Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Dugók az autómentes napon

A tegnapi „autómentes" napon a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban bedugultak Szeged útjai. Csak néhányan hagyták otthon kocsijukat, és használtak tömegközlekedési eszközt vagy kerékpárt. Ha továbbra is ennyi autó közlekedik a városban, a lakók a következő hónapokban levegőért kapkodhatnak.
Fotó: Frank Yvette
Nem dobta fel a szegedieket a tegnapi európai autómentes nap: reggel a csúcsforgalomban ugyanolyan dugók alakultak ki, mint máskor. Annyi gépjármű közlekedett a nagyobb útkereszteződésekben, hogy a lámpáknál a türelmetlenebbek a piroson is áthajtottak.

Csak a szegedi városháza előtti útszakaszt zárták le, ez nem okozott fennakadást a közlekedésben. A napra „rendelt" konferenciára Rigó Mihály, a Csongrád megyei Közútkezelő Kht. műszaki igazgatója kerékpárral érkezett. Azt mondta, ő egész évben demonstrál, mert a városban mindig kétkerekűvel közlekedik. Könnyed hangvételű előadásában kiemelte: a gyerekeknek ma nincs joguk gyalog, kerékpárral vagy tömegközlekedési eszközzel iskolába járni, mert a szülők rákényszerítik csemetéiket az autózásra. – Első lépésként az iskolák környékéről kellene kitiltani a járműveket, és egyidejűleg a tömegközlekedés és a kerékpározás feltételein is javítani illene – fejtette ki.

Csak a városháza előtti útszakaszt zárták le Szegeden az autómentes napon. Fotó: Frank Yvette
A Széchenyi téren – ahol minden arról szólt, hogyan lehet megkímélni környezetünket – többen felvetették: miért nem lehet az autómentes napon lezárni a Belvárosi hidat, holott más rendezvény esetén ezt megteszik? Mező István, a Tisza Volán személyszállítási igazgatója is ezt kérdezte a szakmai megbeszélésen. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester elmondta, hogy a híd lezárásának ötletét elvetették, mert az autómentes napnak nem a felfordulás, hanem a figyelemkeltés a célja és a gyerekek szemléletének formálása.

A diákok egyébként szép számmal vettek részt a rendezvényen. A Tarjáni Magyar–Német Kéttannyelvű Általános Iskola és Művészeti Alapiskolából Lázár Mária testnevelő tanár vezetésével hetven tanuló kerékpározott ki a Széchenyi térre. – A felső tagozatosok félévente hat héten keresztül a szabadidősport órákon sajátítják el a kerékpározás tudnivalóit. Biciklivel bejárjuk Szegedet, és egyre több diákunk érkezik két keréken az iskolába – mondta a tanárnő.

A tömegközlekedési eszközökön nem azért csökkent az utasok száma, mert többen használnak kerékpárt, hanem többek között azért, mert hat év alatt tizenegy százalékkal több lett az autó. A légszennyező anyagok nagyobb része a közúti közlekedésből származik. Az értékek látványos megugrása ősszel és télen jellemző. Ezért a következő hónapokban várhatóan a szegediek levegőért kapkodhatnak.


Forgalmival a villamoson

A szegedi parkolóházat tegnap ingyen lehetett használni. Megtudtuk: a kihasználtság megduplázódott, hatvan százalék fölötti volt. A tömegközlekedési eszközöket a forgalmi engedélyüket felmutatók szintén díjmentesen vehették igénybe. Heintz Ferenc, a Tisza Volán kereskedelmi és közönségkapcsolatok osztályvezetője azt mondta, több utasra számítottak. Török Mónika, az SZKT osztályvezetője szerint valamivel nőtt a villamosok kihasználtsága.


Cs. Gát László

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tálosi a legnagyobb esélyes

A Délmagyarország értesülése szerint a négy jelöltből Tálosi László pályázik a legnagyobb eséllyel a… Tovább olvasom