Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Egy éjszaka a hajléktalanokért Szegeden

Szeged - 16 ezer hajléktalan él Magyarországon, és kétmillió embernek van valamilyen díjhátraléka - hangzott el A szolidaritás éjszakája megnyitóján a szegedi Klauzál téren, ahol péntek hajnalig minden a hajléktalanokról szól.
A Katolikus Egyetemi Lelkészség nyolcadik alkalommal rendezi meg Szegeden A szolidaritás éjszakáját a Klauzál téren. "Szomorú, hogy városunkban ilyen sok hajléktalan él" - tolmácsolta az est fővédnöke, Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök szavait Serfőző Levente egyetemi lelkész a rendezvény ma esti megnyitóján. Gyulay azt üzente a részvevőknek, hogy beszélgessenek, ismerkedjenek egymással, mert a megosztott öröm kétszeres öröm, a megosztott bánat fél bánat.

Egy éjszaka a hajléktalanokért Szegeden. Fotó: Frank Yvette (galéria)

– Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a hajléktalanság nem törvényszerű. A kormány már nem szociális problémaként, hanem kriminális kategóriaként kezeli a kérdést - mondta a Védegylet szegedi csoportja nevében Málovics György, aki szerint nem várhatjuk a nagypolitikától a megoldást. Mint fogalmazott, segíthetünk például önkéntes munkával, vagy a keddi teajáratokba való bekapcsolódással. Arra kérte az egybegyűlteket, ne elégedjenek meg azzal, hogy kijöttek a Klauzál térre, mert ettől még nem lesz rendszeresen ennivalójuk, sem otthonuk a hajléktalanoknak.

"Nem mondasz igazat!" "Kinek segítesz, mi? Kinek segítesz?" - kiabálták be néhányan a beszédek közben. A többség azonban csendesen beszélgetett, teázott, vagy a tűznél melegedett.

A Város Mindenkié csoport hajléktalan aktivistája, Papp Csaba rámutatott: ma Magyarországon lakhatási válság van. Mint mondta, kétmillió embernek van valamilyen díjhátraléka, 40 ezer háztartásban kapcsolták ki a villanyt, és 16 ezer hajléktalan él az országban. Fölháborítónak tartja, hogy amíg rengeteg az üres lakás, a szociális bérlakások aránya országosan körülbelül három százalék.

"A jó, amit teszel, holnap már feledésbe megy, mégis tedd a jót" - olvastuk egy plakáton. Hajléktalanokkal a hajléktalanokért hajnalig - ezt a mottót kapta az akció, amelynek szervezéséhez az idén csatlakozott a Református Egyetemi Lelkészség, a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az Indóház téri hajléktalanszálló és a Védegylet szegedi csoportja is.

Péntek hajnalig forró teával, ételosztással, irodalmi és zenei produkciókkal várják a hajléktalanokat és az érdeklődőket. Adománygyűjtést is szerveznek: gyertyát, tartós élelmiszert, sapkát, sálat, kesztyűt, meleg zoknit, takarót, pénzadományokat várnak a hajléktalanok javára.

Olvasóink írták

34 hozzászólás
12
  • 34. ferike75 2012. november 19. 11:53
    „a gyengek mindig kiszelektalodnak ez mindig is igy volt meg igy is lesz az elet velejaroja”
  • 33. bánki 2012. november 17. 20:46
    „A hajléktalan kérdés első sorban közegészségügyi kérdés.
    Mások sorban szociális kérdés.
    Harmadsorban Önkormányzati és humanitális kérdés.

    Vissza felé.

