Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Egy lakoma története

Egy jól felépített, több fogásos, a magyaros konyha ínyencségeit felvonultató lakomára bizony fel kell készülni. Testileg, szellemileg és lelkileg egyaránt. Előbbire a legkönnyebb, hiszen nem eszünk előtte viszonylag sokáig - és a test, a has már készen is áll. Ám a szellemnek épp ekkor lesz nehéz, hiszen az éhség, a várakozás miatt mindent egyszerre kell magába töltenie, amit csak lát. Ilyenkor jön a lélek.
"Konyhánk, ételeink, akárcsak a zenénk, a nyelvünk, elütnek a nyugati népekéitől, azonban ezzel kapcsolatban megállapíthatjuk azt is, hogy nem a magyarság hátrányára. Mindezt ismerni nemcsak érdekes, hanem hasznos is." Az idézet Gundel Károlytól való, s ha valakinek, hát neki hihetünk ebben kérdésben.

Azzal sem árulunk el nagy titkot, hogy a hagyományos magyar konyhára a jellegzetes fűszerezés és sokszínű alapanyagok jellemzők, a húsok, a friss zöldségfélék, gyümölcsök, a friss kenyér, a tejtermékek és a méz. Füves vagy gyümölcslevesek, zsenge főzelékek, melegtészták, mártások ezernyi változata, halakból és szárnyasokból készíthető számos ételvariáns, a sütve, párolva és főzve készíthető marha-, sertés-, bárány- és vadhúsételek csodás ízgazdagsága jellemzi a honi gasztronómiát. Mindezek közül a legismertebb magyar nemzeti ételek a gulyás, a halászlé, a töltött káposzta, a paprikás csirke, a paprikás krumpli, a disznótoros, a bableves és a túrós csusza. No meg a pacal.

Ezekből kaptunk ízelítőt a magyaros ételeket favorizáló szegedi Dugonics téri Kisvendéglőben. Kéthetente megjelenő Gasztro magazinunk egyik állandó partnere volt vendéglátónk: Gyuris László kitett magáért, és semmit nem bízott a véletlenre. Pontyhalászlével kezdtünk, négyfős asztaltársagunk nem korhely változatra szavazott, tisztán, kenyérrel fogyasztotta. Picit kevesebbel, mint kellett volna, ugyanis a lélek még időben szólt, jönnek itt még finom fogások. Pedig nehéznek tűnt kihagyni a repetát, a hallé nagyon ízletes volt, nem zsíros, kellemes, a haldarabokat pedig annyira főzték csak meg, hogy picit roppanjon a szájban. Nem nehezült el tőle a gyomor, bevezetésnek kiváló választásnak bizonyult, mindannyian nagyon elégedettek voltunk.

"Lazításként" haltepertőt kaptunk szenzációsan savanyított lilahagymával, jól eltalált fokhagymás szósszal és forgatott krumplival. Itt a lélek egy picit háttérbe szorult, de erről a vendéglátó „úri zsarolása" is tehetett, miszerint egyvalamit visel nagyon nehezen, ha ki kell dobni a kivitt ételt, mert a vendég éppen csak beleeszik, és ott hagyja. Így hát engedtünk a kedves kínálgatásnak, és nem bele-, hanem mind megettük. Nem esett nehezünkre. Majd kis szünetet sem hagyva szervírozta pincérünk a pompás csülköt, amelyet szinte nem is kellett enni, tudta magától, mi a "kötelessége". Gyönyörűen vált el a csonttól, és ahogy szétomlott, majd szinte berepült a hús a szánkba, az maga volt a hetedik mennyország.

A pacal. Amit vagy szeret valaki, vagy nem. Fotó: Karnok Csaba
A pacal. Amit vagy szeret valaki, vagy nem.
Fotó: Karnok Csaba

Ezután következett, amiért "duzzogva átettük" magunkat ezen a fejedelmi menün – a pacal. Amit vagy szeret valaki, vagy nem. Közülünk a társaság hölgytagja – megrögzött halfogyasztó lévén – ugyan kihagyta, nem sikerült rábeszélnünk, ami persze nem a pacalt minősíti. Inkább az számít, hogyan készítik el az ételt. Jól, avagy rosszul? A Dugonics téri Kisvendéglőben felszolgált pacal vékony csíkos volt, „halkan" csípett a leve, amit zöldpaprikával egy kicsit „felhangosítottam". Minden tányérból az utolsó cseppig elfogyott, helyeslően bólogatva és gyorsan kanalaztuk. És ekkor már a picit megfáradt lélek desszertért sóhajtott. Zárásképp egy gombóc csokifagyi következett, majd az A Cappella cukrászda egyik kitűnő specialitása, az Erzsébet királyné asztalára névre keresztelt, elképesztően finom tortaszelet, utóbbi langyosan – ahogy kell – szervírozva, és forró kávé. Aznap nem kellett altatni.

