| Gyimesi: Nem ment az erőszak Bár a szenátusi döntés részleteivel tegnap délután még nem volt tisztában, Gyimesi László, a Fidesz szegedi szervezetének elnöke annyit azért elmondott: örül neki, hogy másodszorra sem sikerült bizonyos erőknek áterőszakolni az integrációról szóló döntést. Ma elnökségi ülésen foglalkozik az egyetemi szenátus halasztó határozatával Fidesz szegedi csoportja, utána sajtótájékoztatón ismertetik az ezzel kapcsolatos álláspontjukat. |
| Botka: Nem lesz késő Az integrációról szeptember közepén dönt a szegedi közgyűlés, a szenátus augusztus 27-i ülése az integráció megvalósulása szempontjából még mindig nem késő – reagált Botka László polgármester a tegnapi halasztásra. A pályázati kiírás október 1-jei határidőt jelölt meg az egységes működés kezdetére. Botka újfent azt hangoztatta: vagy marad a százéves struktúra, vagy az egészségügyi integrációra alapozva több tízmilliárd forintos uniós forrást hozhatnak a városba. Már elkülönítettek a város számára 1,7 milliárd forintot a dél-alföldi regionális operatív programból, amelyből utakat, parkolókat építenének az új klinikai központhoz. Mindenesetre alternatív programot is kidolgoznak a pénz elköltésére, arra az esetre, ha augusztusban nemmel szavazna a szenátus – fejtette ki a polgármester. |
hirdetés
Szabó Gábor rektor: Nyár végéig stabilizálódhat az egyetem költségvetése. Fotó: Segesvári Csaba
Három dékán a döntés után: Hetesi Erzsébet, a gazdaságtudományi, Almási Tibor, a bölcsész- és Szabó Imre, a jogi kar vezetője. Fotó: Segesvári Csaba
