Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Edzenek az iskolák a napi testnevelésre

Szeged - Három évfolyamon vezetik be szeptember 1-jétől a mindennapos testnevelést az általános és középiskolákban. Az új tanévben az első, az ötödik és a kilencedik osztályosok tesiznek mindennap.
Szeptembertől vezetik be a mindennapos testnevelést, amelytől a gyermekek jelenlegi rossz egészségi állapotának jelentős javulását várják. A tavaly decemberben elfogadott Nemzeti köznevelési törvény az általános és középiskolákban szeptember 1-jétől az első, ötödik és kilencedik osztályokban heti öt testnevelésórát ír elő, amit 2013-tól felmenő rendszerben a többi évfolyamra is kiterjesztenek.

Erősebek, fittebbek lehetnek - elvileg... Archív fotó: Karnok Csaba
Erősebek, fittebbek lehetnek - elvileg... Archív fotó: Karnok Csaba


A Rókus II-es Általános Iskolában 3 első és 2 ötödik osztály kezdi meg az új tanévet: csak nekik 25 testnevelésórát kell tartani egy héten. A többi 17 osztálynak hetente osztályonként 3 testnevelésórája lesz. – Az órarend még nem teljesen állt össze, az viszont már most látszik: nem minden osztályunknak tudunk majd tornatermi órát tartani. Szerencsére van két kinti pályánk, de ezeken csak jó időben lehet órákat tartani. A tornatermünk elég nagy, amit kettéosztunk, és úszni is visszük a gyerekeket. Egyelőre nem kellett új testnevelőtanárt felvennünk, de évek múlva már szükségünk lesz rá. Még nem gondoltunk bele, hogy mi lesz, ha az összes osztályunknak kell naponta testnevelésórát tartani – mondta Hódiné Csatári Márta igazgató.

Feketű Béla, a Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola főigazgatója elmondta: 3 tagintézményükben 15 kilencedikes osztályt indítanak. – Nekik garantálni tudjuk a heti 5 tantermi testnevelést. Nem lesznek délutáni órák, és egyelőre egyéb alternatív lehetőségek sem. Azt viszont már most látjuk, hogy jövőre új testnevelőket kell felvennünk, és nem lesz elegendő a rendelkezésre álló tornaterem sem. Várjuk a kerettantervet, ami meghatározza a testnevelésórák kiváltását. Eddig is volt korcsolyázás és úszás, csak kevesebb óraszámban: feltehetőleg ezt növelhetik meg. Másfelől a Diáksport Egyesülettel is szorosabbra fonjuk az együttműködést: a sportegyesületi tagság is megoldást jelenthet – mondta a főigazgató.

Olvasóink írták

  • 20. állatbarát3 2012. augusztus 31. 12:57
    „15!
    Szerintem igen is legyen tantárgy, és ne csak 15 perc gimnasztika, kell egy kis szekrényugrás, talajgyakorlatok, stb.
    Az óvodában sem 15 perc. Természetesen jó emlékként kerülnek elő az óra végi játékok, és az is kell /játék-, közösségi szellem /, de egy tesi óra az nem csak a játék körül forog.”
  • 19. AN 2012. augusztus 29. 20:48
    „17. bambinaXX
    Te nem jártál iskolába? A gyerekeimnek is volt nulladik órában tesi, aztán még 6 órát ültek ott olyan büdösen, hogy a szagnak lehetett támaszkodni.”
  • 18. macs 2012. augusztus 29. 18:55
    „17. bambinaXX,
    miért? Nos, gondold végig! Az iskolából el kell jutni az uszodáig, vetkőzés, úszás, öltözés, vissza a suliba. Persze, ha az iskolának van egy uszodája, akkor beilleszthető az úszás a matek (2. óra) és magyar (4. óra) közé.
    Esetleg lehet az első két óra is, bár az necces, mert mondjuk télen hajat is kell szárítani.
    Én nem tesi óráról, én úszásról beszéltem.
    Igazad van, lehet korizni is, és görkorizni is. Bár a koripályára kimenni, korizni, visszamenni, hát ez se nagyon fér bele a 2. és 4. óra közötti időbe. Ez is csak délutáni program lehet.”
  • 17. bambinaXX 2012. augusztus 29. 10:50
    „macs! Miért lehet csak az 5., 6. órában úszni? Miért ne lehetne egy matek/magyar óra után mozogni(+uzsi) és utána folytatni a tanulást? Elhibázott dolog, hogy a gyerekeket belekényszerítik a padba és kis szünetekkel órákig ott kell ülni, koncentrálni.. a tornaórával pont ezt lehet kiküszöbölni: kell a mozgás és jó is!
    (az egész napos iskolában pedig nem mindent kell de. letudni - marad idő még du. is)
    Megjegyzem: van korcsolyapályánk - oda is el lehet járni, esetleg görkoriznának jó időben”
  • 16. alfoldi 2012. augusztus 29. 06:56
    „Na, végre!

