Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Ebéd a raklapon, szendvics munka közben

Szeged - Nem mindenki tölti evéssel az ebédszünetet: sokan ekkor intézik azokat az ügyeket, amelyeket munkaidő után már nem tudnának. A húsz-harminc perces pihenődiőben sorban állnak, vásárolnak, evés közben dolgoznak, hogy időben hazaérjenek.
Legalább 20 perces ebédszünetet ír elő a törvény, a gyakorlat általában fél óra – vagyis a dolgozóknak ennyi idejük van pihenni és ebédelni napközben. Sokan ezt az időt is munkával töltik, két telefon között bekapnak egy-két falatot.

– Az ebédszünetem 30 perc, de gyakran nem eszem, hanem elszaladok a postára, vagy más ügyet próbálok elintézni, amire négy óra után már nincs lehetőségem – hadarta a szürke nadrágkosztümös Szilágyi Mariann. A belvárosi irodában dolgozó fiatal lány munka után ül le vacsorázni, mert akkor nyugodtan tud enni, nem siet telefonálni.

Fotó: Veréb Simon
A raklapon ülve falatoznak délben a Reök előtt dolgozó munkások. Fotó: Veréb Simon

A papír szerint egytől kettőig tart az ebédszünet egy cipőjavítással és kulcsmásolással foglalkozó üzletben. – Nem zárok be abban az egy órában sem, csak ha kiszaladok venni valami ennivalót. Inkább itt eszem, hogy ha jön egy ügyfél, ki tudjam szolgálni – magyarázta a pult mögött álló fiatalember.

A félórás ebédidőben a lapátok is pihennek: a raklapokon ülve falatoztak délben a Reök előtt dolgozó férfiak. Ki-ki a maga módján tölti a 30 percet: kávézni mennek, dohányoznak, pihennek.

– Az ebéd attól függ, hogy fizetés előtt vagy után vagyunk – nevetett a Dugonics téri szökőkútnál ücsörgő Kovács Margó. Barátnőjével, Makra Renáta Katalinnal zsömlét és kakaót ebédeltek szerdán. Az egyetemista lányok két óra közötti szünetet használták ki egy gyors ebédre.

Fotó: Veréb Simon
Az egyetemista Kovács Margó és Makra Renáta Katalin két óra között zsömlét és kakaót ebédelt. Fotó: Veréb Simon

Minden ledolgozott óra után 10 perc szünet jár a felsővárosi T-Home lakossági ügyfélszolgálatán dolgozóknak. Két tízperces pihenőt összevonva veszik ki az ebédszünetet – ők dönthetik el, mikor. Egy számítógépes program vezérli a beosztást, így igazodnak egymáshoz az operátorok – tudtuk meg Ferenci Richárd központvezetőtől. Azt tapasztalták, hogy a déli órákban a forgalom is kisebb, ezért zömmel akkor mennek el a kollégái is ebédelni.

Olaszországban szent az ebédidő

Délig kellett benyújtani a olaszországi választási bizottsághoz a pártok listáit, a jelöltek a március végi tartományi választásokon indulnak – olvastuk a hírt a Magyar Rádió honlapján. A határidő után háromnegyed órával érkezett meg a kormánypárti jelölt listája a tartományi testületbe pályázó képviselők névsorával: a lista benyújtásával megbízott pártember ugyanis elkésett.

A férfi a helyszínen volt reggel óta, de elugrott ebédelni, és mire visszaért, már késő volt. Ha nincs lista, nincs átvételi jegyzőkönyv és jelöltek sincsenek - szólt a bürokrácia válasza a határidőket nem poroszos szigorúsággal kezelő Olaszországban is. Botrány tört ki: a kormánypárti szimpatizánsok interneten szidják a kötelessége helyett a hasával törődő listafelelőst, aki elkeseredettségében öngyilkos akar lenni. A sajtó szerint a listát benyújtó személy azért késett, mert az utolsó pillanatban módosítania kellett a névsort.

