek az útlezárások, annak pénteki átadását követően az autósok szombattól keresztülhajthatnak rajta.

Egérutat hiába keresnek az autósok. Akik korábban a József Attila sugárút felől a Huszár Mátyás rakparton át próbálták lerövidíteni az útjukat, most az első akadályba a Novotelnél ütköznek.

A Novoteltől sem lehet megközelíteni a Felső Tisza-partot, mert ott gázvezetéket cserélnek. Az autósnak felesleges kilométereket kell megtennie a Háló utcán keresztül, hogy onnan hajtson rá a Felső Tisza-partra, majd a rakpartra. Arra a rakpartra, ahol a partfal felújítása miatt két helyen is félpályás útlezárással találja magát szemben. A kocsisor olykor a Belvárosi hídtól a rakpart északi végéig ér.

Villamossíneket is felújítanak

A Kelemen utca folytatásában, a Zrínyi utcában is felújítják a villamossíneket. Október első felében a Tisza Lajos körúttól az Eötvös utcáig, majd a hónap második felében az Eötvöstől a Somogyi utcáig zárják le a közlekedés elől az utat.

Tóbiás Zoltán, a Dégáz szegedi kirendeltségének vezetője azzal biztatja a szegedieket, hogy a jövő hét közepére elkészülnek a gázvezeték cseréjével a Novotelnél, és újra meg lehet majd közelíteni a Felső Tisza-partot, igaz, félpályás útlezárásra az aszfaltozás miatt számítani kell. Ezt követően viszont a Maros utcán dolgoznak majd, és ott kell egészen a Festő utca magasságáig, október közepéig forgalomkorlátozásra számítani. Ha a Novotelnél át is verekszi magát az ember, már csak az Atikövizig rakpartfelújítása miatt kell várakoznia. Kozák Péter létesítményfelelős szerint a jövő hét végére befejezik a július elején elkezdett betonozást, amelyet városi rendezvények miatt kellett többször is szüneteltetni.

A Dégáz más pontokon is lövészárkokat vágott a városban. Tóbiás Zoltán szerint a csatornázás miatt hoztak előre olyan gázvezetékcseréket, amelyeket csak évekkel később végeztek volna el, így viszont egy feltúrással megússzák az ott élők a kellemetlenségeket. A gázvezeték az oka annak, hogy a felújított Bakayt még alig lehet megközelíteni a Teréz utca felől. A csatornázók az aszfaltozást szeptember végére fejezik be, addig félpályás útlezárásra lehet számítani. Csak a tömegközlekedés előtt nyitott az Attila utca Bartók tér és kiskörút közötti szakasza, itt a jövő hét végén végeznek a munkákkal.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újszegedi bevásárlóközpont: új belváros?

Komoly versenytársat jelent a belvárosi üzletek számára, hogy Szegeden több befektető is… Tovább olvasom