Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 13°C | 23°C Még több cikk.

Egekben az élelmiszerárak

Szeged - A szemfülesek nagy tételben vásároltak cukrot az elmúlt héten – másoknak csak mostanra derült ki, miért: brutálisan megdrágult. Ugyanígy az olaj, a liszt.
A múlt héten még olcsóbban, 239 forintért jutott hozzá a cukorhoz, aki elég szemfüles volt, de aki nem, annak tegnap már 299–329 forintot kellett fizetnie kilójáért. A drágulás azonban ennél is jelentősebb, hiszen tavaly év végén még 170–180 forintért kínálták a hipermarketek. A megkérdezett kisboltok tulajdonosai közül volt, aki azt mondta: nem is hoz újabb rakományt, mert az emberek nem fogják megvenni ilyen magas áron. (Tegnap a nagykerben már 300 forintot kértek kilójáért.) Máshol pedig arról tájékoztattak, volt, aki 50 kilót szeretett volna egyszerre hazavinni.

Az utóbbi hetekben megtapasztalhattuk: nemcsak a cukor, hanem többek között az étolaj és a finomliszt is jelentősen drágult. Ez nyilvánvalóan hat majd a sütőipari termékek árára és a vendéglátásra is.

– Egyelőre nem emeltünk az árainkon. Kivárunk – tudtuk meg Gyuris Lászlótól. Az A Cappella cukrászda tulajdonosa elmondta: a szakmát is érzékenyen érinti a cukoráremelés. Míg tavaly novemberben 160–170 forint nettó áron jutott hozzá kilójához, most 235 forintért veszi.

– Ilyen brutális áremelés eddig soha nem fordult elő. Nem tudjuk a pontos okát, én spekulációra gyanakszom. Két éve a szlovákok felvásárolták a magyar mákot. Kénytelenek voltunk tőlük emelt áron visszavenni – magyarázta Gyuris László. Éttermet is működtet, ahol nagy mennyiségű étolajat használnak fel. Az utóbbi időben ehhez is drágábban jut hozzá. Ennek az az oka, hogy tavaly 50 százalékkal drágult a napraforgó felvásárlási ára, így elkerülhetetlenné vált az étolaj árának emelése is.

Egekben az élelmiszerárak. Fotó: Frank Yvette
Egekben az élelmiszerárak.
Fotó: Frank Yvette

Pataki János, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének elnökétől megtudtuk: az egyetlen hazai cukorgyár is követi a világpiaci árakat, ugyanolyan drágán kínál, mint a külföldiek. Pataki János szerint a sok eső is okolható az áremelésekért: tavaly a gabona- és a cukorrépatermés nagy része kirohadt. A termelők nem tarthatták az országban a gabonát, így azonban hamar kiürültek a raktárak – mostanra kénytelenek importálni. A belvíz is sok kárt okozott a gabonamezőkben, így nem csoda, hogy a liszt nagykereskedelmi ára is jócskán nőtt a tavalyihoz képest.

Minden drágul

– Közvetlenül betakarítás után 35–36 ezer forintért kelt el a búza tonnája, mostanra dupla ennyibe kerül – tudtuk meg Bagi Ádámtól. A Csongrád Megyei Agráriroda vezetője elmagyarázta: sokszor spekuláció eredménye az áremelkedés. 2008-ban az Amerikai Egyesült Államokban például így hajtották fel a kukorica árát. A HVG arról számol be: a nyersanyagpiacokon egyre drágul minden, a búzától a rézen és a gyapoton át az olajig. A válság végével és a gazdasági növekedés újraindulásával kapcsolatos várakozások minden ipari nyersanyag iránt élénkítették a keresletet, és az árak a legtöbb esetben elérték vagy már meg is haladták a krízis előttit. Világszerte egyre nagyobb gondot okoz az általános áremelkedés, mind nagyobbak az inflációs félelmek.