    - van mód és lehetőség, hogy megfelelő szállás, tisztálkodási és szociális lehetőséget biztosítsunk a rászorulók részére. pl. felhagyott laktanyákban és felszámolt iskolákban.
    Szükséges, de nem elégséges feltétel a mindkét fél együttműködése. Meleg víz, szállás, együttélési normák ....... stb.
    A közegészségügyi veszélyeket nem ragozom, mert még betámadtok.
    29. Szücsiii 2012.11.17. 01:05 -nek Q-ra igaza van !”
  • 32. vmagdi 2012. november 17. 18:56
    „szucsi, meleg szobabol konnyu osztani az eszt, nem tudhatjuk mi all a hatterben, ne itelkezzunk”
  • 31. StencilAtya 2012. november 17. 10:59
    „senkit nem hagyunk az út szélén!!!

    itt az idő!!!

    csak a fidesz!!!”
  • 30. csonakos 2012. november 17. 07:32
    „29. Szücsiii 2012.11.17. 01:05
    Te, ismersz olyan hajléktalant aki a rendes életét magától feladva tudatosan csúszott le? Ne tapasztald meg soha amikor a barátaid családod megtagad! Pedig vannak, idejében még segíteni is tudnának! csak épp idejük nincs rá, hogy veled akkor foglakozzanak!:(”
  • 29. Szücsiii 2012. november 17. 01:05
    „A gyermekeket és az állatokat segíteni kell, ők nem tehetnek semmiről. Aki hajléktalan lett, az meg is érdemli. PErsze, lehet mondani h bárki kerülhet ilyen helyzetbe, még én is, de az embernek van családja, vannak barátai. És sose szabad kiengedni az irányítást, a kézből, tudatosan nem szabad lecsúszni a lejtőn bármekkora baj is történik.”
  • 28. klj-54 2012. november 16. 22:03
    „Elolvastam a hozzászólásokat,
    páran nem érdemlik meg az ember jelzőt!”
  • 27. ecseri 2012. november 16. 17:27
    „Én nem láttam ott kint egy embert sem a városi vezetők közül ill. politikusok közül sem. ők bezzeg jókat esznek, melegszenek a több millás villájukban és eszükbe sem jut, hogy emberek ezrei MIATTUK ÉHEZNE ÉS HAJLÉKTALANOK: De nem csak azok fáznak és éheznek akik hajléktalanok hanem nagyon sok ember akinek még van a fejefölött fedél. Csak mire kifizeti a rezsi egy részét ennivalóra és fűtésszámlára már nem marad. Lásd havi 47000 ft közmunkabér.”
  • 26. rózsakert 2012. november 16. 16:43
    „22.nobody13 2012.11.16. 13:55

    Sok igazsága van, de legalább a nevét változtassa meg---mert rezgésben visszahat!...legyen inkább somebody13---
    sajna van tapasztalatom e téren , így nem fogunk közösnevezőre jutni valóban!

    vmagdi-igazakat ír----sajnos!

    macs!-a téma részemről passzolva-én egy jó kiállású kezében boros üveg , szájában cigis , fizikailag teljesen jó karban lévő harmincas hajléktalannak kináltam fűnyírást rendszerességgel-nem ingyért----KINEVETETT!

    valóban nincs bennem empátia sem irántuk,sem az élősködők egyéb csoportjai felé..........és talán nem csak az én hibám ez!-------- A MARSALLBOT MINDENKI ZSEBÉBEN OTT VAN -MEG KELL KERESNI!!!

    a humánum rosszul felhasználva bűnrészes lesz abban,hogy kihasználják és nem egy jobbhoz felhasználják az erőforrásokat!...a megoldáshoz innen kell elindulni.

