Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Egy esztendő alatt bejáratták a TIK-et

Napra pontosan egy évvel ezelőtt adták át a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központját, a TIK-et. Szabó Gábor rektor szerint az épületet élettel töltötték meg, bejáratódott, olyan multifunkcionális központtá vált, amelynek Európában a csodájára járnak.
Szabó Gábor. Fotó: Frank Yvette
Magyarországon egyedül a Szegedi Tudományegyetem rendelkezik olyan multifunkcionális központtal, mint amilyen a TIK, de Európában is ritkaságszámba megy – állítja Szabó Gábor rektor az Ady téri komplexum átadásának egyéves évfordulóján. A „házból" azonban messze nem ez lett volna, ha nem gondolják át az eredeti terveket. A 2004 februárjában kinevezett Majó Zoltán fejlesztési igazgató a befejező munkálatoktól jelen volt az épületben, és Mader Bélával, az egyetemi könyvtár főigazgatójával együtt folyamatosan egyeztetett a kivitelezőkkel, a rektori kabinet pedig igyekezett tartalommal megtölteni a hatalmas teret.

A tanulmányi és információs központot – amely eleinte csak könyvtárnak és számítóközpontnak épült – ugyanis fel kellett ruházni azzal a tartalommal, ami miatt ma szellemiségében egyedülállónak nevezik. Az üvegfalak közé bevitték az életet, vagyis az összes szolgáltatóegységet az egyetemi polgárok közelébe telepítették. Az eredeti funkciókhoz így illesztették a kongresszusi központot, a hallgatói szolgáltató-, valamint a karrierirodát, az egyetemi életvezetési tanácsadó központot, az egyetemi jegyzetboltot, a vasúti pénztárt. Csak az átadás óta 168 millió forintot költött el informatikai fejlesztésre az egyetem. „Azt gondoltuk, hogy az elektronikus universitas filozófiájának központja lehet a TIK – és ez mára valósággá vált" – mondja a rektor.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bezárt a Krisna-templom

Bezárták a Sándor utcai Krisna-templomot. A szerzetesek a pappal együtt elmentek Szegedről. A… Tovább olvasom