Olvasóink írták

121 hozzászólás
  • 121. deszkás 2011. február 26. 18:27
    „FRAKK! Én nem ezt irtam?”
  • 120. fer981 2011. február 24. 09:27
    „116: még hogy nem érinti Nógrádi urat, de más nevében nyilatkozik baromságokat !:)”
  • 119. mihaly-1 2011. február 24. 09:17
    „116. ferdzso: igazadvan!
    Ezeknek minden ingyen kell!
    Pofátlanság, h az én pénzemért lopják mások a vizet, gázt, villanyt!DE! Pofátlanság az is, h mekkora költséggel, profittal üzemelnek ezek a szolgáltatók!
    A leleményes fogyasztók ellen miért nem vonják be a Rendőrséget?
    http://www.delmagyar.hu/jegyzet/balekok_klubja/2204793/”
  • 118. zongorilla 2011. február 24. 09:10
    „Nagyon helyes!, A cukor és a lisz túlzott fogyasztása az oka, hogy olyan sok a kövér és beteg ember Masgyarországon.”
  • 117. benczurt 2011. február 24. 09:09
    „Frakk már bocs. kérek, de a választások tavasszal voltak, a gabona betakarítás pedig nyáron. Ha jól tudom ekkor már szeretett pártod volt hatalmon. Akkor az MSZP hogyan tudta kisöpörni a gabona tárolókat?
    Különben most halottam, hogy a kormány nem akarja felszabadítani a stratégiai készleteket, inkáb legyen drágáb (szinte már megfizethetetlen) az alapvető élelmiszerek.
    Történelmi visszatekintés: 56´-ban a balhé azért tört ki, mert Rákosiék elkövették azt a hibát, hogy a magyar elkezdték éheztetni. Na azt tudni kell, hogy a magyar addig nyugszik még a kaját megtudja venni, de ha nem... lásd 56´.”
  • 116. frakk 2011. február 24. 08:22
    „Az Mszp kisöpörte nem csak költségvetési pénzeket, hanem a gabona raktárakat is. Ezzel is több legyet ütnek egy csapásra. A Fidesz kormánynál persze hogy felszöknek emiatt az árak. De ez nem fél év rossz kormányzása miatt van így. A védőmechanizmusok ellenben valóban nem működnek még most sem. Importálunk ész nélkül minden hülyeséget, ugyanakkor elvisznek minden élelmiszer alapterméket a külföldiek.”
  • 115. ferdzso 2011. február 24. 08:17
    „Még szerencse, hogy Nógrádi urat "nem érinti", különösebben, mert "ők otthon megtermelik"...(Nyilatkozta, a "megkérdeztük" rovatban.) Jó neki, hogy van otthon cukorgyára, étolaj feldolgozó üzeme, malom, stb. Talán inkább másért nem érdekelt, azt hiszem, (hisszük). Az "érdektelenség az "Anyeginnek" köszönhető. Bár más család is így "megtermelhetné" otthon a "betevőt", csak ennyit mondhatok!”
  • 114. Egyolvasó 2011. február 24. 06:02
    „Még mennyit bír el ez a birka nép?????

    " Ha azért nézel , mert ez a munkád, jó munkát kívánok! GYÁVA NÉPNEK NINCS HAZÁJA! Minden nemzetnek olyan kormánya van aminöt érdemel. Ha valami oknál fogva, ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bőlcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen." (Gróf Széchenyi István)"”
  • 113. sörpocak 2011. február 23. 22:53
    „Az ország ellehetetlenítése nem egy-két év alatt ment végbe. Már a rendszerváltó mdf elkezdte, a fidesz és mszp, kdnp, szdsz folytatta. A tavalyi választásokkor győztes párt pedig meggátolhatta volna a spekulációt, de nem tette. viszik a gabonát az országból még most is, a fidesz pedig úgy nyilatkozik, van még elég. Aztán mások, hozzáértőbbek azt mondják, már nincs. Az árak az egekben, a fizetések a béka segge alatt. Ki fog, és hogyan itt megélni?
    "Pataki János szerint a sok eső is okolható az áremelésekért: tavaly a gabona- és a cukorrépatermés nagy része kirohadt. A termelők nem tarthatták az országban a gabonát, így azonban hamar kiürültek a raktárak "
    Csak szerényen kérdezném, miért nem TARTHATTÁK az országban a gabonát????
    <moderálva>, akik aztán meg kisírják a támogatást a semmiért.”
  • 112. benczurt 2011. február 23. 22:16
    „112. Martynko 2011.02.23. 22:09 Nem!!!!!!! Csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy az ujra építés nem olyan egyszerű, de nagyon szükséges volna. Sajnos eből az Eu-t nem tudjuk kihagyni. Kis ország vagyunk és függünk a külső befektetöktöl, akár tetszik akár nem.”
  • 111. Martynko 2011. február 23. 22:09
    „Akkor most jo hogy felszamoltak az osszes cukortermelest?”
  • 110. benczurt 2011. február 23. 21:28
    „106. littlebird 2011.02.23. 20:50 álom álom meghimbálom. Sajnos a védővámot a határok nyiltsága miatt nem tudjuk bevezetni (Sengeni határok). A termeléssel is ovatosabban. Mert még azt te is elismered, hogy a termeléshez energia kel amiböl behozatalra szorulunk ( nem is kevésre). Akkor ezt nekünk dupla vagy tripla áron fogják adni. Az általun felnem használt jószág értékasítésekor pedig szintén védővámot vethetne ki az Unio. Tehát ezt az egészet át kellene gondolni.
    Bár a késöbiek során (gázvezetékek építése, ami az Eu-ba megy) az energiával való kúfárkodást átlehetne gondolni.”
  • 109. benczurt 2011. február 23. 21:09
    „Hali frakk üdv a csapatban! Jó, hogy politikai szimpátiátol függetlenül legaláb mi kis emberek egyetértünk és nem huzunk szét. Így talán lesz az országban egyetértés és előrehaladás.”
  • 108. TomborBözse 2011. február 23. 21:07
    „Csak azok, akik valamikor a Tsz-ben, Állami Gazdaságokban dolgoztak - apropó az Állami Gazdaságokat" nem is oly régen éppen az akkor leköszönő OV gyorsan még eladta - már java részük nincs döntési pozícióban.