    Kapaszkodjon meg ,életemben nem dobtam még el szemetet ,parkolni is úgy állko meg, hogy megnézem másik ki tudjon tőlem állni --pedig az Önök országában most nagyon utált gépem van-- még csak illuminált sem voltam ,se drog se cigi----számomra ezek a belső lelki gyengeség jelei-következményei----de a segítés határa a másik szabadsághatáránál megáll----én pedig nagyon nem szeretem az értelmetlen , céltalan "segítség nyújtást"!!!”
  • 25. vmagdi 2012. november 16. 14:44
    „nobody viszont sokkal tobb roma van allami gondoskodasban, vagy neveloszuloknel, bortonokben. Szamomra ez inkabb arra bizonyitek, hogy a nyomorban elo nem roma hajlektalanok sokkal inkabb varnak egy spontan segitsegre, mig a romak ellopjak amit akarnak, vagy kieroszakoljak a kozosseg gondoskodasat.
    Persze akarhogy is van, egy nemzetnek, ahogy egy csaladnak is van magukrol nehezen gondoskodo tagjai akik segitsegre szorulnak, az hogy valaki aterzi e ezt, az lelkiismerti kerdes, de amilyen idoket elunk,mindenki sorsa eleg torekeny, eleg egyetlen rossz dontes, es rosszul ertelmezett dokument ahova odafirkatjuk a nevunket es azonnal mi kerulunk egy ilyen pozicioba...nem tudhatjuk.. ma te, holnap en”
  • 24. macs 2012. november 16. 14:13
    „15. rózsakert,
    miért nem lapátolnak havat? Nos, 2008-ban Pesten csak azt vették fel, aki elmúlt tizennyolc éves, volt érvényes személyije, TB-kártyája, adókártyája, és megfelelő ruházata. Illetve átment a szondázáson. Nos, szerinted hányan vannak, akik mindezen feltételeknek megfelelnek?
    Aztán még arra is gondolj, hogy ezek az emberek zömében teljesen legyengült állapotban vannak.”
  • 23. maci53 2012. november 16. 14:11
    „Remélem a nagypofájú városépítő a havi 1-2 milliójából élenjár az adakozásban.”
  • 22. nobody13 2012. november 16. 13:55
    „Magdi, lehet. Mindenesetre, a hajléktalanok között elvétve lehet romát látni. Ahogy a börtönben a romák aránya sokkal magasabb, úgy a hajléktalanoké sokkal alacsonyabb ebben a népcsoportban. Biztosan vannak kivételek is.

    Kedves Rózsakert! Gondolkodtam, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyom a hozzászólását - ez a stíl engem nem inspirál kommunikációra, ahogyan az a tény sem, hogy ön egy biztos életből kommentelget haza, mindenféle, főként szociális témában.
    Azután úgy döntöttem, hogy mégis, egy okból.

    "ÉS VAJH KINEK A PÉNZÉBŐL....???????????????????????????? KINEK AZ ADÓJÁBÓL????"

    A miénkből. Én sem támogatom a mindenáron, sőt diszkriminatív módon történő segélyezést, de ha már itt tartunk, a romákénál sokkal több pénzű emberek teszik be az idős, magatehetetlen, beteg, ápolásra szoruló hozzátartozót intézetbe, nézik le a szegényebb, esetleg családi támogatásra szoruló, vagy csak valahová tartozni akaró rokont, testvért. Hogy ez a tendencia az anyagi lehetőségekből adódik-e, nem tudom, mindenesetre amikor a szegedi elfekvőben jártam, egyetlen cigány sem volt az ott lévők között. Ez tény. Szóval visszakapcsolódva az eredeti témához, mégiscsak lehet valamiféle erősebb családi, társadalmi kötődés, még ha esetleg kívülről úgy is tűnik, hogy "ölik egymást". Elvégre pl. a déli népek (főleg olaszok) normál mindennapi kommunikációját is sok odalátogató turista úgy éli meg, hogy "áll a bál", közben csak beszélgetnek...
    Amúgy tanulmányokon alapuló tény, hogy a szociálisan, anyagilag rosszabb körülmények között élő társadalmakban az összetartozás, az egymáson való segítés - ma ő szorul segítségre, lehet, hogy holnap én - sokkal elterjedtebb. A nyugati civilizáció "sérthetetlen-halhatatlan vagyok" életfelfogása viszont a totális egyéni elszigetelődéshez vezet, ami ugye, jóban nem olyan nagy baj, mert pénzen "barátok" és rokonos is vehetők, ám ha valaki bajba kerül, már nem áll mellette erkölcsi, társadalmi alapon senki. A hajléktalankérdés (bocsánat, ezt így írják, egybe...) ebben gyökerezik.”
  • 21. vmagdi 2012. november 16. 13:28
    „ez a regi csaladszereto roma, csak egy illuzio hogyjetek el, volt a dolgokba belelatasom, ez a nepcsoport sem csaladszeretobb, ez csak egy urbanlegenda.”
  • 20. rózsakert 2012. november 16. 13:16
    „18.nobody13 2012.11.16. 12:14