    Az atlétikához nem kell drága eszköz!”
  • 15. AN 2012. augusztus 28. 19:51
    „Az a baj a testneveléssel, hogy az utóbbi időben már nagyon is TANTÁRGY lett belőle.
    A mi iskolás korunkban a tesi óra abból állt, hogy gimnasztikáztunk vagy negyed órát, aztán vagy kéziztünk, fociztunk vagy valami csapatverseny volt. Mindenki játszott, fiúk-lányok vegyesen, ahogy a kisorsolt csapatkapitányok összeválogattak bennünket. Délután meg bringáztunk, ugrálóköteleztünk, meg fára másztunk.
    Basszus, de jó volt!!!!!”
  • 14. Queenmargareth 2012. augusztus 28. 19:04
    „aham, tehát újra semmi ezügyben, csak fizikailag egészséges gyermekekről vitáznak....”
  • 13. Queenmargareth 2012. augusztus 28. 17:58
    „ha a gyermek mozgásában korlátozott, hova teszik amíg friss levegőznek és tornáznak a többiek?Velük is fog speciális gyógytornász természetesen állami pénzből foglalkozni? Ezt már múltkor is kérdeztem, de sajnos választ senki nem adott. Mozgásában korlátozott, tehát tud valamennyire mozogni, vagyis csak épp...Akkor mi van?”
  • 12. macs 2012. augusztus 28. 17:08
    „10. hoppárézimi,
    igazad van, csinálja a tanár végig az órát a gyerekkel! gondolom a bemelegítő futást és gyakorlatokat veletek csinálta, de mondjuk amikor szekrényugrást csináltatok, csak oda állt a szekrény mellé, hogy segítsen, vagy tévedek?
    Nézd, semmi probléma a napi tesi órákkal, csak azt mondom, ha nincsenek meg a feltételek, akkor ne erőltessük. Megoldható, hogy pl, kiviszik a gyerekeket az uszodába és ezzel letudnak heti 2 órát, de ezt csak délután, vagy az 5-6 órában lehet. de lehet egy közeli parkban focizni is néhány órát. Nelek azt mondja most sétálnak a gyerek tesi órán, de ez nem tesi óra.”
  • 11. nelek 2012. augusztus 28. 16:52
    „10. hoppárézimi