A tartományi elnöki székre pályázó, listájától megfosztott kormánypárti jelölt az utcán tüntet, szerinte az ellenzék csábította el ebédelni a listamegbízottat. A jelölt egyenesen az államfő beavatkozását kérte, de Giorgio Napolitano szerint ez a közigazgatási bíróság hatáskörébe tartozik.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. flexsnake 2010. március 05. 13:30
    „19. a főnöködet meg egyenesen csókoltatom. 14 óra........ Amikor még az állatkínzást is büntetik....”
  • 20. flexsnake 2010. március 05. 13:30
    „19. a munka hőse :D Akkor te biztos nagyon gazdag vagy már.”
  • 19. ZúzÓ 2010. március 04. 21:44
    „. hozzászólás kétely 2010.03.04. 08:56

    Én nem nyolc óra húsz percet dolgozom hanem, tizennégy óra húsz percet.”
  • 18. flexsnake 2010. március 04. 16:40
    „egyszer láttam egy utifilmet valami déli népről nem tudom már, ők délelőtt11ig ki sem mentek az utcára mert hőség van, dél-egy órától dolgoztak estig :D”
  • 17. flexsnake 2010. március 04. 15:55
    „16. miért lenne alacsonyabb? Teljesítménybérezés van. ücsörögni otthon is lehet. Kedvenc főnököm mondása volt: az sem érdekel ha nem látok bent senkit fizetésig csak a munka legyen készen az asztalomon :D
    Hát sokan azt sem tudták melyik asztalon van a névtáblájuk, be se jártak csak beküldték a cuccost :D”
  • 16. Celtis 2010. március 04. 12:51
    „14. hozzászólás flexsnake: Ez is egy megközelítés, persze lehet, hogy ennyivel alacsonyabb a fizetésed.
    Én inkább úgy gondolkodom, hogy azért adjanak fizetést, amit ténylegesen dolgozok. Nálunk így is van, és mivel gyakran szakad rám annyi munka, hogy 10-11 órát is benn legyek, elég jól fizetnek is. :)”
  • 15. csakegyalampolgar 2010. március 04. 12:50
    „Érdekesség:
    Munkaügyi központ, 1 órás ebédszünet, nagyszerű!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Talán it is lehetne szelektálni az emberekből, van aki majd meg szakad, más meg "lógatja" a lábát......”
  • 14. flexsnake 2010. március 04. 12:47
    „eddig szerencsére nekem csak olyan munkahelyem volt ahol az ebédidő beleszámított a 6/8órába és fizették is. Ez így normális.”
  • 13. flexsnake 2010. március 04. 12:43
    „2. rosszul tudod. Ha több mint 2 órát dolgozik gépen akkor jár neki tíz perc a 2óra után egyszer. MAjd minden további óra után 5perc amit nem összevonva hanem külön óra végén kell kivenni. Különben a szempihentetésnek semmi értelme.”
  • 12. flexsnake 2010. március 04. 12:40
    „,,Minden ledolgozott óra után 10 perc szünet jár a felsővárosi T-Home lakossági ügyfélszolgálatán dolgozóknak."
    De ... lehet nekik :D Nekem fordítva van, minden ledolgozott 10perc után egy óra szünet :D”
  • 11. Celtis 2010. március 04. 11:56
    „10. hozzászólás varadipal: Sétálj.”
  • 10. varadipal 2010. március 04. 11:54
    „Valaki:Mi a szart csináljak 20 percig? Nincs ebédem.”
  • 9. Celtis 2010. március 04. 10:54
    „8. hozzászólás Mil: Ezért jobb a privát szférában dolgozni, mint egy állami vállalatnál, mert racionálisabbak a viszonyok. A kisfőnökök és főnökök is csak addig lehetnek nagypofájúak, amíg ezzel javítják a termelést. Ez pedig a dolgozók közvetlen érdeke is, mert a cég bevételeiből kapják a fizetésüket, ugyebár...”
  • 8. Mil 2010. március 04. 10:43
