Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Egy régi vágású kocsmáros a Diófa árnyéka alatt

Törzsvendégei miatt tanult meg ultizni, egykor övé volt négy szegedi halászcsárda is, tavaly nősült harmadjára, 5 gyermeke és 5 unokája teszi teljessé mindennapjait. Ő Veres János, a szegedi Diófa vendéglő vezetője, vagy ahogy mindenki szólítja: Jani bácsi.
A hét embere

Új sorozatunkban olyan közismert vagy épp ismeretlen embereket mutatunk be, akik köztünk élnek, és sokat tesznek környezetükért, életükkel, történetükkel példát mutatnak a közösségnek. Olvasóink segítségét is várjuk ehhez: arra kérjük önöket, javasoljanak szerkesztőségünknek interjúalanyt – a szomszédból, a másik faluból –, ha úgy látják, az illető megfelel ezeknek a kritériumoknak. Javaslataikat e-mailben a szerkesztoseg@delmagyar.hu címre, postai úton a Délmagyarország Kiadó, 6729 Szeged, Szabadkai út 20. címre várjuk.

– Hogyan került közelebbi kapcsolatba a gasztronómiával?

– Az emberek általában úgy kezdik ezeket a történeteket, hogy amikor kicsi voltam, és a nagymamám főztjét ettem, ott kezdődött az egész. Ez rám is igaz: a nagymama remek szakácsnő volt. Ezen felül apám és nagyapám bölléreskedett, amit nagyon élveztem: 12 évesen már egyedül szúrtam disznót. Csanyteleken az 1960-as években még elosztották a gyerekek között, hogy kiből mi váljon: rám a villanyszerelő szakma jutott. Először érdekelt, neki is álltam a saját szakállamra villanyt szerelni, de kétszer nagyon megrázott az áram. Ekkor jöttem rá, hogy ez nem az én mesterségem lesz. Mivel szerettem az édességet, elhatároztam, hogy cukrász leszek. Fel is vettek, de az első tanítási napon meggondoltam magam: azzal mentem be az igazgatóhoz, hogy inkább pincér lennék. Elutasított, de még alig értem be az osztályterembe, amikor utánam üzent, az egyik pincér fiú elment bányásznak, átvesz a másik szakra. Így kezdődött a pályafutásom.



– Később a szegedi halászcsárdák környékén lehetett találkozni a nevével.

– Mindig szerettem a halat, és már a 60-as években értetlenül álltam azelőtt, hogy miért csak külön kérésre filézik ki a vendéglősök. A Fehértói Halászcsárda akkori vezetőivel jó barátságban voltam. Amikor rákérdeztem, hogy miért nem filézve árulják a halat, rám mordultak: az emberek szálkával is megeszik. Már ekkor szerettem volna halászcsárdát vezetni, de előbb jó néhány évet a Dél-Tisza Menti Áfész vendéglátó főosztályának vezetőjeként töltöttem el. Az Áfész üzemeltette az akkori szegedi halászcsárdákat, amelyek ekkor mind veszteségesek voltak: nagy forgalmuk szinte csak a szabadtéri ideje alatt volt. Így vált a legveszteségesebb halászcsárdává 1981-re a Kiskőrössy: télen vitte a Tisza, ha vendég volt, hal nem volt, ha hal volt, vendég nem volt. De ez volt jellemző az Öreg Kőrössy, a Roosevelt téri, majd a Fehértói Halászcsárdára is. A Kiskőrössy kibérlését ekkor határoztam el, alig volt licitáló a bérleti jogára, hiszen akkoriban elég kevesen értettek a halhoz. Nagyon olcsón sikerült kibérelnem, üzemeltettünk benne kertmozit, diszkót, volt tánczenekar és cigányzene. Kifilézve készítettük a halászlét, és ingyen adtuk hozzá a meleg kenyeret, néhány hónap múlva már szinte egy vendég se kért szálkás halászlét. A többi csárda mégsem tartott lépést a megváltozott szokásokkal, így került bérletembe a 80-as évek végére az Öreg Kőrössy, majd a Roosevelt téri, végül a Fehértói Halászcsárda is. Az első csárdánk ekkorra már olyan jól ment, hogy 2 óra alatt bejött az egész havi bérleti díja.

Dandárfőszakács

Veres János 1951. augusztus 30-án született Csanyteleken. Általános iskoláját szülőfalujában végezte. Hódmezővásárhelyen szerezte meg a vendéglátós képesítést, ami után szakközépiskolát végzett. A katonaságnál a dandárfőszakácsi címig vitte. Kedvenc országa Magyarország, kedvenc városa Csongrád. Zenében legközelebb Erkel Ferenc Bánk bánja áll a szívéhez, kedvenc filmje az Irma, te édes. Az italok közül elmondása szerint mindent kedvel, amiben van egy kevés alkohol. Csanyteleken az 1960-as években még elosztották a gyerekek között, hogy kiből mi váljon: rám a villanyszerelő szakma jutott. Először érdekelt, neki is álltam a saját szakállamra villanyt szerelni, de kétszer nagyon megrázott az áram. Ekkor jöttem rá, hogy ez nem az én mesterségem lesz.