    Az ötlet jó, szerintem is. De a heti három jelenlegi tesi óra (a gyerekeimnél ennyi van) közül a harmadikhoz terem, se szabadtéri pálya, sem öltöző nem jut jelenleg sem. Helyette séta, ami persze hasznos.”
  • 10. hoppárézimi 2012. augusztus 28. 15:28
    „"A gyerekeknek biztos nem lesz baja, ha friss levegőn vannak, de a tanár szétfagy."
    A tanárunk anno mindent velünk együtt csinált. Cseuz László neve talán ismerős... Milyen testnevelő tanár az olyan, aki a pálya széléről nézi, hogy a diákok "szenvednek"? Eleve nem túl jó példa.
    Tudod, megaláztatás... Fura dolog. Sok minden miatt érezheti magát megalázva egy gyerek. Pl. mert a szüleinek nincs pénze márkás ruhára, multimédiás kütyükre, bakfittyre. Ahogy nekünk sem volt. Na, nekem az volt a megalázó, hogy gyerekként mindig éppen évekkel voltam lemaradva az aktuális trendről. A tornaóra volt pont az, ahol nem az számított, apucinak mennyi pénze van, hanem arról, én mire vagyok képes. Még a fiúkat is lealáztam az uszodában középiskolában, pedig egyedül tanultam meg úszni :-D Egyedül tesiórán volt sikerélményem: ducin, félszegen, szegényen, sajnos betegen. Szóval eleve odáig kellene eljutni, hogy a külsőségek ne legyenek megalázóak, hanem csak az számítson, ki mit teljesít... Jó kezdet lehet, ha elsőben már ez irányba megy el a dolog. Szerinted...?”
  • 9. macs 2012. augusztus 28. 15:03
    „hoppárézimi,
    bocs, de nem azt mondtam, hogy kímélni kell őket, csupán arra próbáltam utalni, hogy a túlsúly miatt erősen igénybe vett szervezetet óvatosan kell terhelni.
    És igazad van, hogy a sutább gyerek is sikeres lehet, én csupán arra szerettem volna utalni, hogy sokukszámára a testnevelés óra a megaláztatásokról szól. Kimondtad a titkot, meg kell szerettetni velük a sportot, meg kell szerettetni.
    Mi a baj a napi órákkal? Semmi, csak nincs elég terem, ha jó az idő, akkor megoldható a dolog, de mit csinálsz ha esik, vagy nagyon hideg van? A gyerekeknek biztos nem lesz baja, ha friss levegőn vannak, de a tanár szétfagy.”
  • 8. hoppárézimi 2012. augusztus 28. 14:23
    „Na, ezt most hitetlenkedve nézem... Már a jó is baj? A napi testnevelésóra jó! A gyerekek, fiatalok nagy része számára nem megoldható vagy szülői hanyagság, hogy nem mozognak. Haresz írta meg jól: régen a gyerekek szabadidőben fociztak, játszottak, most a számítógép előtt ülnek, vagy tévéznek, az a "kikapcsolódás". Sok gyerek - főleg a Macs által említett ducik - teljesen elszigetelődik szociálisan, csak virtuális baráti köre van. Ez a fizikai fejlődés mellett később komoly lelki problémákat is fel fog vetni, amikor dolgozni majd nem lehet virtuálisan, hanem tényleg be kéne illeszkedni, ducin, előnytelen külsővel.
    Más. Alacsony vagyok, és egy szemproblémából adódóan sem térlátásom nincs, sem összetettebb mozgáskoordinációra nem vagyok képes. Gyerekként még duci is voltam. De pont a gyakori testnevelésóra volt számomra a kibontakozás lehetősége közösségben, ugyanis bár a futást nem bírtam, a labdajátékokra nem voltam alkalmas, de én voltam az osztályban a legjobb úszó, és szekrényugrásban, kötélmászásban is első. Nem úgy születtem, ahogy senki, de az akadályokat le lehetett győzni. Szóval, Macs, a gyengébb, ducibb gyerekeket nem kímélni kell a mozgástól, mert valamiben mindenki jó! Pont nem kudarcélmény lesz, hanem a gyerekek rájönnek, miben jók. Meg kell szerettetni velük a mozgást, hogy felnőtt korban is igényeljék, mert anélkül tényleg nem lehet senki egészséges. Még ha beteg, akkor sem.