    „Azért ez egészen elképesztő, hogy nem fizetik az ebédidőd, abból kiindulva, hogy létezik a fizetett szabadság intézménye. Sőt, van olyan (állami) cég, ahol a szabis nap jobban fizet.. Mondjuk Mo-n, ahol a feje tetejére állt a világ, már semmin sem csodálkozom.
    Az irodai okoskákat meg deportálnám Szibériába :)) Na nem mindet. csak a nagypofájú kavarókat(pl. valóságtól elrugaszkodott főnökök-kisfőnökök).”
  • 7. Celtis 2010. március 04. 10:38
    „A mi cégünknél is úgy néz ki, hogy fél óra "kötelező" ebédszünete van mindenkinek, ami nem tartozik a munkaidőbe, annyival tovább benn kell maradni. Azért kötelező, mert a beléptetőrendszer megengedi, hogy fél órára bárki kimenjen a cégtől, viszont ha ezzel nem él (vagy csak kevesebb ideig van távol), akkor is levonódik a fél óra a munkaidejéből. Én nem szoktam nap közben enni (így takarékosabb is :)), viszont fél órára mindig elmegyek sétálni a környező utcákban, figyelem a madarakat, az éppen rügyeiket bontogató fákat, a kiskerteket, amelyekben máris elkezdődtek a tavaszi munkák... Így szellemileg sokkal jobban feltöltődök, mintha egy menzán tölteném el az időt, és utána sokkal jobban megy a munka is.”
  • 6. Sandwitch 2010. március 04. 09:11
    „Az ebédidőre nem jár munkabér, viszont nem is számít bele a 8 órába. 6 óra után kötelező kiadni, de a munkaidő ennyivel hosszabb lesz.”
  • 5. kétely 2010. március 04. 08:56
    „Az ebédidő alapból nem tartozik bele a munkaidőbe, azaz nem "levonják a munkabérből", hanem mivel azt elvileg nem munkavégzéssel töltöd, nyilván nem fizetik ki. Az már persze más helyzet, hogy ha a valóságban még azt sem engedik kivenni, és így tulajdonképpen nem is mondjuk 8 órát, hanem 8 óra 20 percet dolgozol....”
  • 4. ZúzÓ 2010. március 04. 08:42
    „Nálunk, a törvényben előírt, félórás ebédidőt is levonják a munkabérünkből, pedig nem is vehetjük ki.
    Ez így az igazságos, legalább is az ingyenélő vezetőségünk szerint.”
  • 3. Sandwitch 2010. március 04. 08:02
    „Zsoltee0716 ez azért vicces, nem gondolod? Ha annyira jó az ülőmunka, akkor miért nem azt csinálod? Mindenkinek megvan a lehetősége valami olyan szakmát tanulni, amit ülve lehet végezni. Ha meg nem olyan csábító az a meló, akkor örülj neki, hogy aktív fizikai munkát végzel, azok a szerencsétlenek meg 10 percet pihenhetnek a borzalmas ülőmunkában. Gondolom, amikor tanulni kellett volna, akkor helyette buli, meg haverok, élted az életet. Azok meg tanultak. Akkor ők meg most élik az életet. Ez így igazságos, nem? :)
    Érdekes, hogy mindig azok sírnak, akik 24 éves korukig semmit nem tesznek azért, hogy az életük jobb legyen. Utána meg irigykednek, meg szidják azokat, akik tanultak. Diplomást még sosem hallottam sírni azért, mert van végzettsége és nem aktív fizikai munkát kell neki végezni.”
  • 2. .suhym. 2010. március 04. 06:18
    „1. hozzászólás Zsoltee0716 2010.03.04. 06:03

    Nekik annyit ad a munkáltatójuk, nála kell reklamálni.
    Másik munkahelyen másképp gondolkozik a főnök, arról nem az ott dolgozó tehet.
    Ha jól tudom, a számítógéppel dolgozóknak törvényesen jár a 10 perc pihenőidő óránként.”
21 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ingyenhitel - valóban 0 százalék?

Autót, hifit, számítógépet vegyenek – ingyenhitelre! Pedig ingyenebéd nincs. Vagy mégis? 2010-ben ki hiszi el, hogy bármi is ingyen van? Ki fizeti a kamatokat, költségeket? Tovább olvasom