– Ilyen sikerek után miért szállt ringbe 1990-ben a csanyteleki polgármesteri címért?

– Mivel az azelőtti 10 évem fergetegesen jól sikerült, azt hittem, hogy ez így lesz százéves koromig. Olyan jól éltem, hogy 1 évig a polgármesteri fizetésemet se vettem fel. Ezt szerettem volna elhitetni az egész országgal is: csak az vállaljon ilyen munkát, aki nem ebből keni meg a zsíros kenyerét. A polgármesterséggel ugyan nem fuccsoltam be, 3 ciklust csináltam végig, de ennyi idő alatt a vendéglátásból teljesen kiszálltam. A faluvezetésből sikernek tartom, hogy már 1991-től szerződéses rendszerben működtettem az iskolát és az óvodát, a pedagógusok nyáron nem kaptak fizetést, év közben viszont háromszor annyit kaptak, mint más oktatási intézményekben. Végül mégis azok a hangok erősödtek fel, hogy az iskola nem vállalkozás, a negyedik ciklust ezért már nem sikerült elkezdenem.

– A Diófa vendéglő mikor lett a családjáé?

– 1985-ben vettük szerződéses használatba, végül 1995–96-ban vettük meg az egészet. Az alapítók az első két feleségem és én, a lányaim közül pedig ketten dolgoznak itt. Étteremből ma már csak ezt viszem tovább.

– Könnyen adja ki kezéből a fakanalat?

– A főzést nem lehet abbahagyni, ha hallottam valamit vagy eszek valami jót, azonnal megpróbálom elkészíteni a vendéglőben a saját elképzelésem szerint. Szerencsére nem kell mindent nekem csinálni, hiszen a lányaim is szeretnek főzni, kiskorukat is a vendéglátós szakmában élték le, megfertőzte őket a főzés szeretete.

– Öt gyermeke van. Könnyű volt felnevelni őket?

– Két feleségtől vannak a gyerekeim, de hétvégén a család és a baráti társaság mindig összegyűlt valahol, hol a vendéglőinkben, hol az úszóházon, hol kishajókon a Tiszán. Ők is úgy emlékeznek vissza, hogy szép és érdekes gyerekkoruk volt.

– Tavaly házasodott meg harmadjára. Hogy jönnek ki egymással az asszonyok?

– Az első két feleségem üzlettárs és barátnő is. A harmadik feleségemet most kezdik igazán befogadni, tavaly decemberben már mindannyian együtt ültek a családi asztalnál.



– Mi a kedvenc étele?

– Szégyen, nem szégyen, praktikussága miatt a kínai konyhát mondom: nagyon hamar el lehet készíteni a receptjeiket, míg egy jó lábszárpörkölt mellett 4-5 óráig is állni kell. A kínai konyha a 80-as évek végén varázsolt el Salzburgban, amikor már lehetőség volt kijutni külföldre csoportos utazásokkal. Persze minden konyhában megvan a saját favoritom: a kaviár, az angol steak, a magyar konyhából pedig a vegyes baromfilevest emelném ki. Szeretem a halat is, illetve a főtt sonkát kemény tojással, amit azonban nem húsvétkor, hanem augusztusban és karácsonykor készítek legszívesebben.

– Miért hívja mindenki Jani bácsinak?

– 29 évesen vesztettem el édesapámat, akinek nagy tekintélye volt Csanyteleken, a legapróbb dolgokban, például egy házfelújításnál is kikérték a véleményét a falubeliek. Én ezeken a beszélgetéseken mindig részt vehettem, de nem szólhattam bele. A halála után azonban én lettem az „öreg" a házban, innentől kezdve mindenki így szólított és szólít a mai napig, még az öreg kártyás barátaim is a vendéglőben.

– Kevés étterem-tulajdonos ül le a törzsvendégeivel ultizni.

– Régen a Diófában 3-4 asztalnál ment a játék, de sokan meghaltak, nincs utánpótlás fröccsivóból és ultizóból. Hogy megmentsem az ultizós vendégeimet, 60 évesen beültem közéjük, és elkezdtem megtanulni a játékot.

– A főzésen és az ultizáson kívül van valami hobbija?

– Minden lében kanál vagyok, érdekel a szamártenyésztés, a mangalicatartás, az aprójószág és a szőlőmetszés. De mindenhez csak mértékkel állok hozzá: jó borász például sosem lesz belőlem, mert nem vagyok jó borivó sem.

