Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Egy 13. századi szentély megóvásán dolgoznak Tápén

Szeged-Tápé - Középkori freskómaradványokat rejt a tápéi Szent Mihály-templom egykori szentélye. Perlaki György plébános elmondta, a szegedi önkormányzat egyházi alapjából nyert forrásból, több mint 10 millió forintból végzik az állagmegóvást.
Az írásos dokumentumok szerint már 1059-ben templom állt Szent Mihály tiszteletére Tápén, az a szentély azonban, amelyben restaurátorok dolgoznak, a 13. században épült. – Az elmúlt években Jankovics Norbert budapesti régész végzett próbafeltárást a templom kertjében, és 11. századi falmaradványokat talált – támasztja alá kézzelfogható bizonyítékkal a templomról szóló feljegyzéseket Perlaki György plébános.

– 2006-ban kerültem ide, akkor konstatáltam, hogy több évtizede húzódik az értékes freskók állagmegóvása, és nincs kerete rá sem a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak, sem az egyházközségnek. A szegedi önkormányzat egyházi alapjából pályáztunk támogatásra, és komoly összegeket sikerült nyernünk. Fazekas Gyöngyi festő-restaurátor művész irányításával folyik az összesen több mint 10 millió forintos költségű állagmegóvás. Az északi és a keleti fal – ha minden elképzelésünk megvalósul – a Szent Mihály-napi búcsúra, szeptember 30-ára elkészül – mondja a plébános.

A freskómaradványok megmentésére több mint 10 millió forintot kapott az egyházközség. Fotó: Schmidt Andrea
A freskómaradványok megmentésére több mint 10 millió forintot kapott az egyházközség.
Fotó: Schmidt Andrea

A középkori szentélyt, amely Perlaki György szerint a térség egyik legjelentősebb műemléke, felállványozták, gőzerővel folyik a freskók állagmegóvását célzó munka. A nedvesség nagy veszélyt jelentett az épületre, ezért úgynevezett teljes falátvágással készítették el a szigetelést. A fal máris száraz hatást kelt a padlózathoz viszonyítva.

A szentély északi falán Szent Jakab apostol, tőle jobbra Szent Joachim és Szent Anna látható töredékesen. Két alak ruházatát is felfedezhetjük, feltehetőleg az angyali üdvözlet ábrázolásának maradványaként. A déli falon valószínűleg Jézus látható a kereszttel. Egy korábbi időszakból származó freskótöredék-sorozat is fennmaradt a tápéi templomban, ez tartalmazza a felszentelési kereszteket, illetve az oltáriszentség tartó, az úgynevezett tabernákulum körüli díszítő mintát.
Velencei stílusú kút a középkori szentélyben

– Érdekessége a templomunknak a velencei stílusú kút, amely nem eredeti, hanem öntvény, de így is nagyon szép. A művésznek, aki készítette, több megrendelése lehetett, hiszen ugyanilyen másolat van a Magyar Nemzeti Múzeumban és talán több vidéki kúriában. A velencei stílus ötvözi a keleti és a nyugati mintákat, gazdag, ősi motívumvilággal díszített kútról van szó, amelyről nem tudjuk, mikor került ide – magyarázza a plébános.

Olvasóink írták

  • 1. bánki 2012. szeptember 17. 14:27
    „Becsüljétek meg az USA 250 éves !

    Izrael 5000 kamusi !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Roma tanoda indul októbertől Szegeden

Mintegy tíz roma gyerekkel nyit október elsején a roma tanoda Szegeden, a Rákóczi utcában, ahol szakkörökkel és egyéb lehetőségekkel várják az érdeklődőket. Tovább olvasom