    Viszont előre látható Pirosmedence igazsága is, majd az orvosok megint mellékeshez jutnak, mert nem győzik írni a felmentő igazolásokat. És a gyerek egyszer hallja, hogy ő nem alkalmas testnevelésre, mert ilyen vagy olyan baja van, azzal fog felnőni. Színtiszta pszichológia. Mire nagykorú lesz, tele lesz pszichoszomatikus problémákkal. Én, ha már itt tartunk, a kötelező sorkatonaságot is visszahoznám, mert nagyon sok fiatalból a katonaság faragott embert fizikálisan vagy erkölcsileg. A rokonságban is volt rá nem egy példa...”
  • 7. roxper 2012. augusztus 28. 13:08
    „Sokkal egyszerűbben is rá lehetne bírni az embereket a mozgásra, ingyen sportpályák, mindenhol foci és kosárlabdapályák, olcsó teniszpálya, uszoda és akinek van hozzá kedve az nem otthon punnyadna, hanem mozogna!”
  • 6. geza 2012. augusztus 28. 12:49
    „Tornatermek sincsenek, sok iskolában csak egy kis lyuk az egész...
    Ha mondjuk csinálnának szegeden még egy uszodát, vagy kettőt akkor volna értelme, így szerintem semmi.
    A 45 perces óra után mennyi idő mire lezuhanyozik valaki?”
  • 5. pirosmedence 2012. augusztus 28. 12:29
    „Ismét összeütközik az elmélet és a gyakorlat. Az elképzelés végső soron nem lenne rossz, de próbálom felsorolni a gyakorlati nehézségeket: a tárgyi és a személyi feltételek részleges vagy teljes hiánya: sok helyen nincs megfelelő tornaterem, a meglévő nincs megfelelő mennyiségű és minőségű sporteszközzel felszerelve, nincs tusoló, és nem utolsó sorban nincs elég szakképzett tanár. Sajnos, sok diáknak és szülőnek sem vonzó a napi testnevelés, sokan próbálnak majd kibújni: felmentés, elfelejtettem a cipőt elhozni, görcsöl a hasam, meg vagyok fázva stb. így lehet, több esetben kontraproduktív lesz az egész. 2. diverforgnak is nagy igazsága van: ha egészségesen leizzad mondjuk az első órában - ami nem baj - és nem lesz utána ideje és főleg lehetősége a gyors tusira, és egész nap úgy ülni - nem részletezzük!”
  • 4. Vazeratti 2012. augusztus 28. 11:40
    „Tesizzenek csak, így megint kevesebb olyan órát kell tartani, amivel fejlődhetne a logika, és évek múlva esélyük sem lesz rájönni, hogy a felső vezetés nem oda való. Viszont szépen fognak masírozni, bégetni és mivel a napi tesi úgy is megvolt lehet leülni a TV elé és onnan szívni a "tudást"”
  • 3. macs 2012. augusztus 28. 11:38
    „Biztosan a napi tesi órától lesznek majd egészségesek a gyerekek? ismeretségi körömben vannak duci, és nem duci, de ügyetlen gyerekek, akik utálják ezeket az órákat, mert sorozatos kudarcot kell megélniük. Igaz ügyetlenkedésükkel vidám perceket szereznek a többieknek, de számukra kevésbé örömteliek ezek az órák.
    Nem azt mondom, hogy nekik nem kell a mozgás, csak több tolerancia kéne velük szemben és fokozatosság.
    A súlyfelesleggel rendelkezőket amúgy is óvatosan kell terhelni, mert az ízületeiket és a gerincüket, szívüket és tüdejüket túlterheli a plusz súly.”
  • 2. diverfrog 2012. augusztus 28. 10:10
    „Ismét egy "alaposan" átgondolt döntés.
    Az igaz, hogy gyatra az egészségügyi állapot, nem mozognak eleget a gyerekek.
    Viszont sem a tornatermek száma sem pedig az órák utáni mosdás lehetősége nem megoldott az iskolákban ennyi gyerekre. Az oroszlánszagú diák pedig majd ülhet a saját levében, amíg haza nem megy...
    Ezt hogy oldják meg?”
  • 1. haresz 2012. augusztus 28. 10:09
    „Bezzeg nekünk ilyen nem volt. Heti egy tesi, néha úszás. Szünetek közt és órák után rúgtuk a bőrt órákon keresztül azt meg volt a mozgás.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

5 kilométerre és 50 évre a várostól

Nincs pénze arra Szegednek, hogy a Gyálaréti úton biztonságos kerékpárutat építtessen. Pedig a rossz út és a nagy forgalom miatt lenne rá igény. Tovább olvasom