    A mai magyar vállalkozó - tisztelet a kivételnek - úgy lesz@rja a magyar vásárlót, ahogy csak tudja.

    Ez sok országban nincs így. A rendszerváltásnak nevezett hókusz-pókusz után, aki markolta a javakat, már régen kitanulta a rabszolgatartást, ahelyett, hogy a modern kapitalizmushoz illően a dolgozóit erkölcsileg és anyagilag is elismerje.
    Ideig-óráig jól él, dúskűl az "örömökben", de eccer elszakad a húr, kedves vállalkozók!!”
  • 107. frakk 2011. február 23. 21:03
    „Hát és Benczur Urakkal csak egyet tudok érteni . Az ilyen hozzászólások kellenének sok embertől”
  • 106. zongorista 2011. február 23. 20:54
    „103.!Teljesen igazad van......sajnos!”
  • 105. littlebird 2011. február 23. 20:50
    „Szerintem tojjunk az eu-ra, vessünk ki behozatali, majd kiviteli vámot a húsra, tejre, gabonára, stb... és mindenre ami itt megtermelhető! Mindent meg tudunk termelni Magyarországon ami az élethez kell! Fel kell támasztani a feldolgozó ipart, hogy legyenek munkahelyek, mert termelő munkahely nélkül csak a fogyasztói réteg legalja leszünk és csak sajnálkozunk, milyen drága lett minden, és a napi kenyér megvétele is gondot okoz!”
  • 104. benczurt 2011. február 23. 19:52
    „103. hát 2011.02.23. 19:19 Sajnos teljesen igazad van. Szisztematiküsan stétvertek mindent, hogy a nyugati agráriumnak és feldolgozó iparának ne lehessünk konkurencia. Pedig a magyar "paraszt" (jó értelemben) feltudná venni a versenyt a nyugatival, csak kapja meg azt a támogatást amit a nyugatiak. (a termelő kapja meg a támogatást atermék után ne pedig a <moderálva> azaz a kereskedő, felvásárló)”
  • 103. cucusz 2011. február 23. 19:29
    „103.hát! Nagyon igazad van!”
  • 102. hát 2011. február 23. 19:19
    „Kedves kommentezők.
    Van nekem egy (két) gondolatom megosztom veletek.
    Az hogy most itt tartunk, nem ov. vagy gyf. műve.. Ez egy folyamat eredménye.
    Valamikor szétverték a tsz-eket, vagyont széthúzták, voltak magyar értékek (szalámi, paprika,hagyma, konzervgyár, húsipar, csokoládégyár, energiák, stb. Ez mind saját volt és magyar. Most semmi, de semmi nincs amire azt mondhatnánk ez a mienk ez magyar. Mindent eladtak, kiadtak, bérbeadtak, a gyors meggazdagodás reményében. Vezetőink soha nem gondolkoztak azon, hogy vannak gyermekeink unokáink akik tovább élnének ebben az országban. Szégyen és gyalázat....fájdalom.”
121 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Influenza: marad a látogatási tilalom

A járvány törvényszerűségei szerint alakul az influenzások száma - mondta kedden Tombácz Zsuzsanna. Tovább olvasom