Délmagyar logó

2018. 04. 25. szerda - Márk 12°C | 25°C Még több cikk.

Egy jogász Úri utcája

Ember az embertelenségben. Az örök témáról írt regényt Tatár Rózsa, a szegedi ingatlanközvetítő, jogász, aki saját és mások emlékeinek formába öntésével hagyta érvényesülni régebbről ismert írói énjét. Kiderült: a regény születése is regényes.
Tatár Rózsa, a szegedi ingatlanközvetítő, jogász regényt írt arról amiről nem beszélhetett Fotó: Frank Yvette
Saját nevem alatt adtam ki az első regényem, de nem csak a saját élettörténetemből vett sztorikból építkezem – hangsúlyozza Tatár Rózsa. A jogász regényes regényként határozza meg a műfajt, mikor átnyújtja olvasóinak Az Úri utca 5. lakói című kötetét. – Mikor egy-egy kis ház, vagy egy nagy polgári lakás eladására szövetkezünk a tulajdonossal, gyakran megesik, hogy elmeséli nekem a család történetét, s számomra is benépesül, élettel telik meg az éppen áruba bocsátott ingatlan. Persze ezeket a sztorikat nem jegyeztem le, mert ami fontos, az megmarad a fejben, arra emlékszem, azt magamban hordom. Aztán elérkezett a pillanat, amikor már nem hagyott békén a történetfüzér, meg kellett írnom, mert – Karinthyval szólva – „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek…" – avat be írói munkamódszerébe.

Nem idegen az írás Tatár Rózsától. Bár először lép nyilvánosság elé regénnyel, de húsz éve még újságíróként dolgozott a Tisza Volán Életképek üzemi lapjánál, azt megelőzően a Délmagyarországban jelentek meg tárcái, a makói gimnáziumban pedig versíróként is ismerték diáktársai. Elárulja: e regény olyannyira fölélénkítette írói kedvét, hogy úgy érzi, meg kíván születni több „háromperces novella" és a malenkij robotról szóló riportregény.

– A stílus maga az ember. De az író csak annyira adja ki magát, amennyire akarja – mondja. Megállapítását beszélgetésünkre is vonatkoztatja, mert akad kérdés, melyet elhárít, s olyan is, melyre válaszol, de kéri, ne írjam meg, hogy mit, mert a regényéből úgyis kiolvasható. Arról viszont készségesen és színesen mesél, mennyire meghatározóak számára a korábban József Attila által is látogatott gimnáziumbeli élmények.

– Első versemet tanárnőm névnapjára írtam. Aztán sok költeményem született – az asztalfióknak. Ezek nagy részét jó tizenöt év múlva kiselejteztem... – De azt is szívesen ecseteli, hogy milyen romantikus körülmények közepette kezdte írni regénye első fejezeteit. – Tavaly május végén Sopronban pihentem ki egy év fáradalmait, de úgy is mondhatnám: alkotói szabadságra vonultam. S az egyik éjszakán, talán a jázmin illatától is elbódulva ismét verset írtam – magamat írásra biztatva. Aztán eldöntöttem a címet: Az Úri utca 5. lakói, s egy akkora noteszbe, ami belefér a retikülömbe, írni kezdtem a regényt...

Szinte minden városunkban van Úri utca, de egyre kevesebben vannak, akik saját sorsuk „boldog békeidejének" is nevezhető gyerekkoruk apró emlékcserepeit összeillesztve képesek egy új képet adni. Mert a Tatár Rózsa által fölvillantott múltbeli kép a mának és a máról is szól.

– Egy házrészben él a két tulajdonos: az alispán és a dzsentri, akik mellé bérlőket költöztetnek... Az Úri utca 5. életét Zsófi, a nyolcéves kislány szemével látjuk... – árul el részleteket regényéről az író.

– Mégsem ifjúsági regény ez, inkább egy kor rajza. Mikor szenes vasalót használnak, s a hagymaszárításhoz begyújtanak a kemencébe... Mikor kilencen élnek egy szoba-konyhás lakásban, aztán föltűnik a színen az új tulajdonos, aki pénzért mindenre képes... Az üzenet egyszerű, bár – a csodálatos magyartanárom, Gizi néni kifejezése szerinti „eszmei mondanivaló" – utólag fogalmazódott meg bennem: rendszerek, korok, pártok jöhetnek-mehetnek, de az embernek EMBERNEK kell maradnia.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ugrik a sofőrök korkedvezménye

A kormány azt tervezi, hogy megvonná a buszsofőrök korkedvezményes nyugdíjazását is. A szakmában… Tovább olvasom