Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Egy Algyői úti telephelyen áztatja lábát ©vejk, a derék katona

Szeged–Algyő - Húsz éve leplezték le a Szegedi Nemzeti Színházzal szemben azt a műgyantából készült ©vejk alakot, amely rövid időn belül a szegediek és a turisták kedvence lett. Kalandos úton jutott el egy Algyői úti telephelyre, tulajdonosa csak akkor válna meg tőle, ha a szobrot ismét közterületre helyeznék ki.
Egy Algyői úti bezárt telephelyet őriz évtizedek óta az a ©vejk, a derék katona alakját ábrázoló szobor, amit alkotója műgyantából a Hasek-színdarab 1994. október végi szegedi bemutatójára készített. A bemutatóról, illetve a „szoboravatóról" anno lapunk is beszámolt: az akkor a darab címszerepét játszó Király Leventéről mintázott figura leleplezésén jelen voltak a budapesti cseh nagykövetség munkatársai és egy ismert cseh sörgyártó cég képviselői is.

A lábát lavórban áztató ©vejk figurát a Szegedi Nemzeti Színház főbejáratával szemben, az egykor „libás asszony" szobornak helyt adó talapzaton ültették le. Néhány nappal az avató után arról számolt be lapunk, hogy három fiatal a szobrot feldöntötte, de egy járókelő rájuk szólt, így a vandál tettnek hamar vége szakadt, a fiatalok ellen a rendőrség eljárást indított. A ©vejk alak ezután hamar a szegediek és a városba látogató turisták kedvence lett: nem volt olyan nap, hogy valaki ne fotóztatta le volna magát a derék katona másával. A kisszínházi ©vejk-előadás-sorozat után a reklámfogásként funkcionáló alkotás elkerült helyéről, kalandos út után került jó pár éve az Algyői úti telephelyre.

Fotó: Schmidt Andrea
Fotó: Schmidt Andrea

Tulajdonosa lapunknak elmondta: méltatlan körülmények között talált rá az alkotásra egy vendéglátóhelyen, ©vejket szalonnával dobálták, szájába cigarettát nyomtak az emberek. – Nagyon kevés ilyen jellegű alkotás van Magyarországon, és lokálpatriótaként nem nézhettem tovább, amit páran viccből tesznek a szoborral. – 120 ezer forint értékű hajófelszerelésért cserébe sikerült megvennem, azóta kétszer is felújítottam – mesélt a szobor történetéről Hasznos Pál. A tulajdonos nem hajlandó megválni ©vejktől, pedig az Algyői úti telephely már évek óta nem üzemel, kerítésére hosszú idő óta ki van téve az „eladó" felirat.

– Az elmúlt években többen is meg akarták vásárolni, de senkinek nem adtam el. Most úgy vagyok vele, hogy csak abban az esetben adnám el, ha garantálnák, hogy a város egyik közterületére kirakják a szobrot, hogy régi funkciója szerint az emberek mosolyogva újra lefotóztathassák magukat vele – mondta a tulajdonos.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem vették ki a zártkerteket a földtörvényből

Az 1 hektárnál kisebb parcellákat kivonták a földtörvény hatálya alól, eladásnál nem kell végigjárni a 6-8 hónapos procedúrát. Tovább olvasom