Hogyan és mikor szerettem meg a pacalt? Hogy miért és hogyan került a magyar konyha origójába a marha gyomra, nem tudni, de kirobbanthatatlan onnan – hála Istennek. Arra már nem emlékszem, pontosan hogyan és mikor letten pacalos, de gyerekként szerettem meg a boldog (?) szocializmus (?!) végnapjaiban. A szüleim, miután megettem, megkönnyebbült mosollyal az arcukon mesélték, néhány évvel korábban alig lehetett kapni, s bizony haverságban kellett lenni a hentessel, és hajnalban sorban kellett állni a bolt előtt, hogy jusson az embernek. Persze először féltek, megeszem-e egyáltalán. Bezárkóztak a konyhába, ahonnan csak akkor jöttek ki, amikor már kész volt a pörkölt. Főtt krumpli, tisztán, alig sóval, két merőkanálnyi pacal és egy élén megálló kenyér, hozzá kanál és villa. Vártak, hogy mit szólok hozzá. Azt hiszem még jó étvágyat sem mondtam, elkezdtem enni. Finom volt. És teljesen természetes volt, hogy megeszem. A szerelem azóta tart. És hogy mennyire hálás egy étel ez, azt az is jelzi, hogy nemcsak a legrosszabb étterem nem tudja tönkretenni, de még konzervként sem tudta elrontani a magyar élelmiszeripar. Azon persze lehet vitatkozni, hogy vékonyabbra vagy vastagabbra csíkozzuk, mert az ízek másképp érvényesülnek, más kap hangsúlyt. Egyre kell ügyelni, a sóra, amit kegyetlenül fel tud venni a bendő, s ha a szakács(nő/né) szerelmesebb a szokásosnál, akkor bizony nincs menekülő út, "turbósítás, habosítás", úgy kell benyelni, legfeljebb egy palackkal több szódát, vagy hárommal több kisfröccsöt iszik az ember, de pacalt kidobni nem szokás. Illendőségről, muszájról végképp ne beszéljünk. Ahogy arról se nyitnék most vitát, miért értelmetlen velővel vagy mondjuk csülökkel feldúsítani a pacalt. Az ugyanis önnön magáért való, nem kell "megtámasztani" más, szólistaként szintén nagy dolgokra képes, ám a pacal mellett epizodistává "silányuló alkatrészekkel".

Megújult terasz.Megújult terasszal várja vendégeit a Dugonics téri Kisvendéglő az udvarában. A 104 vendég befogadására alkalmas, virágos kerthelyiségben új étlappal – az igényekhez igazítva a grillételek mellett számos halétellel –, firss, csapolt sörrel várják a betérőket. A közeljövőben még zenével és a sportesemények és házi videók megnézésére alkalmas kivetítővel is bővül a kínálat.

Olvasóink írták

  • 9. nanemaaa 2011. május 25. 09:34
    „Pacalt felszolgálni lapos tányéron krumplival! No, ilyen helyre be se mennék. Pláne, ha még leve is van zaft helyett. :(”
  • 8. gavallér 2011. május 24. 10:46
    „Ez aztán a szakmaiság . Csülök után pacal!
    A potyásoknak ez kell . Mindegy hogy mi és mennyi ,csak ingyen legyen.
    Olaszos menű: potyolino.”
  • 7. Alsóváros 2011. május 24. 09:19
    „Hangosítsad az erős paprikát. Medve anyám, hogy lehet ilyet leírni...”
  • 6. nelek 2011. május 24. 08:14
    „"Füves vagy gyümölcslevesek, zsenge főzelékek, melegtészták, mártások ezernyi változata, halakból és szárnyasokból készíthető számos ételvariáns, a sütve, párolva és főzve készíthető marha-, sertés-, bárány- és vadhúsételek csodás ízgazdagsága jellemzi a honi gasztronómiát."

    Jellemezte, a Szindbád filmben utoljára talán.”
  • 5. gumikacsa111 2011. május 24. 06:43
    „Testileg és lelkileg már felkészűlt vagyok, a finanszírozással van némi problémám.......”
  • 4. vimvirepellere 2011. május 24. 06:29
    „Éljen a Haza! Egészségetekre!! :) :)”
  • 3. Dushbag 2011. május 24. 04:22
    „Csak az nem derül ki a tartalmas cikkből, hogy hol a csudában lehet ilyen ízletes
    ételeket enni?
    Egyébként gratula a cikkírónak, aki ezt a jelentéktelen ételsorozatot pikk-pakk
    megette...”
  • 2. tatár 2011. május 23. 19:54
    „Ahogy mondod kekec. A firkász is esendő lény,egy papiért a lelkét is eladja.:-)”
  • 1. kekeczke 2011. május 23. 19:28
    „(X)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Játsszon, nyerjen, nevessen! Kisorsoltuk a nyerteseket Badár Sándor estjére

Mozi és standup kettő az egyben a szegedi Belvárosi Moziban. Május 25-én Badár Sándor szórakoztatja a közönséget. Kisorsoltuk a nyerteseket. Tovább olvasom