Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Egy éve háromszor ennyibe került a burgonya, mint most

Szeged - A termelőnél, az út szélén 25 forint egy kiló krumpli, a dorozsmai nagybanin 30-40, a zöldségeseknél 50, az áruházakban, csomagolva 100 forintba kerül a szegény ember kenyere. Egy évvel ezelőtt a termelő 70 forintért adta, a pulton viszont már 300-400-ba került. Ki ismeri ki itt magát?
Nagy mennyiségű krumpli termett az országban, de nemcsak nálunk, más burgonyatermelő európai országokban, köztük Lengyelországban is. Ennek pedig az a következménye, hogy csak nagyon olcsón lehet eladni. Ma a termelőktől 25, áfával együtt 30 forintos kilónkénti áron veszik meg, a piacon már 30-40, a zöldségeseknél 50-60, az áruházakban, csomagolva 100 forint az ára.

Pintér Árpád termelő, akinek a gazdasága Mórahalom és Domaszék határán fekszik, azt mondta, hogy szerencsére van tárolója, amiben a burgonya eláll tavaszig. Abban bízik, addig drágul egy kicsit. Most viszont csak nettó 25 forintot adnak kilójáért.

A szegedi zöldségeseknél 50 forint egy kiló krumpli. Fotó: Miskolczi Róbert
A szegedi zöldségeseknél 50 forint egy kiló krumpli.
Fotó: Miskolczi Róbert

A mezőgazdaságban mindig is hullámhegyek és hullámvölgyek követték egymást, ilyen árkülönbözet azonban, mint ami a krumpli árában megfigyelhető, csak ritkán fordul elő. Tavaly ősszel ugyanis a mostani árak tripláját kellett kifizetni a krumpliért, ami ma 100-ba kerül a pulton, azt akkor 300-400 forintért vettük meg. A termelő 70-80 forintot kapott egy kilóért. 2007-ben azért lódultak meg az árak, mert csökkent a termőterület, és csapadékos volt az időjárás: mindezek következtében kevesebb termett, az ország importra szorult.

Rácz József, a mórahalmi Mórakert Szövetkezet ügyvezető igazgatója, a hazai burgonya terméktanács szekcióvezetője szerint az, aki most betárolja a termést, néhány hónap múlva valamivel jobb árat is elkérhet. A mostani helyzettel kapcsolatban elmondta, a nyári hónapokban minimális volt a kereslet a burgonya iránt, mert leálltak az iskolai és a közüzemi konyhák, és az emberek is kevesebbet vásároltak.

Lesifotón a 391 forintos burgonya. Fotó: DM/DV
Lesifotón a "391 forintos" burgonya.
Fotó: DM/DV

A nyáron megmaradt nagy mennyiséghez adódott hozzá az őszi termés. „Ártörő" hatása van annak is, hogy a termelők a kevésbé jó minőségű termésüket, ami nem tárolható, piacra dobták. A vezető szerint csak átmenetileg ilyen nehéz a helyzet, később viszont előnyt lehet majd belőle kovácsolni, mivel nem kell burgonyát importálni.

391 forintos krumpli

Tavaly szeptemberben az egyik áruházláncban, egy kiló csomagolt, előmosott krumplit 391 forintért adtak. Ez az ár még a 2007-es drágaság idején is rekordot döntött. A példa jól illusztrálja, hogy az áruházláncok mekkora árréssel dolgoznak.

