Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Egy hétig élt halott édesanyjával Berni

Lehet, hogy öt, de az is lehet, hogy hét napig élt együtt egy hétéves kislány halott édesanyjával egy panellakásban Szegeden. Az óvodás gyermek végig gondoskodott magáról, végül ő kért segítséget az egyik szomszédjától.
– Valami miatt kinyitottam a bejárati ajtót, kiléptem, és megláttam a szomszéd kislányt. Azt mondta, gyere be, néni, és segíts! Ezen kicsit elcsodálkoztam, arra gondoltam, ugyan miben segíthetnék neki. Nem sírt, hangja sem árulkodott nyugtalanságról – kezdte a kedd reggeli órák eseményeit feleleveníteni a szegedi Tarján városrészben, az egyik tízemeletes panelház negyedik emeleti lakásában Olasz Péterné. Az 54 éves asszony azzal folytatta, hogy a szép, hosszú, szőkésbarna hajú óvodás gyerek egyik kezével az ajtóba kapaszkodott, a másikkal megfogta a kezét.

– Miközben húzott maga után, halkan azt mondta, meghalt az anyukám. Húúú! Gondolhatja, mit éreztem. De nem volt időm töprengeni, minden olyan gyorsan játszódott le. Mentem utána, benéztem az egyik, félig nyitott ajtón, és... és... Ott feküdt az ágyon az anyuka. Pizsama volt rajta, a bőre elszíneződött, látszott, régóta halott lehet. Később a mentősök azt mondták, legalább 5-7 napja – tette hozzá Olasz Péterné.

Az asszony felkapta Bernadettet, és bevitte magához. Mindössze annyit tudott róla, hogy édesanyjával három hete költöztek a mellettük lévő lakásba. Még a nevüket sem tudta.

A nő hálóingben rohangált fel s alá, fogalma sem volt arról, hogy mit csináljon. Próbálta hívni a rendőrséget, de olyan izgatott volt, hogy ez csak többszöri próbálkozásra sikerült. A nappaliban leültette a gyereket, megkérdezte, éhes-e, kér-e ennivalót vagy üdítőt.

– Azt mondta, otthon sajtot evett és üdítőt ivott. Mi adtunk neki aprósüteményt és innivalót. Továbbra is nyugodt volt, a mentősöknek arról is beszélt, hogy az elmúlt napokban evett, ivott, és éjszakánként aludt. A hűtőjükben bőven volt élelmiszer. Hoztak neki ruhát, átöltöztették, megkérdezték, melyik a kedvenc babája, majd elvitték – mondta az átéltek miatt még mindig nagyon zaklatott Olasz Péterné.
A kislány márciusban lesz hétéves.

A beszélgetésbe egy idő után bekapcsolódott a nő élettársa, Szabó Kálmán is. A férfi nem szégyellte bevallani, hogy ő nem mert bemenni a lakásba. Beszélgetett a kislánnyal, azt mondta, Bernadett nagyon okos, értelmes gyermek.
– A kislány magától nem mondta, mi meg nem faggattuk, hogy mit csinált a lakásban – mondta Olasz Péterné.

Miért nem hiányoztak?

Bernadett és édesanyja, Judit az elmúlt hónapokban, években egyik albérletből a másikba költözött. A nő három hete bérelt ki egy lakást a Retek utcában, ahová a Kereszttöltés utcából költöztek. A tízemeletes épületben senkit sem ismertek, és őket sem ismerte senki. A halott asszony anyja, testvére és Bernadett apja Szegeden él. A múlt héten Judit is és kislánya is megbetegedett, influenzások lettek, mindketten otthon maradtak. Erről tudtak a 43 éves asszony munkahelyén és a hétéves kislány óvodájában is. Ezért nem keresték őket.
Hivatalosan még nem állapították meg a halál okát, de úgy tudjuk, az asszonynál szövődmények léptek fel, ez okozta tragédiáját.
Az asszony családtagjai nem akartak beszélni a történtekről.

A környéken, a szomszédos házakban, az utcán, a boltokban az emberek tegnap meg-megborzongva beszéltek a történtekről. Sokan nem értik, miért nem tűnt fel senkinek, hogy a lakásban napok óta éjjel-nappal égtek a lámpák, miért nem vette észre senki, hogy a múlt hét közepe óta nincs mozgás a negyedik emeleti lakásban.

– Tudja, miért jó, hogy írnak erről? – kérdezte egy középkorú férfi az utcán. Mielőtt bármit tudtunk volna mondani, folytatta: – Azért, mert aki néhány napja, hete, esetleg több hónapja nem beszélt a hozzátartozóival, és ezt elolvassa, nyomban felveszi a telefont.

Információink szerint a kislányt a mentők a Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinikájára szállították, ahol megvizsgálták. Mivel az orvosok nem találtak nála semmilyen rendellenességet, másnap, azaz szerdán kiadták édesanyja lánytestvérének.

Arra a kérdésre, hogy vajon Bernadett hogyan élhette át láthatóan nagyobb lelki megrázkódtatás nélkül azt, hogy napokig halott édesanyjával élt együtt, az intézmény egyik vezető pszichológusa azt mondta, valószínűleg az első sokkon benn, a lakásban már átesett, az újabb pedig néhány hét múlva várható.


Az ügyről hivatalosan

– Előrebocsátom, folyamatban lévő ügyekben a gyámhivatal nem nyilatkozhat. Általánosságban az esetről annyit elmondhatok, hogy egy gyermekét egyedül nevelő édesanya a napokban elhalálozott, erről a szomszédok értesítették a rendőrséget. A gyermeket kórházba szállították, ahol a szakemberek segítségével rendezték a gyermek fizikai, illetve pszichés státusát. A rendőrség az eset kapcsán azonnali intézkedésként a gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyezte a gyermek anyai nagynénjénél, majd ezen intézkedéséről értesítette a gyámhivatalt. Gyámhivatalunk az ügyet kiemelten kezeli, az ideiglenes hatályú elhelyezés felülvizsgálata folyamatban van, és a gyermek érdekeinek figyelembevétele mellett a gyámhivatal napokon belül döntést hoz – nyilatkozta lapunknak dr. Tárai Éva, a szegedi polgármesteri hivatal gyámhivatalának megbízott osztályvezetője. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Séta a zenélőóra bábuihoz

A szegedi Dóm téren látható zenélőóra bábuit az 1959-es felújításkor a szegedi Csúri Imréné Hódi… Tovább olvasom