Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Egérutak, nem csak helybelieknek

Szeged - Mint légy a pókhálóban, úgy vergődik az építkezés vagy baleset miatti közlekedési dugóba került autós: Szegeden kívül és belül is a menekülési utakat keresi. Ebből a szempontból előny és hátrány is a város három körúttal ölelt sugárutas szerkezete. Erről tegnap reggel a 47-esen Szeged felé autózók gyűjthettek tapasztalatokat.
Két helyen is építkeznek a 47-es főút Hódmezővásárhely és Szeged közötti szakaszán. A Szeged előtti sávlezárásig tempósan haladó kocsisor tegnap reggel nyolc óra előtt nemcsak megtorpant, hanem méretes közlekedési dugóvá is növekedett. A Kastélykert vendéglőtől egészen a József Attila sugárúton a Makkosházi körúti kereszteződésig araszoltak az autók. Aki időben kapcsolt, a Shell-kútnál Petőfitelep felé menekülve autózott a Csillag térig, és kikerülhette a városon belüli torlódást.

– Túl sok kocsi szeretett volna jobbra, a Makkosházi körútra kanyarodni. A várakozók egészen a József Attila sugárúti tízemeletes szalagházak közti járdaszigetig értek. Így akadályozták azokat, akik előre vagy balra mentek volna, s néhány perc alatt a városhatáron túlra nyúlt a föltorlódott kocsisor – magyarázta a tegnap reggeli helyzet okát Pál János, a megyei rendőr-főkapitányság sajtósa. Az alezredes szerint ilyenkor azért értesítik a helyi rádiókat, hogy aki teheti, kimenekülhessen a dugóból.

Helyismerettel rendelkező autósok ismerik is a Szegeden belüli kritikus pontokat. A Szabadkai út és a Móravárosi körúti kereszteződésről hiába írtuk meg mi is, jelzik a táblák is, hogy elterelő út a Cserepes sor. A türelmetlen autósok rárontanak a Vadaspark lakóparkra, átvágnak a Napfény Park bevásárlóközpont, majd a Lidl Áruház parkolóján; balesetveszélyes.

A 160 ezres nagyváros lüktetését évente 1400 engedélyezett, 1000 váratlan, és ki tudja, hány illegális útfelbontás nehezíti. Közismerten neuralgikus pont a Kossuth Lajos sugárút. Az M5-ösről Szeged és Románia felé tartók 80 százaléka az északi kijárónál hajt le az autópályáról és özönlik át a városon.

– Előny és hátrány is Szeged három körúttal ölelt, sugárutas szerkezete. Ez az egyik oka annak, hogy Szeged igénye hátrébb sorolódott, és mostanáig húzódott a várost elkerülő gyűrű kiépítése. Jelentős változást hoz viszont északról az M43-as elkészülte, illetve a nyugati elkerülő még hiányzó részének megépítése – magyarázza Gádzser Gábor. A Magyar Közútkezelő Nonprofit Zrt. megyei forgalomszabályozási és hálózatkezelési osztályvezetője szerint a gyűrű majd valós „menekülési útvonalat" is jelent.

Trükkös kerengők

A 47-esen Hódmezővásárhely felől Szeged felé autózó a hídon túli balesetről vagy más forgalmi akadályról értesülve balra, a Tisza-töltésre hajthat, Maroslele vagy Földeák felé eljuthat Makóig, onnan Szeged felé kanyarodva kerülheti ki a várakozást. Később, a Mol-kutas körforgalomnál, vagy a Fa-villa vendéglőnél ugyancsak balra kanyarodva az úgynevezett olajos útra jut, végül Tápénál kevergőzik a városba. A Makó felől az M43-ason Szeged felé autózó kikerülheti a Klárafalva, Deszk környékén kialakult dugót, ha balra, Kübekháza felé kanyarodik, mert Szőregnél kijut Újszegedre. Létezik a Makótól a Marossal szinte párhuzamos, a tápai kompnál véget érő utacska is, de ez – hasonlóan a többi mellékúthoz – gidres-gödrös és tengelytörő.

Olvasóink írták

  • 2. beaver 2009. április 02. 20:54
    „Tegnap reggel én is beálltam a sor végére a Favillánál. Kb. 10 perc volt mikorra eljutottam a Suzuki szalonig. Ott aztán én is Petőfitelepen keresztül a Csillag tér felé vettem az irányt.
    Azonban szívesen megkérdezném a rendőrség illetékeseit, hogy miért nem kapcsolták ki a lámpákat és miért nem rendőr irányította a forgalmat. Nem a sajtót kéne értesíteni, hanem felszámolni a dugót. Egyébként is tragikus a 47-es városi szakasza. Már évekkel ezelőtt át kellett volna építeni, a József A. sgt. - Makkosházi krt.-i kereszteződéssel együtt. Remélem az M43-as majd mindezt okafogyottá teszi.

    A cikkíró meg odafigyelhetne, hogy mit is ír: az M43-ast csak most építik. Azon kikerülni egy forgalmi dugót, vagy balesetet, most még elég bajos.”
  • 1. waterbear 2009. április 02. 20:35
    „A tisztelt cikkírónak biztos saját benzinkútja van, és traktorral vagy terepjáróval közlekedik, mert másképpen nem lenne ennyire "trükkös"...

    Legjobban a a HMVHely-Maroslele-Makó-Szeged elkerülő tetszik, de ezt is meg lehetne bolondítani egy Soproni városnézéssel még:-)))”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegeden a Szputnyik: ma jön a Russkaja

Szeged - Sokak szerint a SZIN legjobb koncertjét adták, a következő fesztiválra velük lehet… Tovább olvasom