Olvasóink írták

  • 11. csiga-biga 2008. október 19. 16:42
    „Nem kell a multitól venni,ki kell menni a piacra és meg van oldva a kérdés.Sok termett ,mert jó volt az idő rá és sok eső miatt.Most kell betankolni mikor van.Mindenki most akar megszabadulni tőle,mert hónapok múltán veszit a súlyából.Nem kell raktározni.Lesz annak majd tavasz felé ára is.Van a termeléssel költség is a permetezőszer,ami az égig szaladt árral van.Lehet termelni mindenkinek ott a lehetőség.A Mórakert-nek is van költsége,s azt meg kell az árban jelentettnie.Mindenütt vannak mogorva,nem odavaló eladók ,egyre többen.Kihallt már a "LENKE NÉNI" tipus .Némelyik nem való a pult mögé,ez a véleményem.”
  • 10. ÉN" 2008. október 19. 09:37
    „Próbálják beszerezni termelőtől...ennyi.
    Nem kell meg venni a zsidóktól.”
  • 9. Kolompár Rómeó 2008. október 18. 21:29
    „Mórakertet nem bántani, hamburgi Penny-ben kapható a jó kis hazai paprika, amit ők nyomnak!

    Amúgy meg 15 éve a dorozsmai piacon 1200 Ft volt a 30kilós zsák, most meg 900. Azóta benzin, gázolaj, vegyszer, egyebek...”
  • 8. kekecke 2008. október 18. 19:53
    „akkor a 391 ft-os krumpli nem mórakertes ? vagy a fotó csal ???”
  • 7. pille 2008. október 18. 15:30
    „Engem sem bántott,csak próbálta volna meg!!Amiket hallottunk,az éppen elég volt.Egyébként a nyitástól kezdve jártunk oda, s úgy hallottam, hogy többen szóltak a főnökének. Lehet hogy kissé rendreutasították,mert valószinű,hogy ő van a vevőért,s nem fordítva. További jó vásárlást kívánok.”
  • 6. tora 2008. október 18. 15:19
    „Pille, én odajárok, engem senki nem bántott ott még. Csak kicsit szűk a hely, dupla méretű helyiség kellene nekik.”
  • 5. pille 2008. október 18. 15:16
    „A Mórakert árai teljesen jók,de csendben megjegyezném,hogy a SZT. István -téri boltukban dolgozó idősebb eladónak-hölgynek a legjobb indulattal sem nevezném- iszonyatos a stílusa. Többekkel együtt ezért nem járunk már oda.”
  • 4. Őstermelő 2008. október 18. 11:24
    „Az "áresés"-ről annyit hogy talán most keresnek annyit az áruházak és a mórakert ami még nem súrolja a pofátlanság határát!
    A tavalyi 60Ft-os kilónkénti termelői árból sikerült 300 Ft körüli végfelhasználói árat kihozni ami kb. 5x-öse a termelői árnak; a mostani 3x-os különbséget -termelő és végfelhasználó között- ne úgy tüntessük már fel hogy a Kedves Olvasók elkezdjék sajnálni a multikat!
    Vissza a piacra, ott sokszor jobb a minőség mint a multikban!”
  • 3. k 2008. október 18. 10:07
    „Érdemesebb termelőtől venni a krumplit, az áruházba meg hááát Mórakert-eset, vagy vmi magyart, a többi mehet vissza ahonnan jött!
    Ha lehet Csak magyar terméket vegyél!”
  • 2. Szabolcs2 2008. október 18. 09:34
    „Vagy még inkább: ha valóban 639 Ft-ért adták zacskóját, akkor 1 kg csak 255.60 Ft-ba került, ami talán mégse olyan kirívó. Azért a DM-esek is kicsit alaposabban megnézhetnének egy fotót, mielőtt belerakják az újságba. Illetve a fotó elkészítése előtt érdeklődhettek volna az eladóktól, hogy akkor ez most hogy is van. Éljen a forráskritika :)”
  • 1. kisokos 2008. október 18. 08:56
    „Az Cora áruház dolgozói és vezetői igen rosszul tudtak számolni, amikor a kilós árat számolták: 391 x 2,5 = 977 Ft/kg”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dorozsmán járt a Gárda

Szeged - 200-300 gárdistát vártak pénteken 14 órára a kiskundorozsmai művelődési ház elé, hogy ott… Tovább olvasom