Olvasóink írták

  • 15. Zka 2013. március 18. 09:11
    „Hihetetlen ez az ország. Éttermek mennek csődbe, csak ne kelljen filézni a halat, ez nagyon beszédes. Valóban több Janibácsi kéne nekünk.”
  • 14. Horthyszobor 2013. március 17. 12:20
    „Örülők, hogy jó pár éve megismerhettem!!! Egy nagyszerű, tisztességes, hazáját szerető embert ismertem meg benne! Kevés ilyen ember van hazánkban, nagy igény lenne minél több ennyire rendes emberre. Kedves "Jani bácsi" sok örömet és boldogságot kívánunk neked!!!”
  • 13. a84esbusz 2013. március 17. 09:39
    „Tavaly úgy hozta a sors hogy a szomszédomba lévő Diófa vendéglőbe kellett járnom 3 hétig. A kellemetlen tapasztalatom már az első sorbanállásnál kezdődőtt. Új vendégként nem tudtam a szokásokról, békésen sorban álltam és kértem egy menűt. A pénztárnál a számláló furcsa összeget mutatott, 100 ft-al többet mint a feltüntett. Közölték hogy az csak az előre megvásálolt jegyekkel rendelkezőknek jár, aki frissen rendel menűt annak többet kell fizetni. Furcsáltam rendesen mert a törzsehelyemen ahova járok ez a külömbség mindössze 20 ft. A másik dolog ami elszomoritott hogyha 14 óra után mentem kajálni sokszor elfogyott az akkora már jegyre váltott menű. Nagyon sájnálom mert nekem közel lenne, de a lassú kiszolgálás miatt végkép lemondtam erről a helyről. A múltkori hangos esküvőről nem is beszélve.”
  • 12. szi201247 2013. március 17. 08:51
    „Veres urat csak hírből ismerem, a régi szép idők emlékeként. További sikereket, és hosszú boldog életet kívánok neki. Kis hazánkban sok ilyen emberre lenne ma szükség”
  • 11. Kanita75 2013. március 16. 23:39
    „Volt Ő nekem már majdnem minden! :) Polgármester, haver, barát, szakácsoktató, munkaadó, szigor"atya", és még néha apa is :) De a legtöbbször: János..... A legfontosabb amit tanultam tőle a pozitív hozzáállást a dolgokhoz, az élethez: soha ne azt nézzük, hogy valami miért nem működik, hanem hogy mitől működhet. Sokat tanultam tőle. Régen hallottam róla, nagyon megörültem a cikknek! (Egyébként lehet, hogy megéri a 100-at, tuti van valami titkos "túlélő" kapszulája!! :D)”
  • 10. tüccs 2013. március 16. 21:36
    „Örülök, hogy én is személyes ismerőse vagyok (lehetek)! Valóban egy nagyon segítőkész, jó ember! És ... valóban nagyon finom a főztjük. Innen is jó egészséget kívánok!”
  • 9. azigazitrebitsch 2013. március 16. 19:00
    „Érdekes,mindenki mekkora haverja,erre fel Vörösözik,pedig tudhatnák,hogy nem szereti !
    VERES a becsületes neve !”
  • 8. Lucia 2013. március 16. 18:32
    „Én is ismerem, szimpi ember! Bár 3 (volt) feleséget egy asztalhoz ültetni? Fura ízlés! Én nem kérnék belőle!”
  • 7. gubanc 2013. március 16. 18:01
    „Egy korrekt kisgazda embert ismertem meg benne.”
  • 6. gubanc 2013. március 16. 18:00
    „Vörös Úr! Mikor hajózunk újra? Polgármesteri idődben még hajóállomás is volt Csanyteleken.”
  • 5. eleonóra 2013. március 16. 17:16
    „Nem 1 puccos, hely, de megfizethető és nagyon finom a főztjük.Szívesen jövünk össze családdal vagy baráti társasággal jót enni.Kedves , figyelmes a gazda és személyzete.Csak így tovább Vörös Úr !!!”
  • 4. Mike3 2013. március 16. 17:07
    „Az üzlete az, ami: egy bitang gyors étterem, ahol korrekt áron lehet jót enni és nem kell színészkedni a sok csicska öltönyös között. Szeretek oda járni, nagyon jól csinálják!”
  • 3. pirosmedence 2013. március 16. 11:36
    „Nem ismerem, most láttam először a fényképét, de aranyos, biztos tiszta, jó ember, olyan, akivel szívesen leülnék egyszer megenni-inni valamit! Rokonszenves, isten éltesse, egyen, igyon továbbra is jókat és éljen boldogan!”
  • 2. Csonka László 2013. március 16. 10:09
    „Barátom, vitéz és lovagtársam. Köszönöm Istennek hogy tőle tanulhatok !!!!!!!!! Áldás reá !!!!!”
  • 1. sved 2013. március 16. 07:22
    „A családom után neki köszönhetem a legtöbbet az életben. Nem könnyű ember, de mindig lehet rá számítani. Manapság ritka az ilyen.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Házfalnak csapódott egy autó a Csongrádi sugárúton

Baleset történt a Csongrádi sugárúton: egy furgon a trolimegálló melletti ház falának ütközött. Tovább olvasom