Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Egy hétig demonstrálnak az egyetemisták Szegeden

Szeged - A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája tavaly október után most ismét tüntetést szervez a tandíj ellen. A 2008-tól bevezetendő fejlesztési részhozzájárulás ellen először a jövő héten, Szegeden tiltakoznak majd a diákok.
„A tandíj súlyosan károsítja az Ön és környezete tanulmányait!" – harsogták a transzparensek tavaly októberben a szegedi Dugonics téren. Akkor mintegy kétezren gyűltek össze a rektori hivatal előtt, hogy tiltakozzanak a szaktárca által 2008-ra tervezett fejlesztési részhozzájárulás ellen.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke, Miskolczi Norbert a múlt héten jelentette be: újabb megmozdulás-sorozatot szerveznek, amely Szegeden kezdődik és egy szeptember végi, budapesti tandíjellenes tüntetéssel zárul.

Tandíj-sztori

1995-ben az akkori kormány a Bokros-csomag részeként tandíjat kívánt bevezetni a felsőoktatásban. A diákok akkor sem értettek egyet az ötlettel, ezért tavasszal a Pénzügyminisztérium elé vonultak, októberben pedig többnapos megmozdulást tartottak a Parlament előtt. Október 5-én több tízezren tüntettek a Kossuth téren. Aznap a hallgatók és Horn Gyula miniszterelnök megállapodtak arról: kétezer forint lesz a tandíj, de az előzetes tervekkel ellentétben kiegészítő tandíjat nem vezetnek be. Az országos tüntetés előtt egy nappal Szegeden is demonstráltak a hallgatók és az oktatók. A Dugonics téri megmozdulásra akkor így invitáltak a plakátok: ne ülj a fenekeden! 1998-ban a Fidesz kormányra kerülésekor eltörölték a tandíjat.

A HÖOK sajtóközleménye szerint „a tandíj egy hibás politikai döntés", ezért a hallgatók továbbra is elzárkóznak bármilyen formájától, és követelik, hogy a jelenleg fejlesztési részhozzájárulás néven bevezetett „hallgatói adót" törölje el a kormányzat. Szerintük „félő, hogy egy éven belül több ezer hallgató hagyja majd el a felsőoktatási intézmények padsorait, anyagi megfontolásból".

Szegeden már szervezik is a tüntetést: az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) a múlt héten bejelentette a rendezvényt a rendőrségnek, az önkormányzattól pedig területfoglalási engedélyt kért a szeptember 4-ével kezdődő hétre, a Dugonics térre – tudtuk meg Török Márktól, az EHÖK elnökétől.

– Egy szabadtéri kiállítás köré szerveződik a hallgatói megmozdulás: az utcai művészet eszközeivel szeretnénk felhívni elsősorban a járókelők figyelmét arra, milyen igazságtalan döntés a tandíj bevezetése. Figyelemfelkeltő rendezvényt tervezünk – hangsúlyozta az elnök, kiemelve: büszke arra, hogy az elmúlt 50 év hagyományaira építkezve ismét Szegedről indul az országos tiltakozás.

Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője viszont arról tájékoztatott, egyelőre nem érkezett bejelentés a rendőrségre a tüntetéssel kapcsolatban, bár erre még ráérnek a hallgatók: három nappal a rendezvény előtt kell jelezniük a megmozdulást.


Mi a fer?

Az oktatási és kulturális tárca 2006 júniusában jelentette be, hogy az államilag finanszírozott alapképzésben a hallgatóknak 2008-tól évi 105 ezer forint, a mesterképzésben évi 150 ezer forint úgynevezett felsőoktatási részhozzájárulást (fer) kell fizetniük. Az összeget az egyetemek 50 százalékkal fel-és lefelé egyaránt módosíthatják, vagyis a tandíj minimum évi 52 ezer 500, maximum 225 ezer forint lehet. A fer felmenő rendszerben lép életbe, így a most egyetemre járóknak vagy az idén szeptemberben első éveseknek nem kell fizetniük. Az első év végi eredmények alapján dől el, kinek kell fizetnie: a diákok legjobban teljesítő 15 százaléka mentesül, sőt ösztöndíjat is kap. Mentességet élveznek majd a halmozottan hátrányos helyzetűek, a doktori képzésben tanulók és az első felsőfokú szakképzést végző diákok is. A ferből befolyt összeg az egyetemnél marad. Legkevesebb egyharmadát, maximum ötven százalékát kötelezően tanulmányi ösztöndíjra kell fordítani. A fennmaradó összeget az intézmény fejlesztésére költhetik – olvasható az Országos Felsőoktatási Információs Központ honlapján. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baktérium okozta a dorozsmai ételmérgezést

Szeged-Kiskundorozsma - Az ÁNTSZ első laboratóriumi vizsgálata szerint a staphylococcus aureus nevű… Tovább olvasom