    Ja, és cigány hajléktalan nincs. Egyetlen cigány család sem hagyja magára az övéit

    JUJUJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJ

    ÉS VAJH KINEK A PÉNZÉBŐL....???????????????????????????? KINEK AZ ADÓJÁBÓL??????

    LÁSSON MÁR EGY KICSIT TISZTÁBBAN!!!

    elsődlegesen mindenki önmagáért felel........és ha probléma van akkor nem az ital-a drog a másik a hibás-------------MENEKÜLÉS HELYETT SZEMBESÜLÉS!...........ÉS NEM ÉLŐSKÖDNI%%%%”
  • 19. vmagdi 2012. november 16. 12:25
    „sajnos a szegedi hirekről leghamarabb a hirstarton olvasok. A delmagyar szerintem egy intenziven megtamogatott lap, igazabol a szilikonmellek helyett az lenne a dolga, hogy a szegedieket a szegedi hireről, esemenyrol tajekoztassa IDEJEBEN. megvallom jartam a varosban, ha tudom mi tortenik ott, talan a taskamra rakok ezt azt ugy indulok el, atszervezem az utam stb. Nem ez az elso , hogy a dm nem idejeben tajekoztat. Valaki azt irta benne volt az ujsagban, nem tudom mire gondol, nagyon nagyon regen mikor meg volt hetvegente irodalmi rovata elofizeto voltam, de nem hinnem hogy valaha elofizetoje lennek meg ha 100 kilo mosoport adnak is ajandekban. Ennek eppen ez az oka, hogy totalisan elvesztette a tajekoztato jelleget, bulvarokbol atvett hirekbol dolgozik, sajat kutfobol irt cikkek hianyoznak, vagy hibasak, vagy bulvarjelleguek. Sajnalatos hogy a karitativ megmozdulasok nem all ki oly modon, hogy idoben tajekoztatna vagy esteleg peldamutato modon maga is melle allna. Nagyon kellemetlen. egyebkent pedignem volt fonn, vagy nem volt evidens modon elerheto. azt meg nem varja senki, hogy eleve keves infot tartalmazo weblap minden linkjet atnyalazzam.”
  • 18. nobody13 2012. november 16. 12:14
    „Polo, ezeket az embereket pártfogásba kellene venni. Lakhatást adni nekik valahol, de kirendelni melléjük egy-egy embert, aki segít nekik élni, ügyintézni, ugyanis akár hiszed, akár nem, el lehet vadulni a hajléktalanságban, sőt, még a nem hajléktalan is elvesz a mai bürokráciában, valamint abban, hogy lökdösik jobbra-balra, ha segítségért fordul valahová.
    Szóval kevés, hogy a hajléktalanoknak fedelet adnak, el is veszítik, mert nincs miből fizetni a rezsit. Biztosítani kellene nekik valamiféle munkát (nem hólapátolást a legyengült szervezetükkel), amit el tudnak végezni, pl. szemétszedés, csinálhatnák ők a közterületek tisztán tartását, sokan még örülnének is neki, hogy ismét emberszámba veszik őket. Jó ötlet az újságárusítás, ami Pesten van.
    Egy ember azt védi, arra vigyáz, amit a magáénak érez. Város, ország, lakás, kert, utca stb.
    Ezért mondom, hogy sajnos ez most az a világ, amelyben bárkiből lehet hajléktalan. Klj-54, te írod a valódit... Egykori értékes, ám becsületes, nem nyalis, nem törtető emberek vannak most utcán.

