Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 7°C Még több cikk.

Egy napig tart az ügyintézés

Ritkán járnak a buszok és az ügyintézés is sokáig tart, ezért egy teljes napot szánnak az üllésiek, forráskútiak, bordányiak – a munkaügyi központra. Augusztustól már nem a szegedi, hanem a mórahalmi kirendeltséghez tartoznak.
Az eddigi néhány perc helyett fél-egy napba is beletelik a forráskútiaknak, üllésieknek, bordányiaknak, míg ügyeiket intézik a munkaügyi központban. Korábban az álláskeresők, kiskönyvvel dolgozók a szegedi kirendeltséget keresték fel, augusztus 1-jétől azonban változott a helyzet, a mórahalmi kirendeltséghez tartoznak. Állítják: rosszul jártak. A települések között nincs megfelelő buszközlekedés, és az ügyintézés is lassúbb Mórahalmon.

– Szegeden dolgozom, Üllésen lakom. A kiskönyvemmel havonta kell megjelennem a központban. Amíg Szegedhez tartoztunk, csak beugrottam a munkaügyibe és öt perc alatt végeztem. Nemrég előfordult, hogy délelőtt fél kilenctől délután háromnegyed hatig álltam sorba Mórahalmon. Szegeden a kiskönyvesek külön ügyintézőhöz vannak beosztva, itt minden asztalnál mindent intéztek, ezért tartott nekem egy napig egy néhány perces ügyet elintézni – telefonált szerkesztőségünknek egyik előfizetőnk. Hozzátette: voltak édesanyák, akik kiálltak a sorból, hogy gyermekükért óvodába menjenek és olyan is akadt, aki a szomszédasszonyát kérte meg, ugorjon el kislányáért.

Csütörtökön reggel a munkaügyi központban nem volt tömeg, mégis egy asszony már az ajtóból visszafordult. – Lassan halad a sor, ha kivárom, nem érem el a buszt. Inkább vissza jövök jövő héten vagy januárban – magyarázta Barna Sándorné.

A forráskúti Soós Árpád elmondta: kénytelen egy napot szánni a munkaügyi központra. Ritkán jár a busz a két település között, ezért abban reménykedik: találkozik valakivel Mórahalmon, aki autóval hazaviszi.

A kirendeltség megbízott vezetője, Hargitainé Bálint Ibolya is tapasztalta, hogy az ügyfelek elégedetlenek. Elmondta: novembertől mindenkivel álláskeresési megállapodást kell kötniük, ami személyenként körülbelül 20 perces elfoglaltság. Nem hívhatják időpontra az ügyfeleket, mivel a buszok menetrendje a meghatározó. Nógrádi Zoltán Mórahalom polgármestere úgy nyilatkozott: a tervek szerint jövőre újabb buszjáratok közlekednek a települések között.


Rendeletek

Horesnyi Juliannától, a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ jogi osztályvezetőjétől megtudtuk: kormányrendelet alapján Bordány, Forráskút és Üllés települések a Mórahalmi kistérséghez tartoznak. A három települést szakminisztériumi rendelet sorolta 2005. augusztus 1. hatállyal a munkaügyi központ Mórahalmi kirendeltségéhez. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Versenyképes lesz a termál

Jelentősen csökkennek a termálvizet használó kertészetek terhei januártól. Negyven százalékkal… Tovább olvasom