    Ja, és cigány hajléktalan nincs. Egyetlen cigány család sem hagyja magára az övéit, már csak büszkeségből sem, nem szégyenlik a szegény rokont, családtagot, nem hagynak utcán senkit, akkor sem ha bűnöző, ha italos, elintézik maguk közt, de nem hagyják magára. Szemben a "kulturált" nyugati szemlélettel, hogy ciki a szegény, esetleg beteg rokon, dugjuk el, tagadjuk, tojjuk le, mindegy, mi van vele, csak ne legyen a közelünkben... Összetartásban, egymással törődésben több fejhosszal vernek bennünket...”
  • 17. polo 2012. november 16. 11:47
    „de ha kapnának lehetőséget azt is 100ből 99 elcseszné és tönkrettené amiben lakik ez van”
  • 16. Pandora 2012. november 16. 11:34
    „azért azt hozzá lehet tenni, hogy a cikkben is említett bekiabálók eléggé ittas állapotban voltak..

    egyébként meg tényleg kaphatott volna nagyobb nyilvánosságot a rendezvény, és akkor a Caritas sátrában is jóval több adomány gyűlt volna össze.”
  • 15. rózsakert 2012. november 16. 11:33
    „A GOND, HOGY A MANKÓT NEM FOGADJÁK EL....LEHET HUMANIZMUSRÓL BESZÉLNI...nagyon széles réteg rááállt arra, hogy majd úgyis eltartanak...azaz TUDVA ÉS AKARVA NEM TESZNEK SEMMIT..., HOGY JOBBBÁ TEGYÉK KÖRÜLMÉNYEIKET......ÉN CSAK AZ ÉLŐSKÖDŐ SZÓT TUDOM RÁJUK AGGATNI!!!

    volt egy körkérdés ahol elmomdták , hogy napi több ezer ft-t is össze tudnak koldulni....szép........orvos feleségem 20 éves gyakorlattal kapott napi 6 ezer nettó kurucziában...............ezek után kérdés????????

    az ilyen gesztusok nagyon fontosak lennének, ha elérnék a céljuk, így csak értelmetlen élősködő hízlalás----kiútat kéne nekik mutatni-és ez nélkülük nem megy!!!

    hány és hány dolgos szűlőpár van bemutatva tv-ben egyéb fórumokon-akik DOLGOZNAK ÉS DOLGOZNÁNAK DE BETEG GYERMEKÜK MIATT ERŐSEN KORLÁTOZVA VANNAK!!!

    AKIK ÖNKÉNT ÉS DALOVA VÁLLALJÁK AZ UTCA PORÁNAK VILÁGÁT ---TEGYÉK!!!!EGÉSZSÉGÜKRE!

    hóeséskor megkeresték a hajléktalanokat és nem mentek havat lapátolni........nos?????????????????????????????????????

    NINCS INGYENKENYÉR!!!!!!!----------AKI NEM DOLGOZIK NE IS EGYÉK!!!!!!----BIBLIA-HA JÓL TUDOM---BÁR A SOK-SOK EVANGÉLIUMBÓL CSAK 4-T TETTEK BELE...........HOGY MIÉRT PONT AZOKAT ...EZ IS KÉRDŐJEL!!!

    ÉRTELMESEN SEGÍTENI AZT JELENTI,HOGY VALAKIT FELHASZNÁLNAK ÉS NEM--- KIHASZNÁLNAK---......LÁSD ADAKOZÁS!!!!”
34 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Czomba Sándor: Több a munkahely

Gratulált Csongrád megyének Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szegedi sajtótájékoztatóján. Tovább olvasom